James Bond találkozása Freuddal, a tudatalattiban játszódó Ocean's Eleven, a Mátrix borzalmas folytatásait feledtető akció-sci-fi - akárhogy is próbáljuk jellemezni, Christopher Nolan második eredeti, saját forgatókönyvből készült filmje: kihagyhatatlan.
Az ember tudatalattija álmában a legsebezhetőbb - ez Dom Cobb (Leonardo DiCaprio) munkájának legfontosabb alapelve. Cobb ugyanis az ipari kémkedés legújabb fajtájával keresi a kenyerét: behatol mások álmaiba, és elrabolja azok titkait. Teszi ezt egészen addig, amíg egy Saito nevű iparmágnás (Ken Watanabe) fel nem kéri egy utolsó munkára: ezúttal ne kihozzon, hanem bevigyen egy gondolatot az áldozat tudatába. Azaz: ültesse el Saito konkurensének agyában azt a gondolatmagot, hogy fel akarja darabolni a cégbirodalmát. S tegye mindezt úgy, hogy az illető sajátjának érezze az ötletet - mert ha felébredve idegennek találja a gondolat eredetét, az egész "beültetés" hiábavaló volt.
Nagyjából ennyi mondható el az Eredet történetéről. A film jó harmadában-felében ugyanis gyakorlatilag nem történik más, mint az író-rendező Christopher Nolan alkotta világ szabályainak tisztázása. A néző pedig csak kapkodja a fejét - olyan gyors az egész, hogy jobb volna mindezt könyvben olvasni, és megrágni kicsit az újra meg újra egymásra épülő alapvetéseket nyelés előtt. Az Eredet első számú bravúrja talán éppen az, hogy végül nem csak, hogy összeáll a dolgok logikája, de még hibátlan is az egész, a legutolsó apró csavarig a gépezetben. (És az is igen kellemes tény, hogy Nolan az elképesztően okos forgatókönyvével a mozinézőket is okosabbnak tartja, mint amilyennek általában szokás - pláne a nyári popcorn-szezonban.)
A második bravúr, hogy ez a masszív és szinte tökéletesen megtervezett gépezet mennyire jól működik - a film mindkét síkján. Az egyik maga a történet, a lehető legreálisabb szürrealitás, azaz a szinte teljesen valószerű álmok egymásra épülő és egymásból építkező világai, ez a tudatalatti heist-film (azaz olyan mozi, amelyben a cselekmény lényege, hogy pár ember megpróbál ellopni valamit), ahol nem, hogy annyi a feszültség, hogy az méltó a legpörgősebb akciófilmhez is, de egy egyszerű akciófilmre még rá is tesz egy lapáttal. Ugyanis az alapötlet és annak kivitelezése mindvégig épp olyan érdekes, mint a Mátrixé volt annak idején (csak épp jóval kevésbé eredeti - többek között éppen azért, mert nagyban támaszkodik például a Mátrixra is). A másik sík - hogy vajon mi a valóság és mi az álom, biztosan felismerhető és elkülöníthető-e egymástól a kettő - sem nevezhető rettentően eredetinek, de ahhoz épp elég, hogy még egy réteget adjon a filmnek, és azt is kielégítse, akinek a "mondanivaló-mentes" történet nem elég. (Mert arról nehéz megfeledkezni, hogy míg a Mátrix tétje tulajdonképpen a teljes emberi lét volt, az Eredet mozgatórugója nem több, mint egy üzletember haszonszerzési vágya " még akkor is, ha mindemellett ott van Cobb személyes motivációja is, azaz hazatérésének lehetősége gyermekeihez.)
Az Eredet harmadik bravúrja a látvány (és nem lehet nem megemlíteni - már megint - a Mátrix filmezéstörténeti jelentőségű vizuális világát, ha egyszer az Eredet odáig megy, hogy még liftaknában játszódó jelenet is van benne, épp csak nem létező kanalakról nem ejtenek szót benne). Egyszer-egyszer pusztán az álomvilág működésének bemutatásáról van szó: ilyen például az álomvilágok tervezőjének (Ellen Page) tudat- és így álombéli táj-formálása, vagy a "senkiföldje", a Váró bemutatása. Máskor a több szinten futó álmok (álom az álomban) logikája miatti változások az érzékelésben okozzák a különleges viszonyokat - a zéró gravitációban zajló, légi szinkronúszásra emlékeztető jelenet ott van a filmtörténet húsz legjobb vizuális ötlete között. Akárhogy is, az eredmény mindig feledhetetlen. Mindez pedig nem is hivalkodó - nem ez lesz tehát az új Avatar -, s ettől jó igazán: a remek látvány mindig az álmok és az álomjárás logikájából következik, s ebben a film túltesz a Mátrixon is: ott aligha volt elengedhetetlen például kimerevíteni és minden oldalról bemutatni Trinity legendás rúgását.
Majdnem minden adott tehát egy tökéletes kultfilmhez - de csak majdnem. A film eredetisége még épp a határon táncol (mert ha maga az alapötlet nem is túl egyedi, ilyen részletesen és okosan kidolgozva azért ritkán látni), s még a sekélyes motivációt is feledtetheti az álom-valóság tematika, valami mégis hibádzik. Nolan nem volt ugyanis elég ambiciózus (avagy a vágók voltak túl szigorúak az így sem rövid film hosszát tekintve), s nem épített fel teljes "mitológiát" a világa köré. Azaz néhány dolog csak elnagyolva jelenik meg - nincs szó például arról, hogyan is építi fel az álomvilágot az építész, vagy hogy hogy működik és miért illegális az álomba hatolás, és így tovább. Így hiába jobb az Eredet, mint a szigorúan három részesként kezelt Mátrix, a trónról nem fogja letaszítani az elődjét. De ahhoz, hogy kihagyhatatlan legyen, ennyi is bőven elég.
