A film kicsit több és kevesebb is, mint szimpla kalandkomédia: tehetségesen keveri, elegyíti néhány zsánerfilm kötelező elemét. Üldözéses kalandvígjáték, parodisztikus bohózat, burleszk, akciómozi röhögtetően kisszerű figurákkal: piti kültelki vesztesek önpofozásos vasárnapi bűnbénázása sok gyalogbékaugrással, olykor altesti humorral. Van, akit ez a fajta mozihumor nagyon vonz, engem talán kevésbé, főleg a "fing" szó filmeleji dupla szaltója. Az egyik lúzer rottyantásos WC-nagyjelenete is bizonytalan hangulatba sodor (elismerve a szándékosan vulgáris humor helyét és jogát). Jobban érzem magam, ha nem rottyantásrohamon kell nevetnem, de ha jól adják elő, isten neki. Sokkal inkább ezt, az ilyen hangfekvésű komédiát nézem, mint a magyar "hollywoodizmus" bármely álcsillogásos, nagy pénzű kísérletét. A Kész cirkusz, hogy ezt se felejtsem, lényege szerint a magyar lakótelepi rögvalóság szénrajza alulnézetből. Színes szénrajz, ha van ilyen: színei rikítóak is meg fáradt-kültelkiek. (Sok beharangozó Békásmegyert említi, magam Csillaghegy néhány utcáját véltem felfedezni.) Panelházak tövében és lakóparkházakban a rendező és néző egyaránt otthon lehet: a presszó vécéjében nincs papír, beragad az ajtó, az újgazdagok lakása még ennél is ízléstelenebb).
Dyga Zsombor magányos lovas a mai magyar filmszakmában, legnagyobb erénye, hogy bátran kerüli a járt utakat. Sem gigászi amerikai tömegsiker-utánzatot, sem mély üzenetű művészfilmféleséget nem akar készíteni. Humora földön járó, az ő cirkuszi bukfenceit nem a szabad asszociációk verbális vagy képi költészete, hanem az élesen láttatott hülyeség földön járó bája lendíti. Értelmes ember ebbe a világba nehezen férne bele, de igazán gyűlöletes sem: Csillaghegy-Békásmegyer banditái, rendőrei, zsarolói, gyalogos bűnbékái nem tudnak ellenszenvesek lenni, még a nagyon-nagyon gonosznak kitalált, dús idomú menedzsernő (Ónodi Eszter) sem. Köpnek, ütnek, hazudnak, rotyogtatnak, többre nem telik. Az egész kompánia helyi érdekű autósüldözéseit lakótelepi tanfolyamokon vetíthetnék oktatófilmként.
A Kész cirkusz valamivel rövidebb, mint a ma megszokott filmek, viszont sokkal gyorsabb ritmusú. Dyga Zsombor filmnyelve majdnem azonos a moziklipek nyelvével. Nem oly könnyű ezt használni nagyjátékfilmben: mindent a későbbi vágásra gondolva érdemes felvenni, és ha valami hibázik, késő bánat: akadni, zökkenni fog a képi ritmus. A Kész cirkusz a klipdramaturgia igényei szerint fölös számmal használ nagyközeliket, és nem is kevésszer túl szájbarágóan, súlyosan kapjuk "pofába" (ha mondhatom így) a humort erősítő nagyközeliket - de elismerem, ez szinte kötelező a klipmoziban. Lehet, hogy a műfaj maga idegen tőlem... Ismeretlen és jól ismert színészek egyaránt jók itt. (Scherer Péter és Ónodi Eszter például, úgy látszik, alkatilag képtelen rossz játékra.)
Sok dicséretet mondtam? Nem vonok vissza semmit - mégis inkább rokonszenves, mint igazán sikerült filmnek látom a Kész cirkuszt. Az egész történet, a rablás, zsarolás és üldözés tétje rögtön az elején pehelykönnyűvé válik, hiába fejbekólintóan nehéz az a nagy táska. A bankrablók pénzét elfújja a szél, innen kezdve nagy női táskát kerget sok született balek. A táskában kéjgázdugattyú (vagy mi az ördög) lapul, bár van benne vágyottan vastag vibrátor is. A néző hamar rájön a titkokra, valahogy nem tud izgalom kerekedni, még abból sem, sőt főleg abból nem, hogy szexfotókkal ki kit zsarol. Fröccsen a köpés, csattan a méretes pofon, minden hülye rosszat húz, és önmagát rúgja seggbe. Dyga Zsombor konok klipalkotó képessége mellett még azért is méltánylandó, mert ízléstelenségek ábrázolásakor soha nem ízléstelen, hülyeség ábrázolásakor soha nem fölényes. Sok ez vagy kevés? Nekem inkább az utóbbi. Baráti méltatásokban és kritikákban szemérmesen elfelejtik a példaadó, mindenben ügyesen követett Guy Ritchie nevét és filmjeit. Tehetséges fiatal magyar rendező követ itt nagyon jó példát, és hozzáteszi saját lakótelepi világának hangulatát. Gonosz vagyok, érjen gáncs és megvetés: nekem ez így kevés, nekem valami átütőbb eredetiség kéne történetmesélésben meg képalkotásban.
