Aki igazi filmrendező

Miközben a többé-kevésbé szakmai filmes fórumokon előszeretettel temetik a filmet, mint művészetet, a nagy egyéniségek helyett inkább a szakmai profizmust, a kicentizett gyártási terveket és a sokszoros elbíráláson keresztülment, agyonjavítgatott (értsd: teljesen kiherélt, minden egyéni ötlettől megfosztott) forgatókönyveket preferálják a filmekben, addig a filmfesztiválok értő és gondolkodni is hajlandó közönsége jobbára mégis az eredetit, az igazi saját hangot keresi, azokat díjazza. Persze, az előbbi szemléletnek is van létjogosultsága, csak éppen a filmiparban, a "szalag" mentén. Amikor a szórakoztató célú, tömegfogyasztásra hangolt ipari termékek előállítási költségei az egekbe szöknek, érthetően ki kell szűrni, be kell foltozni minden lehetséges repedést, nehogy valahol elcsorogjanak a ráköltött fityingek. Ilyen körülmények között viszont jobbára lehetetlen igazán érdekes, egyéni, izgalmas hangú, eredeti műveket létrehozni. Persze, a független-, illetve művészfilmek, de ide értendők a különböző innovatív rétegmozik is, gyakorlatilag ugyanolyan körülmények között születnek meg, mint a kommersz közönségfilmek – a különbség köztük a finanszírozásukban van. Igazi, nagy filmrendező egyéniségeket azonban nem találunk a kommerszfilmek mezőnyében, Spielberg, Lucas vagy Cameron "csupán" mesterek, akik mesterségüket tökéletesen tudják, de tulajdonképpen semmi mást nem csinálnak, mint amit Hitchcock, Bergman, Bunuel vagy Godard kitalált. Ma persze, mindenki Spielbergék nevét mondja, ha "nagy filmrendezőt" kell mondani vagy ifjú kollégáikat, Finchert, Aronofskyt, akik szintén mesterek, csak éppen a filmhez, mint műfajhoz, mint nyelvhez, mint médiumhoz nem tettek hozzá igazán semmi újat. Kevés "igazi filmrendező" akad már a mai filmes mezőnyben, de ez sem meglepő, hiszen a film, mint olyan, nyelvében, kifejező eszközeiben mára szinte teljesen kialakult. Mindössze néhány figura maradt, akinek bármelyik alkotását fel lehet ismerni, akár néhány másodperces részletből is. Tarr Béla közülük már befejezte, feladta, Lynch is inkább zenél. Von Trier megőrült, Malick mondjuk, még színen van, valahol – de Haneke talán egyedül az, aki változatlan intenzitással teszi dolgát: a lehető legkevesebb megalkuvással és egyre kifinomultabb művészi eszközökkel ostorozza azt a társadalmat, amiben él.

[img id=473209 instance=1 align=left img]Egy művészportré buktatói

Egy művészember portréjánál kevés nehezebb dolog létezik az alkalmazott filmművészetben. Egy művészről, egy művész egyéniségéről legjobban művei beszélnek. Ha pedig azok hallgatnak, akkor valószínűleg nem a megfelelő embert választottuk. Magánéletéről mutassunk dolgokat, tárjunk fel zaftos pletykákat? Azzal lerántanánk célszemélyünket a bulvár mocsarába és méltatlan helyzetbe hoznánk őt (feltéve, ha művészetének célja nem éppen a bulvárral való "kekeckedés"). A legtisztességesebb, egyben legokosabb választás, ha megmutatjuk "a Mestert, munka közben". Yves Montmayeur Haneke-portréja ezt az utat választotta, ám ennek következtében viszont Michael Hanekéről, mint emberről alig tudunk meg újat, amit eddig filmjei kapcsán ne tudhattunk volna. A film legutóbbi Szerelem című filmjének szettjében indul és a végén oda is tér vissza. Közben Haneke mesél az adott film forgatásáról, beszél konfliktusokról, problémákról, vicces szituációkról, színészei nyilatkoznak róla, közben pedig werkfilm-részleteket, valamint a filmekből vett idézeteket láthatunk. Nézhetjük Haneke-t, hogyan rendez. Ebből természetesen alkothatunk egy képet, amely Haneke-t ábrázolja, azonban azt nem tudjuk meg, hogy valójában kicsoda, milyen igazándiból Michael Haneke. A rejtély rejtve marad, illetve, benne van filmjeiben, róla csak annyit tudunk, amennyit elárult eddig is magáról. Ez a film elsősorban Haneke rajongóihoz szól, azokhoz, akik ismerik minden filmjét (jól el is durrantják némelyik poénját egy odavágó idézetben). Szól azokhoz a filmrajongókhoz, akik szívesen nézegetnek forgatási jeleneteket, akik élvezik azt, ahogy lelepleződik a csoda, amikor látni, hogyan varázsolja el a nyuszit a bűvész a kalapból. Nekik viszont élmény lehet, másnak viszont legalább olyan kínszenvedés, mint mondjuk az Avatar helyett végignézni A fehér szalagot.

Kinek ajánljuk?
- Haneke rajongóinak.
- Értelemszerűen, Haneke filmjeit ismerőknek.
- Akiknek esetleg valamit nem teljesen értettek valamelyik filmben.

Kinek nem?
- Azoknak, akik nem értik, de nem is akarják megérteni, pl. a Rejtély című filmet.
- Azoknak, akik szerint inkább látványmozi, mint filmművészet.
- Azoknak, akiknek halvány fogalma sincs arról, ki ez az ősz szakállú pali....

8/10