Vigyázat, csalok! Ez lehetne a mottója a Nesze neked, Pete Tong! című új mozislágernek, csak úgy meg dobhatnánk ki az egész reklámimázst az ablakon. Hiszen számos filmes zsurnalisztát húzott be a csőbe "Frankie Wilde élettörténetét feldolgozó vígjátéki elemekkel dúsított dráma, a DJ-ről, aki megsüketült, ám kidolgozott egy módszert, amivel valósággal érezni kezdte az ütemet, s - ó, istenem, ez fájni fog - jobban kevert, mint amikor még hallott..."
Ez nyilván nincs így. A film tudniillik az olyasfajta ál-valóságshow-khoz hasonlít, mint az a hétfő esti szánalomhalom, amiben a magasan iskolázott szereplők rózsaszín kisbusszal járják az országot. (Figyelmen kívül hagyva ehelyütt, hogy a Nesze neked, Pete Tong! egy minden tekintetben nagyszerű darab, míg az a másik a saját, eleve nem túl nagy mércét becélzó műfaján belül is silány.) Vagyis: szó sincs hazugságról, kimondatott (igaz, csak egyszer és halkan), hogy ez pusztán formailag olyan, mint ott a reality, illetve itt a doku-dráma, csak éppen ezt nem harsogják unos-untalan, ámbár ha megkérdezzük, nem is tagadják. De ki kérdezne rá, ha egyszer pont olyan, mint "az igazi"? Nekiállhatunk persze szőrszálhasogatni, hogy így Michael Dowse rendező valódi sztár DJ-k (Paul Oakenfold, Larry Levan stb.) karakterjegyeinek mozaikdarabkáiból rakta össze Frankie Wilde figuráját, vagy úgy igenis tartja magát az a népi legenda, miszerint volt egy ilyen megsüketült, de comebackkelt lemezlovas Ibizán (tehát: ismerek valakit, aki már látott olyan embert, aki hallott erről, igaz be volt speedezve). De ez ilyen szintű bonyolultságában már olyan, mint hogy a Terminátor is létezhet, mert nekem is volt egy elemmel működő játéknyulam, amelyik tudott lépegetni, és annak a kaliforniai kormányzónak is milyen nagy a bicepsze.
De ezen egyáltalán nem kell fennakadni. Különben sem valószínű, hogy Michael Dowse eleve a bepalizni indult volna a fél világot, hisz akkor nem lógna ki a lóláb ilyen nyilvánvalóan egy-egy pontban. Olyankora gondolok, amikor az e bulik világában amúgy nem ritka groteszk életvitel ábrázolása túlságosan paródiába csap át: a hófehér bőrű Frankie-nek szintén angolszász felesége göndör hajú feka kissrácot szül, mindez, mint az egyik álproducer álinterjújából kiderül, az ő keze (stb.) munkáját dicséri, ám erről aztán több szó nem esik, a DJ nem akad fenn ilyen apróságokon. Nem beszélve a férfi menedzseréről, aki a szarháziság olyan netovábbja, hogy szinte regénybe illik: a sztár süket füleivel akar meríteni még egy adagot a zsírtól és izzadtságtól csöpögő pénzes bödönből, midőn Frankie képmását viselő játékkatonákból, kulcstartókból, óvszerekből álló kegytárgy-szettet akar árulni a halláskárosultaknak, bukott angyal helyett siket-Jézust faragva a második eljövetelének ünnepi torát ülő leprás messiásból. Ám Frankie-t ekkor már nem is a biznisz, mint a zene maga élteti, még ha mi azért nyitnák is vele vitát e fogalom körül.
S lőn, a film végére a kezdeti lelki nyomorék multimilliomos idejekorán lefitymált sztorija tényleg a tekintélyes alkotások közt helyet követelő fejlődéstörténetté magasztosult! Halleluja! A Nesze neked, Pete Tong! egy nem túl didaktikus, mégis kellő morális mondanivalóval bíró darab, fiatalos képi és egyéb nyelven elmesélt underground hősköltemény, magával ragadó filmritmussal, pörgő sztorival, és egy olyan Paul Kaye-jel a főszerepben, akinek kisugárzása megsemmisítő hatással van minden kétkedőre.
