Ha az ember beül majd megnézni az Exek és szeretőket, óhatatlanul az eszébe fog jutni: bizony James Gandolfini utolsó alakítását látja. Azt elmondhatjuk, hogy nem erről a filmről marad majd emlékezetes, úgyhogy az iránta érzett tiszteletből többet nem is térnék ki rá...
Eljátszotta, megvolt, kész. Valószínűleg ez a fajta nem kívánatos reklám is kellett ahhoz, hogy a film ilyen szépen termeljen a mozi kasszáknál (a november végi adatok szerint több mint 16 millió dollárt hozott csak az amerikai pénztáraknál) mert sajnos, saját erényeivel, nem szolgált rá a nagy érdeklődésre. Mindettől függetlenül, még mindig kellemes kikapcsolódást nyújthat, amennyiben a néző egy 40-50-es elvált nő/férfi.
Ennek első sorban az az oka, hogy a film világa olyan, mintha a főhősnő, Eva (Julia Louis-Dreyfus) képzelte volna el: adott egy negyvenes éveiben járó, elvált anya, aki miközben egyedül neveli az egyetemre készülő lányát, a hibrid Toyota Priusával járja az ügyfeleit, akiket megmasszíroz. A fiatal fiúk bunkók, a saját korosztálya unalmas és kellemetlen, de mégis találnia kell magának valakit, mert egyedül nem maradhat, de a korából adódóan túl magasra sem teheti a lécet. Egy parti alkalmával ismerkedik meg Alberttel (James Gandolfini), aki nem valami nagy szám, de hát nem válogathat. Időközben nagyon megkedvelik egymást (a szimpátiát az indítja el, hogy mindketten elváltak, és van egy lányuk), azonban Eva egyetlen érdekes kuncsaftja pont a férfi ex-felesége, aki valószínűleg a barátságnál erősebb érzelmeket is táplál a masszőrje iránt. Ennek a különös szerelmi háromszögnek kell valahogy megoldódnia, miközben szembe kell néznie azzal, ahogy a lánya nekivág az önálló életnek, távol tőle.
A sztori akár érdekes és vicces is lehetne, azonban egyik sem. Nicole Holofcener szerette volna minél hihetőbben elmesélni a történetet, kerülve a szélsőséges helyzeteket, amik viccessé tehették volna, így viszont nagyon visszafogott lett az egész film. Az egyszerűségéről nem is beszélve. Ritkán látni ekkora generációs békét szülő és gyermek között, mint ebben a filmben. Az egyetlen konfliktus abból származik, hogy az anya annyira jó fej, hogy a lánya barátnője is nagyon megszereti. Egészen furcsa húzás volt ez a bonyodalomkeltésre, de még ott lett volna Albert, és az ő jóval neccesebb lánya, de a film ott sem ment annál tovább, mint: „ők még fiatalok, nem tudják, mit csinálnak”. Az jól látható, hogy a tengeren túl a család fogalma már egészen mást jelent, mint mondjuk nálunk. Elválni majdhogynem olyan természetes, mint hajat festeni. Mikor Eva a film egy jelenetében azon gondolkozik, hogy vajon tudta e már az elején, hogy a házassága nem fog működni, arra a következtetésre jut, hogy igen. De végül is mit számít, úgyis talált mást. Közben a szülők, gyermekük szeretetéért folyó rivalizálása, olyan elkényeztetett fiatalokhoz vezet, mint amilyen Albert lánya.
A karakterek eléggé sótlanra sikerültek, bár a színészi játékra nem lehet panasz, mindenki hozza azt, amit kellett. Gandolfini még ebben a mackós, öreguras szerepben is odacsap mindenkinek, de az eddig inkább sorozat-és animációs szerepeket vállaló Julia Louis-Dreyfus is hitelesen adja elő a bizonytalan, boldogulni igyekvő, önálló nőt. Jó példa arra, mennyire furcsák az értékek ebben a filmben: Albert ex-nejével jó barátságot alakít ki Eva, mert a többi ügyfele közül ő egyedül érdekes, hiszen költő, és egészségesen él. „Nem értem, de nagyon tetszik”.
Összegzésül tehát az Exek és szeretők nem egy kifejezetten erős film, de valószínűleg nem is akart az lenni. Ez a könnyed, indie világ bárki számára befogadható, és nem úgy kell ezeket, a hétköznapi problémákat végigélnie, mintha visszafordíthatatlan traumák lennének. De ezt a filmet azok fogják igazán értékelni, akik voltak/vannak olyan szituációkban, mint Eva. És Albert. És JAMES GANDOLFINI FOREVER!
Szerintem: 60%
