Mia Hansen-Løve harmadik játékfilmjében arra a közhelyre igyekszik rácáfolni, mely szerint az első szerelem csak amolyan könnyű, súlytalan, érzelmi "nyári zápor", mely úgy megy, ahogyan jön, mégha közben jól el is ázunk benne. A Viszlát, első szerelem című film hamvas, üde ifjú hősnőjének példája legalábbis éppen ennek ellenkezőjére utal.
…Hisz rólad szól az élet.
[img id=368137 instance=1 align=left img]Camille (Lola Créton) bájos, üde, szinte zabálnivalóan friss és ropogós lányka, nagyjából éppen a "sweet little sixteen" korosztályból, azonban kis fejecskéjében mintha végtelenítve szólna Demjén Ferenc émelyítő slágere: Hogyan tudnék élni nélküled? Hisz' rólad szól az élet! Sullivan (Sebastian Urzendowsky), Camille szerelme – egy alig idősebb fiatal srác – nem csinál titkot belőle, hogy még az egyetem előtt egy hosszabb időre Dél-Amerikába utazik barátaival, érni, fejlődni és felnőni, ezt azonban a fülig szerelmes Camille képtelen felfogni. Életének szinte minden másodpercét a fiú tölti ki, és elképzelhetetlen számára, hogy előreláthatólag egy évig távol legyen tőle. A lány már a távollét gondolatára is súlyos depresszióba esik, öngyilkossággal fenyegetőzik és kislányos elfogódottsággal bár, de könyörtelenül számon kér minden egyes percet, ami a fiú nélküle tölt el. Sullivan azonban hajthatatlan, és lassan elérkezik az elutazás napja is… Aki volt már 16 éves lány, illetve, akinek van ilyen korú lánya, testvére, az tudja, hogy valóban életveszélyes kor ez, a halálos szerelmet adott esetben teljességgel komolyan kell érteni, hiszen az illető kishölgyek azt így is élik meg. Egészen addig, míg valahonnan a ködből elő nem bukkan egy újabb szép, szőke herceg, akinek mosolya nyomán szertefoszlik a korábbi "csakis és kizárólag Ő". Camille és Sullivan azonban tényleg teljesen egymásba gabalyodtak, és nem is mondhatók átlagos tinédzsereknek. Nem buliznak, szabadidejüket egymással töltik. A fiú rendszeresen eljár dolgozni az iskola mellett, no drog, no pia, csak szex. Sullivan elutazása után aztán néhány hónapig nem is történik semmi rendkívüli, jönnek rendszeresen a levelek, Camille pedig számolja a hátralévő napokat.
Mia Hansen-Løve
A film dán származású francia rendezőnője is szinte szemtelenül fiatal, alig töltötte be a harmincadik életévét, de ez már harmadik nagyjátékfilmje. Bemutatkozó filmjét, a 2007-es Tout est pardonnét ugyan nem láttam, de az azt követő Gyermekeim apjához már volt szerencsém. Tarr Béla tragikus körülmények között elhunyt francia producerének története által ihletett film feltűnt érett és visszafogott mesélésével, átgondolt formaiságával, árnyalt jellemű karaktereivel, finom humorával, de ami a legfontosabb, mély természetességével. A Viszlát, első szerelem minden tekintetben ezt az utat folytatja, még biztosabb léptekkel.
Kettős szerkezet
A Gyermekeim apja is már egyfajta sajátos, két részre tagolt szerkezetben mesélődik el. Az elsőben megismerjük a főszereplő producert és családját, majd annak öngyilkossága, mint választóvonal után, megnézzük, hogyan tovább. A Viszlát, első szerelem első része Sullivané. Ismerkedünk a fiúval, életkörülményeivel, hogyan gyűjt pénzt az utazásra, hogyan teker biciklijén szüleihez, majd onnan Camille-hez. Itt nincs olyan éles választóvonal, tulajdonképpen nem is látjuk, amikor Sullivan elutazik, egyszer csak átfókuszálunk Camille-ra, akinek eztán a film elkövetkező bő kétharmadát szentelni fogjuk. A rendezői attitűd viszont hasonló: itt is azt vizsgáljuk, mi történik a lánnyal, hogyan dolgozza fel élete első, szinte mindent elsöprő szerelmét.
Ha francia film, akkor szerelem
Franciák két nagy nemzeti sztereotípiája van. Egyrészt, hogy mindent tudnak a főzésről, másrészt pedig, hogy mindent tudnak a szerelemről. E másodikat (az elsőt most nem érintjük) nagyjából igazolja is a film, legalábbis annyit mindenképpen, hogy ha egy francia film a szerelemről mesél, akkor azt szinte mindig megejtő bájjal, légies könnyedséggel és lezser természetességgel teszi. Ha kell, gond nélkül dönt tabukat is, bár erre itt ezúttal nincs szükség. Hansen-Løve görcsök, ám felszínes csacsogástól is mentesen mesél, fesztelen lendülettel húz át Camille életének bő hét évén, még arra sincs gondja, hogy eközben öregítéssel és más maszkmesteri trüvájjal bohóckodjon hitelt a filmjének. Nincs is erre szüksége, hiszen Camille és Sullivan alapvetően banális története ebben a tálalásban átélhető, megélhető és magáévá tehető bárki számára, s ehhez a két színész természetes, intim és szemérmességében is nyílt játéka a plusz ajándék. Tökéletes nyár esti mozi, enyhe melankóliával és némi nosztalgiával.
Kinek ajánljuk?
- Aki látta a Gyermekeim apját.
- Akinek a jelszó: Francia? Szeretem!
- Aki még emlékszik élete első szerelmére.
Kinek nem?
- Az akciómozik szerelmeseinek.
- Aki még életében nem volt szerelmes.
- Akik hajlandóak nyáron is moziba (nem plázába!) menni.
7/10
