Három film, három Oscar, frissiben látható tehát, hogyan díjazott idén Hollywood, ami most éppen a jobbik énjét mutatja.
Hillary Swank, A fiúk nem sírnak főszereplője az Arany Glóbuszt koronázta meg az Oscarral és lett névtelen senkiből egy csapásra világszerte ismert színésznő. A leghálátlanabb "hálás női szerepben" ráadásul: olyan lányt játszik, aki fiúnak érzi magát. Nem lány, aki lányokhoz vonzódik, hanem fiú, akit a természet lánytestbe kényszerített. A valóban megtörtént eseten alapuló filmnek úgy indul a története, hogy közvetlen környezete notórius hazudozónak, izgága bajkeverőnek szenvedi őt el, s akkor talál rá igazi énjére, a szeretetre és igaz barátságra kész érzékeny lényre, amikor otthagyja régi környezetét, s új ismerősök közt megkísérli felvállalni legbenső önmagát.
Swank zseniálisan egyszerű, megrendítően tiszta játékában nyoma sincs a kézenfekvően kínálkozó "típusos látványosságnak". A fiús haverkodások és a szerelmes együttlét intim pillanataiban egyaránt messze kerüli a hálás, biztos hatásra menő fogásokat, csupa hálátlan, mert rajtakaphatatlanul hiteles játékelemből építi fel hősének összetett figuráját.
Az első filmes Kimberly Peirce törvényszerűnek érzékelteti a véres dráma bekövetkeztét, azt, hogy a lerobbant, saját sorsával kezdeni mit sem tudó lumpenkörnyzet véres bosszút áll azon, aki el merészel térni az átlagtól, s ráadásul még éppen az érzelmekben különbnek is bizonyul a többinél.
