Előre látható, hogy igencsak ellentétes érzelmeket fog kelteni A Cinema Paradisot, a Malénát és Az óceánjáró zongorista legendáját rendező Giuseppe Tornatorének új filmje. Mert nem azt adja, amit ígér, mert még a műfaját is nehéz lenne meghatározni – és ez fura. De aki túl tud lépni ezen, és végignézi, annak egy igen jófajta, nemes bor kóstolásához hasonló élvezetben lesz része: bár tény, hogy az erős bor savai egy kicsit fanyarnak tűnhetnek a cukros limonádéhoz szokott szájnak, de minden érzékszervet gyönyörködtető, mély benyomásokat hagyó alkotásról van szó.
Vajon ki az életrevalóbb? A nagymenő aukcióvezető, akinek sokmillió eurós képgyűjteménye van otthon, és karrierje csúcsán áll, a legelitebb éttermekben eszik és szállodákban alszik – de soha életében nem érintett nőt, sőt, voltaképp az érintésektől magától is úgy irtózik, hogy a festményeken kívül mindent csak kesztyűben, esetleg zsebkendővel hajlandó megfogni? Vagy a fiatal, gyönyörű fruska – aki viszont olyan súlyos agórafóbiában szenved, hogy tíz éve ki sem mozdult a házából? Melyikük profitálna többet egy kapcsolatból, amiben vagy kéttucat évnyi a korkülönbség?
De milyen kapcsolatról is beszélünk? Az egész üzletinek indul: egy régi ház, kastély értékeit kéne felmérnie Oldman Virgilnek (micsoda beszédes név!), a rigolyás, öregedő szakértőnek. Az ügyfél azonban ezúttal meglehetősen szokatlan – mivel sosem hajlandó megjelenni a megbeszélt találkákon, alaposan kiakasztja a mániákusan rendes-pontos Virgilt. Még nem is találkoztak soha, de már sikerül olyan érzelmeket felkorbácsolnia a női hangnak, amiket talán még sosem érzett. De nem tudja otthagyni a feladatot, mert az elhanyagolt kastély pincéjében talál néhány fogaskereket, amik ellenállhatatlanul lázba hozzák.
És aztán persze, ahogy lenni szokott, szép lassan összemelegedik a titokzatos, fóbiás lány, akit nem láthatott évek óta senki, és a festményeken kívül a világról semmit sem tudó, öregedő agglegény. Ugyanaz a tapogatózó, lassú „megszelídítés” zajlik, amit már annyi hasonló filmben láttunk – de közben azért folyamatosan valahogy rosszul érezzük magunkat, érzékeljük, hogy bár a sztori hasonló, egy kicsit más, mintha egy ugyanezzel a témával foglalkozó Disney-filmet látnánk.
A feministák például sikítófrászt kapnának a módszerektől, ahogy a lány közelébe férkőzik a „vén kecske”, illetve attól, hogy a nőcsábász fiatalember tanácsai, aki a titokzatos fogaskerekekkel kapcsolatban és nőügyben is bizalmasává válik főhősünknek, egytől egyig bejönnek – holott módszerének titka gyakorlatilag a nők tárgyiasítása. De ha nem is vagyunk ilyen szempontokra érzékenyek, akkor is el kell ismerni, hogy céljai érdekében a mindig patent Virgil bizony aljas húzásokkal operál – és ettől egyre erősödik a nézőben az érzés, hogy ennek nem lesz jó vége. És – bár nem úgy, ahogy gondolná – a nézőnek igaza is lesz, bekövetkezik a fordulat.
És itt álljunk is meg – nem a spoilerveszély miatt, hanem azért, mert sokan a film szemére fogják vetni, hogy túl nagy a váltás, magát a műfajt változtatja meg a fordulat, és hogy így két szék között a pad alá esik a film, jobban el kellett volna köteleznie magukat az alkotóknak, mert ez így túlságosan „vegyes”, besorolhatatlanságával ijesztő, hiszen nem azt adja, amit „megígér”.
De nincs igazuk a károgóknak. Gondoljuk végig, miről szólt a film? Arról, hogy a magába zárkózott ember megpróbál kiszabadulni a saját maga által felhúzott falak közül, a tökéletes kis világból, amit teremtett magának. Ebben mások segítenek neki, megint mások akadályozzák, de mindenképpen nagy árat kell fizetnie azért, hogy beilleszkedjen a „normális világba” a többi ember közé – akik egyébként maguk sem „normálisak” természetesen, csak egy bizonyos szögből nézve. És ez igazából nem változik – mint ahogy nem változik a Tornatore filmjeiben megszokott csodálatos operatőri munka, Morricone szintén megszokottan színvonalas zenéje, meg Geoffrey Rush, Jim Sturgess és a többi színész zseniális játéka sem.
Nagy kérdés, hogy a rendező, a színészek és Morricone neve elég-e ahhoz, hogy becsalogassa a nézőket a moziba. Könnyen lehet, hogy nagy tömegeket nem fog vonzani – de aki célzottan vagy véletlenül mégis betéved egy vetítésre, az meglepően jó filmélménnyel lesz gazdagabb.
Értékelés: 8/10
