Egy héttel az amerikai premier után kezdik vetíteni Magyarországon a South Park jubileumi, huszadik évadát, ami egészen elképesztő, hiszen az eleinte csak gátlástalan poénkodásnak induló rajzfilmből komoly intézmény lett mára.

Az idei évad ráadásul nagyon ígéretes, hiszen amellett, hogy jubileumi évadról van szó, az USA-ban választási év is van, ezekben az években pedig különösen erős szokott lenni az amerikai kulturális, társadalmi és politikai problémákra, jelenségekre reflektáló South Park.

Néhány évvel ezelőtt úgy tűnt, hogy a sorozat kifullad, egész egyszerűen elfogytak azok a fontos és kevésbé fontos témák, amikbe érdemes volt belerúgni, nem igazán működött már az epizodikus történetvezetés, vagyis az a felállás, amikor az egyes részek nem kapcsolódnak egymáshoz, csak lazán húzódik meg a háttérben valamilyen átfogó történetszál. Erre az epizodikusságra a legjobb példa, hogy az első évadokban a Kenny nevű karakter szinte minden részben meghalt, aztán a következőben élt és virult.

A 19. évadban a South Park nagyot váltott, és szerializált sorozat lett belőle, ami azt jelenti, hogy van egy teljes évadon átívelő történet, amire felfűzik az egyes epizódokat, sőt ez folytatódott a 20. évadban is, vagyis ott folytatódik az új évad, ahol az előző abbamaradt, természetesen némileg eltolva a hangsúlyokat.

A sorozat kinézetében az elmúlt 20 évad alatt alig történt változás, szinte minden ugyanúgy néz ki, mint a kezdetekkor, a karakterek ábrázolása minimálisan finomodott, a legnagyobb változás a kezdeti időkhöz képest, hogy a gagyinak tűnő, papírból kivágott figurákra emlékeztető szereplők ma már olyan világban mozognak, amiben egészen vagány 3D-s animációk is megjelennek néha.

A sorozat technikai fejlődését leginkább a főcímanimációban lehet tetten érni, úgyhogy nézzük meg, hogyan változott a kezdő képsor!

Az első négy évad

Viszonylag ritkán váltogatják a South Parkban a főcímet, nem úgy mint a Simpson családban, ahol gyakorlatilag mindegyik rész kicsit másmilyen animációval indul. A South Park főcímében két dolog állandó: Kenny dünnyögése, illetve a zene. Az első évadokban arról láthattunk animációt, hogy a szereplők az iskolabusszal keresztülszelik a várost, miközben mennek a suliba, és közben találkoznak mindenféle mellékszereplőkkel, miközben a zenét szolgáltató Primus énekese, Les Claypool énekli és gitározza a főcímet. A főcímben megjelenő epizódrészletek és mellékszereplők mind mind feltűntek később a sorozatban. Egy dolog változott az évadok alatt, hogy mit motyog elvileg Kenny, de mivel ezt nem igazán érteni sosem, ez talán nem számít annyira. A South Park Wikia szerint egyébként válogatott ocsmányságokat, mint például, hogy 25 centis a farka, kapja be, aki le akarja pucolni.

A negyedik és az ötödik évad

A negyedik évad végefele új intrót vezettek be, miután óriási változás állt be a főszereplő gyerekek életében. A 10. Részben megkezdték az általános iskola negyedik osztályát, amire azért volt szükség, mert így be lehetett vezetni néhány új karaktert. Egyébként azóta is a negyedik osztályt járják a főszereplők. Teljesen átdolgozták a főcímet, a zenét felgyorsították, kapott egy technos, elektrós alapot, a harmadik évad után készült South Park mozifilmre emlékeztető 3D-figurákat, meg az egész végén egy robbanás elől elugrást Michael Bay Bad Boys című filmjéből.

A hatodik évad

A hatodik évadban is volt nagy változás, egészen pontosan az ötödik évad végén, ami nagy hatással volt a hatodik évadra. A két készítő, Trey Parker és Matt Stone megunták, hogy minden epizódban megölik Kennyt, a dolog inkább nyűg lett addigra, mint szórakozás, a karakter szinte semmit sem tett hozzá a műsorhoz, és addigra elkezdtek kidolgozni jópofa mellékszereplőket, mint például Butterst, akinek szerettek volna több szerepet adni. Ezért úgy döntöttek, végleg kinyírják Kennyt. A hatodik évad intrójában Kenny részét ezért Timmy énekli, aki nem nagyon tud azon kívül más szót, hogy Timmy. Visszatértek a hagyományosabb, bluegrasses zenéhez, a nagyszabású, de elég irritáló 3D-elemekkel tűzdelt animációt pedig egy jópofa stop motion vette át.

A hetedik évadtól a tizedik évadig

A hetedik évad intrója nem sokat változott az előzőhöz képest, de azért mindenképpen meg kell említeni, hogy itt tért vissza Kenny a főcímbe, miután a készítők nagy kegyesen feltámasztották. Innentől kezdve csak néha hal meg a szereplő a részekben, illetve innentől kezdve van az, hogy viszonylag nagyobb szerepeket kap az egyes epizódokban, és jobban megismerjük a háttértörténetét is. A főcím ezután sokáig csak részleteiben változott, de megmaradt a papírból kivágós stop motion animáció, ami alá bedobálták a jelenetrészleteket az egyes epizódokból. Nagyjából csak annyi változott, hogy melyik évadban milyen jeleneteket láttunk a főcím alatt, de ezek a részek akár évadokon belül is változtak némileg.

A tizedik évad második felétől

Az animáció maradt a már megszokott, viszont a zenét lecserélték, ezúttal egy rockos verziót kapott a Make Love Not Warcraft című résztől kezdve, ami a sorozat történetének egyik különösen emlékezetes epizódja volt. A főcím egyre gusztustalanabb jelenetrészleteket tartalmazott, a csúcs talán a 11. évad második felében volt, ami sokkal undorítóbbnak mutatta be a sorozatot, mint amilyen az valójában valaha is volt. Kenny dünnyögésének állítólagos tartalma is megváltozott ekkor, sőt elvileg a mai napig ugyanazt mondja, hogy: “I like fucking silly bitches and I know my penis likes it”, vagyis nagyjából, hogy “Szeretek hülye picsákat megdugni, és tudom, hogy a farkam is szereti”.

A 12-14. évad között

Nem csoda, hogy a 11. évad végén lecserélték az egész intrót. Visszatértek a kezdeti időszak főcíméhez, vagyis ahhoz, hogy a figurák csak úgy összeállnak az intro elején. Az egyetlen nagy különbség, hogy Stan feje nemcsak úgy beúszik a képbe, hanem a részek előtti disclaimer után a kép kizoomol, így kiderül, hogy a szöveg fekete hátterét Stan pupillája biztosította. A korai évadok autóbuszozása viszont nem tért vissza, maradtak az összedobált jelenetrészletek.

A 14-16. évad között

Ez az időszak volt talán a South Park hullámvölgyének kezdete, amiből a 19. évadra tudtak teljesen kijönni azzal, hogy alapjaiban újították meg a sorozatot. A főcím annyit változott, hogy most már az egész korábbi epizódokból kivágott jelenetekből állt, a főszereplők éneklős részei is. Annyi különböztette meg ezeket a sima illusztrációs jelenetektől, hogy az éneklő szereplők körül szétesett és fekete-fehérré vált a háttér.

A 17. évadtól napjainkig

Végre eljött a teljes ráncfelvarrás, és nagyon menő intrót sikerült csinálni a rajzfilmnek. Egyrészt visszatértek a kezdeti évadok, South Parkon átívelő iskolabuszos megoldásához, de az egész jelenetsort ezúttal 3D-ben készítették el. A főcím azzal kezdődik, hogy a kamera South Park határából, a temetőtől indul, ahol látjuk Kenny sírját, ezután pásztázza végig az egész várost. A zene továbbra is a rockos verzió, és természetesen az intro tele van apró utalásokkal az egyes részekre.

Ha érdekel, honnan indult az egész, akkor még ezt az introt érdemes megnézni, ez annak a pilotepizódnak a főcíme, ami még nem ment a tévében. A mostani intróhoz képest elképesztően lassú, az viszont igazi csemege, hogy ezt még nem számítógéppel, hanem kézzel csinálták. A sorozat karakterei egyébként már öt évvel azelőtt léteztek, hogy a tévében elindult volna a South Park. Az egész onnan indult ugyanis, hogy Trey Parker és Matt Stone készített az egyetemen egy karácsonyi videót, amiben szinte minden feltűnik, ami a későbbi rajzfilmben is. Igaz, itt a Kennynek nevezett figura még egyértelműen Cartmanre hasonlít, viszont a későbbi Kennyhez hasonlóan ez a Kenny is meghal a videó végén.

Az idióta rajzfilm valahogy eljutott a FOX-hoz, ahol az egyik fejes azt kérte 1995-ben Parkeréktől, hogy készítsenek egy hasonló animációt, amit a karácsonyi időszakban szétküldhetnek az ügyfeleknek egyfajta vicces üdvözlésként. A Jesus vs Santa című rövidfilm olyan jól sikerült, hogy két évvel később már el is indult a rajzfilmsorozat, ami a mai napig töretlen siker.