Ha valaki azért szorít be egy filmet két reklám forgatása közé, mert kell a lóvé az olasz villa rezsijére, arról mifelénk azt mondják, eladta magát egy zsák üveggyöngyért. Ha az illető amerikai, akkor meg azt, hogy George Clooney. A fejbillegetéséről ismert egykori tévészínész Az amerikai című filmjét ellenségeinknek sem ajánljuk.
Clooney eljutott arra a szintre, hogy azt forgat, amit akar és ott, ahol neki tetszik. Ő diktál, beleszól a szerepbe, forgatókönyvbe, sőt, ha olyanja van, a rendezőket is abajgathatja, mert férfias arcélével és korát meghazudtoló kockahasával tulajdonképpen mindent el lehet adni, vígjátéktól az akciófilmig. Akciófilmnek álcázott, telivér művészfilmet viszont nem, legalábbis az Amerikait nem sikerült.
A történet szerint Clooney egy visszavonulás előtt álló bérgyilkos ésvagy fegyverkovács, akinek a töke tele van azzal, hogy rettentő svéd sífutók vadásznak rá, így fogja a rezzenéstelen arcát és elhúz Olaszországba, fel a hegyek közé, egy kis faluba, mert ott el tud majd vegyülni a helyiek között. Nem ez az egyetlen baromság Anton Corbijn filmjében, de ez az egyik legfájóbb: a logikával szöges ellentétben álló húzás a film értelmét kérdőjelezi meg, és az ne legyen már magyarázat, hogy kurva jó naplementéket lehet fotózni arrafelé és a kaja is jó.
A faluban aztán az amerikai (akiről lépten-nyomon mondják is, hogy igen, ő AZ Amerikai, nagybetűvel, mintha erre büszkének kellene lenni) öszzehaverkodik a helyi pappal, megdugja a falu ribancának számító bögyös, de aranyszívű prostit, kávét szürcsöl naphosszat, és Renault-alkatrészekből esztergál hangtompítót egy nőnek.
Ez az utolsó megbízása, hiszen a táj, meg a pap, no meg a bozontos pinát kamerába villantó lotyó meggyőzi arról, hogy a bérgyilkolászásnál vannak sokkal fontosabb dolgok is, teszem azt a naplementében elszálló pillangók bámulása a tóparton, és nem viccelek, tényleg van egy jelent, amiben Clooney párás szemmel nézi a nője seggéről felemelkedő rovart.
Az amerikai tempója lassabb, mint egy Tarr Béla-filmé, sokat merengünk és ülünk benne, összeszorított szájakat látunk, iszonyú vörös fényben egymásnak feszülő izzadt testeket, meg a valóban szép olasz tájat, amiből a savanyú képű Clooney úgy lóg ki, mint az absztinensek éves dzsemboriján Charlie Sheen. Látszik rajta, hogy ez az egész film csak nyűg neki, menne már inkább leforgatni a soros kávé- vagy vermutreklámot, márpedig ez agyonvágja az amúgy is soványka történetet.
A sztori, amellett, hogy sablonos, lapos és érdektelen, még érthetetlen is, nem tudjuk meg, ki ez a csávó, miért akarják kinyírni, és eleve, mitől lett tele a töke az egész biznisszel. A befejezést úgy a tizennyolcadik percben tippeltem meg sikeresen, egyetlen érdekes momentum sem volt a kis híján kétórás filmben, és nem, Violante Placido teste miatt sem érdemes beülni rá. Értékelés: 2/10.
