Csodálkozol a kokainistán,
s nem érted?
Gondolkozzál az okain is tán -
s megérted!
Kosztolányi Dezső
Igaz történetekkel tele van a padlás, ilyen címen még sorozat is fut az egyik vendéglátó-ipari tévécsatornán. A film megtörtént eseményeken alapszik. Valami olyas maszlag ez, amit eredetileg talán azért talált ki valaki, hogy komolyabban vegyék a mondandóját, meglehet, bejött neki, de ez ma már a kutyát sem érdekli. Innen nézve mondhatjuk azt is, hogy a legképtelenebb hazugságot csomagoljuk nem is annyira elegáns batyuba. Megtörtént esetek, és akkor mi van? Mi van akkor, ha valami tök ugyanolyan, mint bármi más, ami elé elfelejtették odabiggyeszteni épp ezt a rábeszélő futamot. Az esetek számottevő többségében a celluloidipari végterméket szemlélve, azt is állíthatná bárki, hogy amit látunk, az ától cettig a fantázia terméke, és minden hasonlóság valóságos személyekhez, megtörtént eseményekhez csupán a véletlen műve. Ja, egy olyan műfajban, ahol száz éve már semmit, de semmit nem bíznak a véletlenre.
Első megközelítésként vegyük sorra azt a rengeteg sok valóságot, megtörtént eseményt, köztünk rohangáló személyt, amikből, akikből a Betépve című film építkezik.
Kokain: ha szigorúan a filmkészítésben való előfordulása irányából próbálunk felé közeledni, alighanem számos tévutat leszünk kénytelenek bejárni. Magam először, mert az iskolában nem tanították vagy hiányoztam, például azt hittem, hogy a kokaint bányásszák, nagy külszíni fejtések vannak, temészetesen Kolumbiában, ahol egy Escobár nevű pofa teherautókra rakatja az árut, és a tizennyolc kerekűek meg sem állnak Hollywoodig, s csak az a gondjuk, hogy hova borítsák a rakományt, a Fox vagy a Paramount elé. Nagyon csalódott voltam, amikor megtudtam, hogy ez nem egészen így van, és Escobár sem Discobár testvére.
"A Dél-Amerikában honos kokaincserjéből először az 1800-as években állítottak elő kokaint." Na ja, próbáltak volna palacsintát sütni belőle.
A másik valóságos dolgot már érintettük is, egy ország: Kolumbia. Távoli, szép ország, lakói a kolumbok; kolumnákat lehetne megtölteni avval, micsoda gyakorisággal fordulnak elő hollywoodi filmekben. Az hagyján, hogy milyen sűrűn, de a legváltozatosabb szerepkörökben. Láttam már kolumbiai bonvivánt, fogtechnikust, biciklibajnokot, primőr paradicsomot főszerepben, rengeteg kalandon estek át, mindgyakran szerelmi ügyekbe bonyolódtak, kiálltak az osztályfőnök, a bíró és az államelnök elé, de a vége mindig az lett, hogy kimentették az égő házból a kábítószert. Legközelebb akkor tessék nekem igaz történetekről szónokolni, ha egy kolumbiai orvos a film csúcspontján nem tévedésből, hanem legjobb tudása szerint ír föl Kalmopyrint páciensének. Vigyázat! Ha kombinált port ír, gyanakodni kezdek.
Mielőtt a létező, valóságos személyekre is sort kerítenénk, beszéljünk egy kicsit Jonathan unokaöccsének filmjéről, ami arról szól, hogy ügyes és roppant szórakozott egyének, elunván a fűvel való filléres pepecsmunkát, kokaint szállítanak Kolumbiából Kaliforniába, közelebből Hollywoodba, mert ott jobb az ára, ami nagy keresletet jelent. Ugye, hogy igaz történet! Ezt állítottuk mi is. A kokaint a jelölt országból viszik H.-ba, és ott filmet csinálnak belőle. Filmet - állítólag - lehet celluloidból is csinálni, csak úgy nem olyan izgalmas, mert nem üldözi a törvény.
Demme persze, mert olyan, elvész a részletekben, szerinte úgy lesz a kokainból film, hogy mozihősök csempészik, drágán eladják színészeknek, rendezőknek, énekeseknek, akik kretén bohócmutatványok segedelmével az orrukba helyezik, és rövid, ám gusztustalan szipákolás után filmet kell csinálniuk tőle, csak még előbb buliznak kicsinyt alulöltözött szüzek karéjában.
Nekünk marad a dilemma, hisz Demme, hogy finomak legyünk, kevéssé meggyőző. Vajon egyből film lesz-e a kokainból, vagy van még közben valami hókusz-pókusz, a timföld-bauxit-alumínium logika szerint?
Ha csak a Betépve című filmet nézzük, kettes válasz. Ha hazajárunk a moziba, egyes, jöhetnek a reális emberek.
Sigmund Freud, öcsém, az mennyire rajta volt az anyagon.
George Jung, na az is, ilyenek ezek. Átlagos kisvárosi család, megmondják, hol Amerikában, átlagos amerikai gyerekszínész, a papa vízvezeték-szerelő, ami valami nagyon valóságos foglalkozás, a titkárom tárgyal az ilyenekkel, gyerek föl L. A.-be és Johnny Depp lesz belőle, hogy a végére csak egy fotó erejéig is saját arcát mutassa, jaj, mit nem végzett a drog és a börtön ezen az Adoniszon. Arról persze csak módjával állnak rendelkezésünkre információk, hogy Amerikában vajon tényleg minden büdös kábszer-díler valóban úgy néz-e ki fénykorában, mint Johnny Depp (vagy Al Pacino, vagy sorolhatnám). Nevezzenek hitetlen kutyának, de valamiért úgy gondolom, hogy a jó Georgie már a hetvenes években is úgy nézett ki, mint aki benéz. (Hova, hova? Szerdánként a sarki fűszereshez, jött-e ko-ko-kolumbiai áru.)
Valóságos helyek, valóságos személyek, és istenemre, egy valóságos kor: a hetvenes évek. Sőt a hatvanas évekből kifejlődő virulens hetvenes. Oh, azok a trapéznadrágos, hosszú hajú, szép napok, Black Betty és a fényre vakuló Manfred Mann, amikor a világ George Jung vezetésével tért át a marihuánáról a kokainra, hát nem nagyszerű kihívás mindezt filmre vinni? De bizony.
Ted Demme, méltón a nagynevű (mit is rendezett) rokonhoz, maradéktalanul meg is valósította mindezt; az egyiknek sikerül. A másik meg mi vagyunk mozi után. Akkor most milyen is az, ha a valóságot Hollywoodban valósítják meg? Két óra, túlélhető. Nem árt senkinek. Ha jobban belegondolok, és fölidézem kábszeres filmélményeimet, ördögi gyanúm támad. Lehet, hogy a kokain sem árt senkinek? Az ilyen biztosan nem, és az is hétszentség, hogy Hollywoodban jobban keresnek vele, mint Kolumbiában.
