Amire a Sátántangóban még mindenki csak várt, aztán ami a Werckmeister-harmóniákban végül meg is érkezett, az A torinói lóban véglegesen eltávozik. Tarr Béla gigantikus lételméleti trilógiájának utolsó része visszavonhatatlan leszámolás a művészettel, a filmmel és a mozival, egyáltalán az értelmes emberi léttel.
Irimiás és Petrina
A Sátántangó bő nyolc órájába sűrített végtelen idő éppen arra volt elég, hogy tökéletesen megértsük a hit, a bizalom és a remény buta és oktalan gondolati mechanizmusait. Tarr a sárba süppedt békési tanyavilágba modellezte bele létünk még érzékelhető kiterjedéseit. Az emberi civilizáció itt a végnapjait éli, az aprószemű, állhatatosan pergő eső szinte már belülről áztat szét mindent, házakat, s embereket egyaránt. Isten már régen nem járt ezen a tájon, az emberek önszántukból élnek állatsorban, de még talán képesek érzékelni valamit abból a megfoghatatlan valamiből, amit talán "isteni üdvösségként" lehetne legjobban körülírni. Nem tudják mi az, de elméjük leghátsó zugában még pislákol valami láng, ami táplálja a reményt is, hogy az bekövetkezhet. A kocsma bolondja hozza a hírt, hogy Irimiás és Petrina közelegnek! S ha megérkeznek, minden másképpen lesz!
Valuska és a bálna
A Werckmeister-harmóniák hangjaira furcsa, ormótlan bádogkamion csörömpöl be a város főterére. Érkezését ismét a kocsma bolondja, ezúttal a csavaros észjárású Valuska jövendölte meg, az emberek viszont először tátott szájjal hallgatták, majd kinevették. Aztán kimentek a főtérre, és félelemmel vegyes kíváncsisággal bámulták a megfejthetetlen és felfoghatatlan, óriási valamit, egy döglött bálnát és bedőlnek a szemfényvesztő Herceg cinikus magyarázkodásának. Nem nehéz Nietzschére asszociálni: a döglött bálnatetem – Isten, Herceg – Jézus.
Orkán
A torinói ló a sokat idézett Nietzsche-történettel indul. Isten már halott, de Nietzschének sincs sok hátra. Nincs már aprószemű, áztató eső sem, orkán tombol, egyenletes erővel, előjelét láttuk már, amikor Irimiásék közelegtek. De ez most mindennél erősebb. Nem egyszerű szélvihar tombol, ilyen kíméletlen, napokig tartó orkán már több mint katasztrófa. A végítélet előszele.
Hat nap
[img id=287805 instance=1 align=left img]Amit Isten hat nap alatt megteremtett, azt Tarr hat apokaliptikus napot megmutató ólomsúlyú jelenetben rombolja le. A teremtett világ már csak egy kunyhó. Ebben él a férfi egy lánnyal, a ház melletti istállóban egy gebével. Nincs semmilyen érzelmi kapcsolat a férfi és a lány között. A férfi félig béna, a lány öltözteti és vetkőzteti, nem gondoskodva, hanem kötelességszerűen. Ugyanígy tölti ki minden reggel a két pohár pálinkát, ugyanígy megy ki minden reggel két vödörrel a kútra és ugyanilyen kötelességszerűen főzi meg mindennap ebédre a két darab krumplit. Ennyi a nap. Szenvtelenül végzett rutincselekvések. Amikor átjön a szomszéd pálinkáért, de közben a világvégéről hadovál – az ember csak legyint. Amikor cigányok állnak meg, hogy vizet vegyenek a kútból, durván elhajtja őket. Másnapra eltűnik a víz is a kútból... Odakint tovább tombol a szél, az ember és a lány összecsomagol, hogy odébbálljanak, de hamarosan visszafordulnak: nincs hová menniük. A hatodik napra eláll a szél...
Kész, az egész
Tarr Béla A torinói lóval befejezte filmes pályafutását. Innen nincs tovább, itt "mindennek vége". Ebben a filmben már nincsenek színek (persze, Tarrnál már régen minden fekete), nincsenek nevek, nincsenek érzelmek se. Nincsenek viszonyok, nincsenek gondolatok, nincs történet. Nincs hova menni. Nem is megy sehová. Megsemmisül. Nincs fény, nincs világosság. Csak a Semmi van – az alkotó pihen. A torinói ló abszolút műalkotás. Tarr (és a vele egyenrangú alkotóközösség, Krasznahorkai, Víg, Téni, Hranitzky, Kelemen és Derzsi) önmagára, de a nézőkre sem volt tekintettel, amikor e filmbe sűrítette bele az emberi lét kvintesszenciáját, így hozva létre a tökéletes műalkotást. Benne van minden, mi az ember, az emberi lét maga, végletekig lecsupaszítva, megfosztva minden csicsától, rárakódott vagy felvett felesleges csecsebecsétől, passziótól és élvezettől. De képtelenség is végignézni egynél többször, csakúgy, mint az igazi életet. Szembesülni lényegünkkel persze egyáltalán nem könnyű, sőt, kifejezetten kegyetlen, kíméletlen dolog, de hogy katartikus erejű, az egészen bizonyos.
Kinek ajánljuk?
- Akik végignézték a Sátántangót, ennek ellenére megnézték a Werckmeister-harmóniákat is.
- Akik képesek végignézni egy két és fél órás történetnélküli filmet, amiben nincs több dialóg összesen húsz mondatnál és 98%-ban két szereplő látszik a képen, néha majdnem teljes sötétben.
- Akik ennek ellenére és ezzel együtt is
Kinek nem?
- Hőzöngő kekeckedőknek, cinikus értetlenkedőknek.
- Akik kizárólag arra használják a tükröt, hogy kifessék magukat benne.
- Akik szerint van élet a halálon túl.
10/10
