A napokban hetvenedik évét betöltő Oravecz Imrét Keresztury Tibor írásával köszöntjük.
[img id=457691 instance=1 align=left img]Oravecz Imre több szempontból is a kortárs magyar irodalom kulcsfigurája.
Tandori, Petri és Tolnai mellett az elmúlt négy évtizedben ő tette a legtöbbet a költői nyelv megújításáért, ha a többiekkel szemben – nem véletlenül – követők és epigonok nélkül is maradt.
A példátlan poétikai fesztávon mozgó életmű egyik sajátossága épp a folytathatatlansága – a Héj kristályos tömörségű hermetizmusa éppúgy az alapoktól kezdve gondolja végig, s a végletekig feszíti a versformában rejlő lehetőségeket, mint a leíró tárgyilagos prózaversek részletező aprólékossága, vagy az 1972. szeptember strukturált gáttalansága, közszemlére tett szisztematikus érzelmi harakirije.
A precíz, mérnöki, a legvékonyabb vázára redukált versépítkezés, a személyesség csiráit is kigyomláló szenvtelenség, valamint az irgalmatlan érzelmi poklokat megjáró egyszemélyes lírai „kibeszélő-show" szélső határain legjobb tudomásom szerint sosem járt még magyar költő úgy, hogy a végpontok mindegyikén hiteles és érvényes legyen. Mindez nem független, nyilván, a költő legendásan csökönyös, következetes, makacs, eltántoríthatatlan természetétől, amelynek maradandó, megkerülhetetlen költői eredményei vélhetőleg felülmúlják a magánéletieket.
Kulcsfigura Oravecz más szempontból is. Ha volna még szakmai diskurzus ebben az országban, s ha az irodalom táborokban gondolkodó ideológusai besorolás helyett olvasnák is, akit minősítenek, akkor az Oravecz-életmű hatására lezsíroznák és elpakolnák a szekrények mélyére a népi-urbánus vitában forgatott szamurájkardokat.
E nagyformátumú életmű ugyanis meggyőző példája – mondhatni, szimbóluma – annak, hogy e gazdag hagyományú, a kultúrkampf legfőbb munícióját, tápláló forrását jelentő népi-urbánus (jobboldali-baloldali) felosztás végképp nevetséges és értelmetlen kategória lett. Oravecz egyszerre nagy népi parasztköltő és nagy urbánus – otthonosan mozog Szajlán éppúgy, mint Berlinben vagy Amerika metropoliszaiban.
És akkor még a prózájáról nem beszéltünk. Meg arról, hogy a kutyájával angolul beszél. Régi rajongójaként mi mást is mondhatnék, mint hogy sokáig legyen még az íráshoz kedve és ereje.
(A szerzőről készült fotó Valuska Gábor munkája)
