Vajon mennyiben kell árulkodó jelként tekintenünk a tényre, hogy az AVP-széria második epizódját egy korábban speciális effektusokkal foglalkozó testvérpár rendezte? A Strause-fivéreket a Fox stúdió a rajongók megnyugtatására mindenütt a létező legnagyobb Alien és Predator fanokként írta le, akiknek vérében van a rémségek mitológiája, és a kampánnyal célt is értek. A hervasztóan unalmas első rész után mégis sikerült felcsigázniuk a rajongókat, akiknek ezúttal sokkal több vért és korhatáros harcot ígértek. Jelentjük: nem hazudtak. A második AVP-moziban sokkal több vér és csatajelenet van elődjénél, olyannyira, hogy másnak már nem is jutott hely.
A helyszín ezúttal is a Föld bolygó, csakhogy a kietlen sarkvidék helyett most egy ötezres populációval rendelkező amerikai kisvárost lepnek el véresszájú kedvenceink. A film elején mintha csak egy induló amerikai romantikus drámasorozat pilot epizódját látnánk. Sorra tűnnek fel a tipikus kisvárosi karakterek, szemünk láttára születnek szerelmek, és mindez csak azért, hogy alig pár perccel később néhány rémség villámgyorsan semmisítse meg ezt az idilli képet.
A becsapódó űrhajóból kiszabaduló idegenek pillanatokon belül szaporodni kezdenek, és az alkotók lazán meg is feledkeznek arról a tényről, hogy a korábbi mozikban az arctámadó embrióbeültetésétől kezdve a szörny kifejlődéséig és megnövéséig azért legalább egy napnak el kellett telnie. A film cselekményének nagy része egyetlen éjszaka alatt játszódik, mégis tucatszám tűnnek fel a semmiből a már teljesen kifejlődött alienek. A Predator fajt ezúttal csak egyetlen harcos képviseli, akinek nem csak a megszámlálhatatlanul szaporodó alienekkel és felfegyverzett emberekkel, de egy szupererős predaliennel is meg kell küzdenie, ami egy predatorból kifejlődő alient takar. A raszta Alien elég mulatságos, de egy számítógépes játék adaptációjától kár is lenne a korai Ridley Scott film színvonalát várni. Az emberszereplők itt egy percig sem számítanak, csupán csak néhány látványos szörnyerődemonstráció illusztrálásához kellenek segédeszköznek. Ha valaki egy filmtől nem vár többet másfél órányi folyamatos vérontásnál, nem csalódhat nagyot, de aki forgatókönyvre, színészekre, izgalomra, netán némi eredetiségre is számít, az ne itt keresse.
