Hasznos lehet, ha az ember, főleg a kritikus előre tájékozódik filmhossz tekintetében. A minőség persze nem függ szorosan össze az időtartammal, de legalább a szenvedés mértékéről tájékoztat. Magam elmulasztottam az ismertetőre tekinteni, hogy Az egyiptomi tanács c. koprodukciós (magyar-olasz-francia) opus kerek 133 percnyi filmkocka - megszakítás nélkül. Ez, beláthatjuk, súlyos hiba volt.
Irodalmi alapanyagot dolgozott fel rétestészta méretűre Emidio Greco: írta a forgatókönyvet és rendezte a filmet is. A középpontban a kisszerű Don Giuseppe Vella atya fondorlatai állnak. A később apáti rangig emelkedő Vella arab nyelvű kódexet fordít ill. ír át a saját agylobbanatai alapján, mivel az arab nyelvet semmilyen formában nem birtokolja. Az atya nagy ötlete, hogy a sziciliai nemesség történetét írja meg könyvében, igyekezve érdemeiket, kiváltságaikat csökkenteni. Don Giuseppe a múlt kizárólagos birtokosaként akar hírnevet, elismertséget szerezni. A sziciliai finomkodó nemeseket sikerül is beetetnie, ázsiója szépen ível felfelé. A sztori izgalmasnak hangzik és ismerős is lehet hazai viszonyainkból. A múlthamisítás általában kifizetődő, csak az időpontot és a megfelelő múltat kell hozzá választani.
Greco filmre passzoló anyaghoz nyúlt, de hiba csúszott a vászonra adaptálásba. A film sztorija rendkívül lassan bontakozik ki, ráadásul narrátor is súlyosbítja a helyzetet. Próbál komótosan mesélni, nem elsietni az eseményeket, ám éppen itt úszik el a tömény unalomba az igyekezet. Teljesen felesleges, később jelentéktelennek bizonyuló asztali fecsegések, úri szócséplések akasztják meg minduntalan az amúgy is nehezen gördülő cselekmény. Altman Gosford parkja jutott eszembe, mint a módszer hibátlan megvalósulása. A tempó ott sem hisztérikus, helyet kapnak semmitmondó párbeszédek, de a végén a mozaikdarabkák egészet alkotnak, célba ér és közben el is mesélődik a történet. Greco nem tud a maga teremtette pókhálóból kikeveredni. Az elején még bíztam a kibontakozásban. 60 perc után kellett belátnom, hogy nem érdemes bízni: fenékkel kell bírni az előttem álló újabb unalmas órát.
Rontotta a film összhatását még az operatőri munka is. Furán kiégettek, elmosódottak a képek. Az egyébként is verőfényes Szicília túl van világítva: hunyorogni szükséges, ha a vásznon mozgó alakokat el szeretnénk különíteni a barnába folyó tájtól. Érzéketlen, helyenként otromba Marco Sperduti kamerája: cselekményről és szépségről egyaránt lemarad.
A film sajnos egyedül nyelvleckeként állhatna helyt, egyébként képtelenség végigülni. (Nem szól semmiről és a képei is unalmasak.) Bár én ugyan kényszerűségből megtettem, de más halandóknak nem ajánlom.
