Új tagokat nem lehet toborozni vele az X-Men táborába, de így is van az elég nagy ahhoz, hogy sikeres legyen az új prequel. Eufóriában ugyan nem úszunk, de korrekt szuperhősmozi készült.
Mínusz X-edik epizód
A 20th Century Fox tett róla, hogy aki eddig nem volt tisztában a prequel és spin-off terminusokkal, az is kénytelen legyen bevágni, mi mit takar. A blockbuster-trilógiává mutálódott X-Men fogadtatása egyáltalán nem volt rossz a kétezres években, a stúdió pedig a további fejést az előzmény-típusú popcornmozikban látta kivitelezhetőnek. Egy ideig viszont így még az a hír is megállt a lábán, hogy külön trilógia készül kvázi Star Wars-módra, vagyis az előzményeket taglalva, és külön egy hármas, amelyben egy-egy karakter "így jöttem"-je, illetve önálló kalandjai állnak majd a figyelem középpontjában X-Men kezdetek címszó alatt. E kettőt azonban még elgondolva sem olyan egyszerű markánsan elkülöníteni egymástól, gyakorlatban pedig igen csekély az esélye annak, hogy per pillanat épp két trilógia formálódik párhuzamosan. Mert hát egyrészt minek, másrészt úgyis az aktuális lenyúzott bőr piaci fogadtatása fogja meghatározni a további üzletpolitikát; mert bár a címünk eredetiben First Class, sokkal inkább Business Classra szól ez a tikett.
Mutáns vagyok és büszke rá
[img id=300586 instance=1 align=left img]Amit rühellek ilyen esetekben, ha teljesen gyerekként kezelik a nézőket, ostoba mondatokat adnak a színészek szájába és az idegesítően zörgő filmszínházi csócsához olcsó didaktikát használnak szószként. Többször leírtam már, hiába nőttem fel én is Sat1-en bohóckodó Batman-sorozaton, egy kor felett már elvárok egy radikális újítást. Az X-Men: Az elsők egyik irányba sem leng ki túlzottan, de ezt végeredményben hajlandó vagyok inkább pozitívumként felfogni. Mert egyébként ebben az egész mutánssztoriban tényleg több van, mint amit az álca (szó szerint) láttat és ezt nem csak "harmincas kamaszok" értetlenkedő barátnőinek próbálom ilyenformán beadni. Abból indulunk ki, hogy van egy csoport, amelynek tagjai úgymond "mások", emiatt a többségi társadalom kitaszítja őket. Ám ők még maguk is két csoportra oszlanak, hiszen az ortodoxok a homo sapiensek elleni aktív ellenállást, sőt megsemmisítésükre irányuló harcot tartják egyedül elfogadhatónak, míg a liberálisok inkább együttműködnének velük, hogy békét teremtsenek a Földön. Az emberek cselekedeteikkel meg nyilván hol az egyik, hol a másik elképzelés alá adják a lovat. Az mondjuk már elég direkt, hogy Magneto konkrétan Auschwitz-túlélő, de ez persze eleve így szerepel a "mitológiában", nem Hollywood találta ki. Szóval szólhatna mindez egy soha el nem évülő, különböző helyen és időben, de újra és újra fejét felütő társadalmi szituációról, csak mindezt elég nehéz a hétköznapokra vonatkoztatni, ha hőseink kékek, villámokat szórnak, kopoltyút, szárnyat vagy jetilábat növesztenek.
Felemás, de szerethető
Elhúzom a számat, amikor a német attól német, hogy sokat mondja, hogy já-já, az orosz ismérve pedig az ugyanennyi dá meg táváris. (Erről jut eszembe: szegény Rade Serbedzijával hányszor játszatnak még el orosz katonatisztet? Főleg, hogy szerb.) Fogom a fejem, amikor – az egyébként csodásan játszó – Michael Fassbender azzal a tudással, hogy akit keres, "Argentínában van", és biztos, ami biztos, rágoogleztam, de jól emlékeztem: az egy viszonylag nagy ország, bemegy az első kocsmába és rögtön náci háborús bűnösökre bukkan. És kikérem magamnak, hogy lopakodóan felerősödő harsonaszó kísérjen olyan mondatokat, hogy "Az új nevem… Magneto!", mert az ilyeneket a South Parkban parodizálják. Ugyanakkor és őszintén gondolom, hogy inkább ez vezessen minket, ha még bizonytalanok vagyunk, a történetet elnagyolások és olcsóságok nélkül sikerült papírra vetni, a későbbi részekre kacsintó (az X-Mennel elsőrandizók előtt tehát dekódolhatatlan) gegeket az esetek többségében jól sikerült elhelyezni, még ha az utolsó percekre aztán jól össze is sűrűsödnek az utalások. Itt jegyzem meg, hogy a film végi, a szemben álló felek viszonyán többször csavaró csatajelenet előtt mind drámaiság, mind technikai megvalósítás szempontjából le a kalappal. Az X-Men: Elsők végül mégiscsak igazolja, hogy az átlag szuperhősös sztorik között nem annyira elterjedt összetettség, amelyből évtizedekkel ezelőtt kiindult a képregény, még ma is használható és működő alap bír lenni egy blockbusterhez.
Kinek ajánljuk?
- Természetesen itthon is él egy masszív X-Men-tábor, nekik ajánlani sem kell.
- Akik kedvelik az "eredettörténeteket".
- Akik nem fordulnak el undorodva egy hamisítatlan nyári popcornmozitól.
Kinek nem?
- Akik az eddigi négy részből még egyet sem láttak.
- Akiknek a szuperhős, az szuperhős, vagyis komolytalan, a társadalmi kérdéseket pedig Cannes-ban tessék fejtegetni.
- Barátnőknek.
7/10