Dwight D. Eisenhowertől Ronald Reagenig. Hogy hogyan fér bele hét amerikai elnök egy két órás filmbe? Sehogy. Lee Daniels legújabb alkotása egy afroamerikai férfi hányattatott sorsát igyekszik bemutatni, ahogy eljut a déli gyapotültetvényektől a Fehér Házig, s ott is szolgál hét elnök kormányzásán át, csendes harcot vívva a polgárjogi küzdelemben. Az alapötletet Eugene Allen története adja, aki a Fehér Ház komornyikjaként került közvetlen kapcsolatba több amerikai elnökkel. A film elején érkezik is a felirat, miszerint „igaz történeten” alapul, ám túlzottan sok közös pontot nem találunk a film főszereplője, Cecil Gaines (Forest Whitaker) és Eugene Allen életében.
A történet 1926-ban kezdődik, amikor a még gyermek Cecil gyapotültetvényen dolgozó apját megöli a fehér földbirtokos, majd a fiú bekerül a gyapotültetvényről a házba szolgálni. Pár év múlva azonban hátrahagyja anyját (Mariah Carey) és elmenekül Délről egy jobb élet reményében. Sikerül is munkát szereznie, ahol kitanulja a felszolgálás rejtelmeit, és ami a legfontosabb: a diszkréciót. Eközben feleségével (Oprah Winfrey) középosztálybeli nyugalomban nevelik két fiukat a polgárjogi küzdelmek megerősödésének idején. Majd Cecil váratlanul állást kap a Fehér Házban.
Itt kezd kibontakozni a történet, illetve kezdene, ha a rendező hagyná. A film azt a benyomást kelti, mintha Lee Daniels nem tudta volna eldönteni, hogy önéletrajzi drámát vagy történelmi dokumentumfilmet szeretne forgatni. Ugyanis a kettőre együtt nem elegendő 132 perc. Az elnökökről felszínes, olykor komikus képeket, pár perces snitteket kapunk, és idő szűkében Cecil drámája sem tud kiteljesedni a vásznon. Forest Whitaker vitathatatlanul nagyot alakít a filmben, de mégis azt az érzést kelti, mintha ő maga is mellékszereplő volna. A komornyik részletesen – olykor túlságosan is részletesen – mutatja be Cecil életét, de mégsem képes teljesen személyessé válni.
A stáblista indokolatlanul tekintélyes, a szereplők között szerepel még Robin Williams, Alan Rickman, Jane Fonda, Vanessa Redgrave, Cuba Gooding Jr. és így tovább… Többségük sajnos nem kap többet kettő percnél. Igaz, Robin Williamsnak ez a rövid idő is elegendő ahhoz, hogy megcsillogtassa képességeit Eisenhower szerepében, de a film előnyére vált volna, ha az elnökök bemutatására több időt szán a rendező. Ezzel szemben Cecil feleségének, Gloriának aránytalanul sok figyelmet szentel Lee Daniels. Több jeleneten keresztül láthatjuk, amint a láncdohányos családanya belefárad férje munka iránti elhivatottságába, majd az alkoholhoz fordul és szeretőt tart. Ez a történet szempontjából majdhogynem lényegtelen.
A film legizgalmasabb része Cecilnek és nagyobbik fiának a kapcsolata lehetne. A fiú aktívan politizál megelégelve a társadalomból való kirekesztettséget, míg apja bízik a demokráciában és abban, hogy az elnököknek sikerül eltörölniük a megosztottságot. Az apa és fia drámáját ez a nézetkülönbség okozza. Cecil sok erőszakot szenvedett már el gyerekkora óta a bőrszíne miatt, mégis hinni tud a békés megoldásban, ezzel szemben fia a radikális, harcoló oldalt képviseli. Mégsem a két nézet konfliktusa válik a film legérdekesebb pontjává, a film végére kissé unalomba fullad.
Az viszont a film mellett szól, hogy a rendező egy személyes szálon keresztül próbálja bemutatni az afroamerikai emberek hányattatott sorsát, ezzel közelebb hozva ezt a fontos, de a mai napig érzékeny témát. Cecil figurája szerethető, s a film erejét is az ő hite adja. Hogy töretlenül képes bízni egy eszmében, ami fiától is eltaszíthatja, mégis kitart az erőszakmentes megoldás mellett a társadalmi elnyomás kérdésében. A néző könnyen képes együtt érezni vele, és így talán könnyebb megértenünk, hogy min mentek keresztül a feketék ebben az időben.
A feketék elnyomását Lee Daniels viszonylag részletesen mutatja be, sőt a komornyikon keresztül még az elnökök álláspontjáról is képet kapunk, de a film mégis egyoldalú. A fehérbőrű társadalomról túlzottan szélsőséges képet fest a rendező, s talán a film előnyére vált volna, ha nem csak a szélsőségeket láthatjuk. Persze a film Cecil Gaines életéről szól, s így az ő perspektívája a legfontosabb, de érezhető, hogy Lee Daniels igényt formált arra, hogy az egész fekete társadalom helyzetét általánosan mutassa be, s ebben talán segíthetett volna egy további nézőpont.
A film Barack Obama elnökké választásával ér véget, ezzel jelképesen beteljesítve Martin Luther King és Cecil Gaines álmát, ettől viszont az egész történet kissé szájbarágóssá válik. Ugyanakkor pozitív a végkicsengése, hiszen láthatjuk, hogy a küzdelem nem volt hiábavaló.
