Robert De Niro öregszik... És milyen jól áll neki!
Frank Goode (Robert De Niro) lelkesen serénykedik a ház körül, hisz felesége halála óta először végre újra összegyűlik a család. Amikor azonban négy felnőtt gyereke sorra lemondja a partit, elhatározza, hogy tüdőbetegsége ellenére nekivág Amerika államainak és meglepi a sikeres csemetéket.
De Nirot láttuk már apaszerepben, de akkori játéka meg se közelítette a mostanit. Nem kellenek neki színészi bravúrok, pusztán az élettapasztalat, amelynek segítségével hibátlan alakítást nyújt. Karaktere ugyan főszereplő, mégis inkább hallgatag megfigyelőként van jelen a történetben. A szótlanság mögött azonban rengeteg érzelem, egy egész élet emlékei tolongnak, amelyeket De Niro mimikája és kemény vonásai remekül hangsúlyoznak.
Az évtizedekig keményen dolgozó, mára özvegy nyugdíjas apa megdöbbenve szembesül azzal, mennyi mindent nem mondott el neki felesége, mennyi aggodalomtól és gondtól kímélte meg, míg mellette volt. Semmi nem az, aminek hitte, a történet előrehaladtával végignézzük, ahogy Frank nyugodt világa darabjaira hull, minden látogatással fokozódik a háttérben feszülő szomorúság és dráma.
A film aktuális problémát dolgoz fel, rohanó világunkban csak hajszoljuk a fontosnak hitt dolgokat, sikert, pénzt, hírnevet, melyek sokszor sajnos csak álmok maradnak. Nem vesszük észre, hogy ezalatt elsiklunk az igazán fontos értékek mellett, elhanyagoljuk a családunkat, kapcsolatainkat. Végül egyedül maradunk és nincs kibe kapaszkodnunk, mert hamis kártyavárat építettünk magunk köré, amit az első szellő romba dönt.
Az 1991-ben Cannes-ban díjazott Stanno tutti bene című film remake-je további ismert színészeket (Kate Beckinsale, Drew Barrymore, Sam Rockwell) vonultat fel, segítségükkel Kirk Jones rendező olyan drámát fest elénk, melynek legalább egy kis darabját mindenki magáénak érezheti.
