Két új Guns N'Roses album jön

  • ZSÉ / PORT.hu

Dizzy Reed, az együttes billentyűse jelentette be a hírt a VH1 Radio Networknek, hogy már csak az utolsó simítások vannak hátra a GNR új albumain.

“Rengeteg anyag már készen van és úgy gondolom, hogy már a finishben vagyunk a korongokkal. Már csak ki kell választanunk, mely számok illenek egymáshoz, mik működnek jól együtt. Így remélhetőleg hamarosan már a boltokban lesznek.” - nyilatkozott Reed, aki Axl Rose-on kívül az eredeti felállásból, avagy a Use Your Illusion-érából az egyetlen megmaradt tag a rocktörténet egyik legnagyobb zenekarában. Júniusban Axl elmondta, hogy két albumot is várhatnak a rajongók, ugyanis készen van egy LP, melyek a Chinese Democracy stúdiófelvételei alatt készültek és még sosem tették őket nyilvánossá. Emellett Axl elmondta, hogy már készítettek egy remix albumot is a Chinese Democracy-ból. “Rengeteg cuccot felvettünk, mielőtt a Chinese kijött volna – azokon a számokon kívül néhány új dolgot is írtunk. Szóval megvan az az anyag, amit én úgy hívok a Chinese második fele. Ez már fel van véve. A remix album is elkészült már egy ideje.” Amíg a két albumról nem tudni, mikor kerül a boltokba, addig a fanatikus GNR rajongók november negyedikétől beszerezhetik az Appetite for Democracy 3D: Live at the Hard Rock Casino - Las Vegas két cédés deluxe Blu-Ray-t, amihez ajándék póló is jár.