Bár egy újszülöttnek minden vicc új, a Kamaszkorom legszebb nyara típusú filmekben mégis a változatlanság boldogít, hogy olyan örök értékei vannak az emberi lét ezen bizonyos szakaszának, melyek bár vissza sose térnek (kísér a Stúdió 11), mindig nagy élvezet visszagondolni rájuk vagy bámulni őket a moziban.
Mert mit csinálna a kamasz nyáron? Ugyanazt, amit mindenki, de kétségtelen, hogy nemes célja érdekében ő hajlandó a legnagyobb áldozatot hozni, a legtöbbet dolgozni. Ekkora befektetésen nagyon könnyű fogást találni. A dugni igyekvő serdülő csodákra képes, noha szokásai rabja. Van egy nyár gyermeki életében, amikor csak tengerparton hajlandó. Na, erről a nyaráról csinálják a filmeket.
A műfaj
társadalmi elhelyezkedése azért lehet fontos a számunkra, hogy jobban kitetsszék az Anyádat is! című film alkotóinak igyekezete. A nosztalgiázó film - melynek kitüntetett ága ez a zsáner - tipikusan prolivircsaft, egy átlagos darabjában felgyűrt ujjú pólót viselő, pattanásos kretén köti el a fater garázsából a Fordot, hogy a hátsó ülésen egy rövidebb fuvar után végleg lerendezze a dolgokat. Mindebből két nagyon is konkrét következtetés szűrhető le.
1. Az ilyen mozik szeretnek a félmúltban játszódni, hiszen az alkotók imádnak a saját süvölvényéveikből meríteni, de ennek is megvan a maga magyarázata, ám ahhoz vissza kell kanyarodnunk a társadalmi kérdésekhez, a proli onnan ismerhető föl a legkönnyebben, hogy örökké elégedetlen, leginkább a sorsával és az árszínvonallal. Neki akkor volt utoljára jó, akkor is nagyon rövid ideig, amikor beavatták. Ennyit a filmalkotók társadalmi mobilitásáról, némileg kiterjesztő megközelítésből persze.
2. Az ilyen mozik szeretnek road movie-ba ojtódni, mert azért a kis huncutságért még a térképről is lemennének azok a büdös kölkök.
Nos, e tényleg csak a sarokpontokra vonatkozó műfaji alapvetés után már csak annyi dolgunk maradt, hogy bevizsgáljuk, az Anyádat is! miben passzol és miben megy szembe mindevvel. Társadalmilag kifejezetten dacol, például. Hőse tipikus felső középosztálybeli, társa is csak hajszálnyival alábbvaló. Egy rokoni esküvőn megjelenik az államelnök is, ám ebből a film csupán annyit hasznosít, hogy a nézői a körúton is leszűrhetik, hogy Mexikóban (ahol nagy a kosz és intenzív a szegénység) sem kimondottan az arisztokrácia adja a hivatalnoki gárdát.
Formailag a röpdolgozat posztmodern, már közben elmondja a narrátor, hogy kiből mi lesz, és mi történt vele a múlt héten. Road movie, ugye: mennek az úton a kocsival. Narrátor: "ha tíz évvel ezelőtt mentek volna itt", és pofátlanul elmesél egy balesetet.
Egyébként minden jó és szép, de különösen a táj és a szereplők, kár, hogy az ilyenkor kötelező gyakorlatokon kívül nem történik velük, sem körülöttük semmi, bár távol álljon tőlem, hogy akcióelemeket várjak egy efféle mozitól. Viszont azt kikérem magamnak, hogy a végin az x idő múlva találkozó hősök egy kitalált dologgal hozakodnak elő, hogy amiatt történt minden, és akkor nekem a villamoson azon kell törnöm magam, hogy utólag rendeljem egy állításhoz az egész mozit. Megtenném én éppenséggel, de ha addig jutok, hogy hát sírdogál szegény, mert rossz volt neki, az hiába az én bajom, de mindenképpen a film hibája. De nem baj. Egy halk mexikói film, minden hibájával együtt megér egy estét.
