Michael Haneke a legsikeresebb és a legelismertebb kortárs európai filmrendező. Kétszer egymás után elnyerte a cannes-i Arany Pálmát (A fehér szalag 2009, Szerelem 2012), sőt az utóbbi az idei Oscar díjat is besöpörte a legjobb külföldi film kategóriájában. Yves Montmayeur kamerájával tíz éven keresztül kísérte a rendező munkásságát. A Haneke filmek forgatásairól készült felvételeknek és a rendezővel és az alkotótársakkal (Jean-Louis Trintignant, Isabelle Huppert, Juliette Binoche, Emannuelle Riva) rögzített interjúknak hála beleláthatunk, hogyan alkot és gondolkodik korunk egyik legnagyobb művésze.
A dokumentumfilm kronologikusan visszafelé halad az osztrák rendező filmjei között. A Szerelem forgatásán a film egyik főszereplője, Jean-Louis Trintignant felidézi, hogy a film producere azt állította, élvezni fogja a Hanekével való közös munkát. A forgatáson azonban rájött: egyedül Haneke szórakozik jól. Őt, Emannuelle Rivát, sőt az egész stábot iszonyatosan megviselte a munka. A felvételekből az is kiderül, hogy Haneke nem csak a színészeitől várja el a maximumot, hanem precízsége a munka minden apró részletére kiterjed. A Trintignant karakterét álmában fojtogató, pár másodpercig látható "kéz" kiválasztására is komoly erőfeszítést fordított.
Haneke önmagát "control-freak"-nek nevezi, a forgatásokon minden részlet felett ő uralkodik. Az ismeretlen kód forgatásán történtek szintén jól jellemzik ezt. A rendező a zsúfolt utcán játszódó, mozgó színészeket követő nyitójelenetet egy érdektelen arcot vágó, leghátul álló statiszta miatt is többször újravette. A színészei a nehéz munka ellenére rendkívül tisztelik is a rendezőt, sőt sokan hálásak is a kegyetlen őszinteségéért. A zongoratanárnő kapcsán készült interjúban Isabelle Huppert egyenesen Ingmar Bergmanhoz hasonlítja Hanekét. Szerinte mindkettőjük filmjeiben a lélek legmélyén lakó, sötét érzelmek feltárása közben egyfajta fekete humor is keveredik.
A riporternek gyakran nincs könnyű dolga a rendezővel. Haneke híres arról, hogy egyszerűen nem hajlandó a saját filmjeit interpretálni, egyes kérdéseket egyszerűen elutasít, vagy nyíltan butaságnak titulál, és másikat kér helyettük. Az ő értelmezései maguk a filmek. Nagyon szimpatikus a közönséghez való hozzáállása. Azért képes a filmjeiben nagyon súlyos, mindenki számára kényelmetlen témákat ábrázolni, mert komolyan veszi a nézőit. Úgy tekint rájuk, mint partnerekre, akikkel lehet komoly dolgokról beszélgetni. Utal arra, hogy a filmekben általában a gyerekekkel és az állatokkal nem történhet semmi baj, ezt ő azonban hülyeségnek tartja. A valóságban (és természetesen az ő filmjeiben) velük is megtörténnek a szörnyűségek.
Önmagára "mesteremberként" tekint – az eredeti cím is erre utal: Egy mesterember portréja (Porträt eines Film-Handwerkers), vagy ennek az angol fordítása Foglalkozása: rendező (Profession: Director), míg a magyar cím (Haneke, a rendező) elég semmitmondóra sikerült –, aki a munkáját próbálja minél tökéletesebben megvalósítani. Azt csinálja, amihez ért, ha művészet születik belőle, az külön jutalom. Az interjúk az egyes filmek köré csoportosulnak és közben részleteket is láthatunk a Fehér szalag, a Rejtély, a Farkasok ideje, A zongoratanárnő, a Furcsa játék, és a 71 töredék a véletlen kronológiájából művekből.
Színes eleme a filmnek, amikor Hanekét, mint tanárt is megismerhetjük. Fiatal bécsi diákok egy kiválasztott kis csoportjának tart órákat a színészkedésről. Fiatalon még színésznek készült, de "szerencséjére" nem vették fel. Mi pedig úgy gondoljuk, annak sem lett volna utolsó, látva, hogyan mutatja meg ezeknek a diákoknak mit vár tőlük az egyes jelenetekben.
Az ügyesen felépített portréfilm végig Haneke munkáira koncentrál, a magánéletébe nem kapunk betekintést. Megmarad ugyanolyan titokzatosnak, ahogy eddig ismertük. Azoknak, akik jártasak a Haneke életműben, külön élvezet lesz a felidézett filmekre emlékezni, akik pedig eddig nem látták a rendező munkáit, kezdhetik keresni az art mozik műsorán!
Értékelés: 9/10
