A futballal kapcsolatos reklámok nem olyanok, mint a szokásos, két sorozatepizód közt futó hirdetések. Az ismert mozifilmes rendezők is szívesen adják a nevüket ezekhez a promóciós anyagokhoz – már ha valamelyik nagy sportszergyártó a megrendelő, a főszereplők pedig Messi és Ronaldo-kaliberű megasztárok. Az elmúlt két évtizedben olyan nagyságok élték ki a kreativitásukat ebben a formában, mint Guy Ritchie, John Woo, Terry Gilliam vagy Alejandro González Iñárritu. Megmutatjuk az ő reklámjaikat (főleg a világversenyekhez kapcsolódó filmekre koncentráltunk), és persze a legfrissebb alkotást is, amelyet a pénteken induló Európa-bajnokság elé időzítettek.

A jók a rosszak ellen (1996)

Az egyik első fecske, már ami a mozifilmes minőségű reklámok műfaját illeti, a Tarsem Singh (A sejt, Zuhanás, Tükröm, tükröm) által rendezett Good vs. Evil volt. A ‘96-os Eb-hez időzített kisfilmben maga a Sátán ereszti össze a világ legnagyobb sztárjait saját pokoli seregével egy túlvilági arénában. A bíró szó szerint vak, a partjelzők vérszomjas dobermanokkal vannak felfegyverezve, a pokolfajzatok pedig minden piszkos trükköt bevetnek Cantona, Figo, Maldini és Ronaldo ellen. Tarsem szabad kezet kapott arra, hogy kiélje a szürreális fantáziáit, és a stílusa egyértelműen fel is ismerhető. A hangulat sötét, a szörnysereg tagjai pedig olyan félelmetesek, hogy a rendező nagyjátékfilmjeiből sem lógnának ki.

Repülőtér (1998)

A 90-es és kétezres évek focireklámjaiban a futballisták legtöbbször mint akcióhősök tűntek fel, hogy nem túl életszerű helyzetekben demonstrálják a különleges képességeiket. A Nike 98-ban, a franciaországi vébé előtt egy másik koncepcióval állt elő: a leszerződtetett játékosoknak nem kell kosztümöt húzniuk, csak azt tenniük, amiben a legjobbak: futballozniuk. A márka által megcélozott életérzés ideális képviselőit a brazil válogatott tagjaiban találták meg. A hongkongi akcióisten, John Woo által rendezett Airportban Ronaldóék önfeledt labdazsonglőrködésbe kezdenek a reptéren, miközben nemcsak egymást, de a biztonsági őröket is kicselezik, és közben szól a vérpezsdítő szamba. A Nike ettől kezdve még tudatosabban törekedett rá, hogy kampányaik ne csak konkrét termékeket reklámozzanak, hanem egy életérést közvetítsenek, és a „szép játékot” (joga bonito) ünnepeljék.

Meccs a kóláért (2001)

Milyen játék lenne a csocsó, ha élettelen bábuk helyett hús-vér játékosokat mozgathatnánk? A Pepsinél valakinek eszébe jutott a nagy ötlet, Tarsem pedig le is forgatta, főszerepben a Manchester United és a Juventus játékosaival.

A titkos bajnokság (2002)

A Dél-Korea és Japán közös rendezésű vébéjét beharangozó reklámban sincsenek felesleges sallangok, csak 24 sztár, akik hármas csapatokban mérkőznek meg egymással. A körülmények persze nem hétköznapiak, egy börtönszigeten vagyunk, a pálya pedig egy óriási ketrec, ahová felülről dobja be a labdát a porondmester Cantona. A poszt-apokaliptikus hangulatra a rendező személye a magyarázat: a Brazilt és a 12 majmot jegyző Terry Gilliam állt a kamera mögött, de legalább ilyen jó választás volt az Elvis-féle A Little Less Conversation Junkie XL-mixét használni soundtrackként. 

Vadnyugati párbaj (2003)

Tarsem a kétezres években legalább egy tucatnyi focis reklámot készített a Pepsinek. Volt olyan, amelyikben a sztárjátékosok középkori díszletek közt bohóckodtak, egy másikban szumóbirkózókkal meccseltek, de sikerült nekik szörfözés közben is pörgetni a labdát. A közös ezekben a reklámokban, hogy a küzdelem tétje mindig egy doboz (vagy egy raklapnyi) kóla. A westernfilmes verzióban is azért párbajozik Beckham és Casillas, mert utóbbi a kocsmában (ahol sör helyett természetesen kólát csapolnak) lenyúlta az angol italát.

Utazás Lisszabonba (2004)

Zidane, Beckham, Del Piero, Kahn és a többi nagy sztár elindul a portugáliai rendezésű Európa-bajnokságra, és mivel mással is mennének, mint robogókkal. Menet közben megállnak, hogy parkokban és megyehármas pályákon játsszanak egyet a nép egyszerű gyermekeivel. Az Adidas imázsfilmjének világos az üzenete: a legnagyobb sztárok is csak olyanok mint mi, a játék öröme és nem a pénz mozgatja őket. De jó a vágás és a ritmus, átjön a karneváli hangulat, úgyhogy működik a koncepció.

Játék az avatárokkal (2007)

Tarsem ebben a Pepsi-reklámban is a szokásos dramaturgiát használja: a négy főszereplőnek egy pályaudvaron kell a kóláért megküzdenie egy rögtönzött meccs keretében. Itt viszont egy csavar is akad: a szereplők átlagemberek, akik focizás közben váltogatják az avatárjaikat, mintha egy számítógépes játékban lennének, és ezzel a trükkel mégiscsak be lehet vonni Messit, Ronaldinhót, Henryt, Fabregast, Lampardot és Beckhamet a reklámba.

Juss el a következő szintre (2008)

2008-ban jött Guy Ritchie, és egy olyan zseniális kisfilmet készített a Nike számára, amivel azonnal új fejezetet nyitott a focis reklámok történetében. Többek közt azért volt úttörő, mert bebizonyította, hogy a CGI-trükkök segítségével vissza lehet adni a játék intenzitását és szépségét. A háromperces hossza miatt eleve online fogyasztásra készült klipben végig egy Arsenal-játékos szemszögéből élhetjük át a pályán belüli és kívüli történéseket, mintha csak egy élőszereplős videójátékban vennénk részt. Látjuk az edzéseket, a meccseket, a bulikat, és még azt is, amikor hősünk a komoly fizikai megterhelés miatt kidobja a taccsot – kétszer is. A meg nem nevezett holland játékos a cserepadról jut el odáig, hogy az Arsenal egyik sztárja lesz, majd a válogatottban is bizonyíthat a Ronaldo vezette Portugália ellen. A klip gyakorlatilag ugyanazt a sztorit meséli el 3 percben, amihez a Góól! című filmnek két órára volt szüksége.

Írd meg a jövőt (2010)

Guy Ritchie magasra tette a lécet, de két év múlva jött az Oscar-díjas Alejandro González Iñárritu, és helyből átugrotta. A 2010-es dél-afrikai világbajnokság elé időzített rövidfilm elképesztően látványos meccsjelenetek közben azt villantja fel rövid montázsokban, hogy a pályán hozott rossz és jó döntések milyen hatással lehetnek, nemcsak a játékosok, de a szurkolók millióinak életére is. Rooney elad egy labdát, mire lelki szemei előtt már meg is jelenik, ahogy odahaza, Angliában közellenséggé válik, az újságok a címlapokon átkozzák ki, és nem sokkal később már egy lakókocsiban tengődik. Ettől a víziótól szerencsére észbe kap, visszaszerzi a labdát, és a jövője átíródik: lovaggá üti a királynő, mindenki a Wayne nevet adja az újszülöttjének, és még Nadalt is elveri pingpongban. És az ötletcunaminak itt még nincs vége, Cannavaro, Ronaldinho és Ronaldo vízióit is megnézhetjük.

Tegyél fel mindent egy lapra (2014)

A brazíliai világbajnokság előtt Jonathan Glazert (Szexi dög, Születés, A felszín alatt) kérte fel a Nike, hogy alkosson valamit a sztárjaival. Az ő újítása, hogy meccsjelenetet nem látunk, csak azt, ahogy a játékosok készülnek a nagy napra, és közben folyamatosan nő a feszültség. Ha ismerős, ahogyan a lépések hangját metronómként használja a rendező, az nem a véletlennek köszönhető: a John Boorman-féle Point Blankből kölcsönözte az ötletet.  

Az álom: minden vagy semmi (2014)

Nem tudni, hogy a véletlennek vagy ipari kémkedésnek köszönhető, de a rivális Adidas is hasonló ötlettel állt elő. A brazil Fernando Meirelles filmjében Messit láthatjuk, ahogy a közelgő nagy meccsről álmodik, vagy esetleg egy korábbi mérkőzést él át újra, és eközben Bastian Schweinsteiger valamiért egy hó borította erdőben tréningezik. 

A győztes maradhat (2014)

A Nike a vébéhez időzítve rendelt még egy reklámot, a Risk Everythingnél kicsit mainstreamebbet. Az alapötlet ugyanaz, mint Tarsem 2007-es avatáros reklámjában, csak grandiózusabb a kivitelezés. A négyperces rövidfilmben egy angol külváros pályáján kamaszok fociznak egymással, és közben kedvenc játékosaik bőrébe képzelik magukat, épp úgy, ahogy azt a világon mindenki megteszi ebben a korban. Itt viszont a gyerekfantáziák szó szerint megelevenednek, és a főhősök valóban felveszik Neymar, Rooney, Ibrahimović és a többiek avatárjait, miközben képzeletükben a lepukkant grund szurkolókkal zsúfolt stadionná transzformálódik.

Az utolsó játék (2014)

Pár nappal a vébé nyitánya előtt a Nike előrukkolt még egy meglepetéssel, egy ötperces animációs filmmel. A stílusában A hihetetlen családra emlékeztető alkotás története szerint a jövőben Riberyt, Iniestát és társaikat egy gonosz tudós klónokra cseréli le, hogy ezzel kiiktassa a játékból az emberi tényezőt, vagyis a hibázás lehetőségét. A feleslegessé vált sztárokat azonban a brazil Ronaldo sorra felkeresi, és ráveszi őket, hogy álljanak ki a klónsereggel egy mérkőzésre, bebizonyítandó, hogy a pályán csak az nyerhet, aki hajlandó kockázatos megoldásokra vállalkozni.

A csere (2016)

A 2016-os franciaországi Európa-bajnokság előtt is egy komplett kisfilmet hozott ki a Nike, ami a klasszikus hollywoodi testcserés vígjátékok alapötletét vette kölcsön. Ronaldo az egyik meccsen összeütközik egy nézővel, egy angol tinivel, és másnap reggel már egymás testében ébrednek fel. Párhuzamosan láthatjuk, ahogy az angol kiskamasz Ronaldo villájában bénázik, és azt, ahogy a világsztár egy tipikus angol iparvárosban próbál boldogulni. Az ötlet maga izgalmasabb, mint a megvalósítás, néhány csavar még belefért volna a sztoriba, de a technikai kivitelezés hibátlan, és a poénok is ülnek.

Csak egy játék?! (2021)

Idén nem vitték túlzásba a promóciót a nagy sportszergyártók, a pandémia miatt valószínűleg nem tudták eldönteni, hogy ildomos-e ilyen körülmények közt egy látványos szuperprodukcióval ünnepelni a közelgő Európa-bajnokságot. A Sports Direct viszont nem volt szemérmes, ők készítettek egy imázsfilmet arról, hogy a futball sokkal több mint játék, olyan sztárok közreműködésével, mint Bruno Fernandes, Harry Maguire, Jamie Vardy, Jack Grealish és persze Cantona, aki nélkül a jelek szerint nem készülhet focireklám.