A Madagaszkár filmek kétség kívül legszórakoztatóbb állatkái saját sorozatuk után végre saját filmet is kaptak. Amennyire újabb bőrlehúzás volt a széria folytatásait elkészíteni, annyira lehetne ezt egy újabb bőr ráadásának tekinteni. De ez közel sincs így! Ez a film könnyed, végtelenül humoros és erős öniróniája miatt tipikus egész családnak szóló animáció egy kis ráadás üzenettel.
Egy különlegesen aranyos és szerethető állatokkal dolgozó animációs film két dolgot tehet: vagy komolyan veszi magát, és belefullad az általa megalkotott cuki nyáltengerbe, vagy éppen ellenkezően, önreflexív módon előveszi az iróniát, és saját magán jót nevetve nevettet meg minket is. Mindenki nagy szerencséjére A Madagaszkár pingvinjei az utóbbit választotta. Ettől pedig a film egy igazán élvezetes, pörgős és kedves másfél órát nyújt a nézőnek, legyen az gyerek vagy felnőtt. Mert, ahogy azt egy jó mesétől el is várja az ember, ez a mű is képes önfeledt kikapcsolódást nyújtani a kicsiknek, és plusz értéket adni a nagyoknak.
A történet a Madagaszkár film előzményeként is működik, de koránt sem éri be ennyivel. Inkább csak humorforrásként építi be a korábbi filmek már ismert képsorait, hogy aztán gyorsan tovább is ugorjon, mondván, ez az egész hely unalmas. A jól ismert négy pingvin kalandos kommandó csapattá válását követhetjük nyomon, melynek legnagyobb kihívása a világ összes pingvinjének megmentése a gonosz és kegyetlen Dr. Octavius Vízagy ármánykodásaitól. Útjuk során egy rivális csúcstechnológiával felszerelt csapat ellen is ki kell állniuk, akikkel végül persze közösen fogják legyőzni a polipembert.
Az átlagos sztorit az ötletes akciójelenetek, a változatosan vicces képi és hangi megoldások, az édes karakterek és az önreflexióval karöltve adagolt halvány társadalomkritika dobja fel. A legelső képsorok alatt már megtudhatjuk, hogy a pingvinek dolga annyi, hogy cukik legyenek és hosszú sorokban vonuljanak a jeges mezőkön, hogy minél több dokumentumfilmet készíthessenek róluk. Cukiságuk ereje pedig általában felbukkan legalább tízszer a film során, no persze sosem hiányolva az öniróniát. Ez az animáció tökéletesen ábrázolja a világot, ahol az emberek nagy része valóban elolvad egy-egy aranyos és védtelen állatka láttán. Ahol tömegek őrülnek meg az ilyen állatokat bemutató showkon, és ahol a különleges, de esztétikailag kevésbé megkapó lények, mint egy polip azonnal leselejtezésre kerül, amint felbukkan egy tollas-csőrös ennivaló madárka. Ha szép, cuki és édes vagy, tied az egész világ, és már nem csak önmagáról beszél a film.
A végső önfeláldozás ellenére is elmarad a pozitív üzenet, ez azonban teljesen szándékos. Nem tanít arra, hogy a szeretet a legfontosabb, vagy hogy a külsőségeket elnyomják a belső értékek, sőt. A Madagaszkár pingvinjei nagyon okosan világít rá egy általános problémára, miszerint a társadalmunk igenis felszínes, és bármilyen jó is lehetsz, ha nem vagy szép, nincs helyed az első sorban, mert az bizony az édibédi pingvineké.
