A Phillips-ultimátum


Paul Greengrass újfent megtörtént eseményről készített filmet: a Phillips kapitány egy elhíresült szomáliai kalózincidens feldolgozása. Esszenciális Greengrass-film, egyszerre gondolatébresztő dokudráma és intenzív akcióthriller.

A rendezővé újságíróból avanzsált Greengrass az (1972-ben Észak-Írországban történt atrocitást feldolgozó) Véres vasárnappal hívta fel magára a figyelmet, ennek köszönhette A Bourne-csapda rendezését, mellyel beírta magát a filmtöri-könyvekbe. A Véres vasárnapban használt stílust fejlesztette tovább, ez lett a mára elterjedt „shaky cam”, azaz a spontánnak ható, amatőrös (néhol a fókuszt is lassan találó) kézikamerázás (Rodriguezt megszégyenítő gyors vágással kiegészítve), mellyel a kamera szemszögével azonosuló nézőt a lehető legközelebb vitte a (realisztikusan, részletesen kidolgozott) incidenshez. Bourne-filmjeivel került a legközelebb az esszenciális játék- és közönségfilmhez; a dokumentarista stílussal, a hiteles, valószerű cselekménnyel az ambíciózus akciójeleneteknek ágyazott meg. A United 93-as már szerzőibb darab: 9/11-et mutatja be egy eltérített repülőgép utasai és személyzete szemszögéből. A Zöld zóna nonfikciós könyvön alapul, Michael Moore szerint „a legőszintébb film, amit Hollywood az iraki háborúról készített”, de a kasszáknál elvérzett.

A Phillips kapitány szintén nonfikciós könyvön alapul, melyet a hősként ünnepelt Phillips írt. 2009-ben szomáliai kalózok elfoglalták a Maersk Alabama teherhajót, túszként elrabolták a kapitányt, míg meg nem érkezett a haditengerészet. Az esetet a tőlük megszokott naprakészséggel és gyorsasággal dolgozta fel Trey Parker és Matt Stone, ez lett a South Park Zsírszakáll (Fatbeard) című epizódja. A Phillips kapitány alkotói (köztük a Greengrass kedvenc témáiban otthonos Billy Ray forgatókönyvíró) lekéstek arról, hogy övék legyen az első mozi a témáról, a dán Emberrablás (Kapringen) alkotógárdája megelőzte őket.

Greengrass nemcsak a címszereplő, de a szomáliaiak hátterét is megmutatja. Teszi mindezt azután, hogy Phillips arról beszél feleségének, hogy manapság nehezebb prosperálni a munka világában, mint régen. A koldusszegény szomáliaiak hadurak szolgáiként élnek, a kalózkodás kényszer és megélhetési bűnözés. Egyikük szerint ők csak adószedők, hisz az amerikaiak kifogják az összes halat a vizeikből. Greengrass legtöbb filmjével az USA külpolitikai afférjait kommentálta, itt is a domináns nyugat és a harmadik világ csap össze. Nehéz nem szorítani a tini-korú kalózokért, miközben szerény zsákmánnyal, lelki szemeik előtt az amerikai álommal menekülnek a Birodalom armadája elől. Ezúttal nem remeg úgy a kamera, kevesebb a vágás, de a tartalom és a forma ismét dokumentarista igényű.

Az Emberrablás a témáról készített első filmként egy reprezentatív (sikeres, professzionális) 21. századi kalóztámadás mikéntjét mutatta be dokumentarista igénnyel, míg (a Véres vasárnaphoz és A United 93-ashoz hasonlóan) Phillips kapitány történetének esetében tudjuk, mi lett a krízis kimenetele. Az Emberrablás doku-kamaradráma, Greengrass filmje viszont nagy büdzséjű hollywoodi thriller is egyben. Nem az a kérdés, mi történt, még csak nem is a „hogyan?”, hanem az, hogy a rendező tud-e karakterekkel való nézői azonosulást teremteni, ezáltal kellő suspense-t és sokkot kínálni. A thriller számos alműfaját megtaláljuk a történetben: van itt hajós üldözéssel kezdődő ostromfilm, eltérítés-, emberrablás- és túszszituáció, végül túlélő-thriller, na meg a rendezőnél elmaradhatatlan paranoia-thriller. Ahogy korábbi filmjeiben, Greengrass itt is maximális empatikus azonosulást teremt, nem csak a hőssel, de a legénységgel, sőt a kalózokkal is. Kiváló dokumentarista játékfilm, hisz hasonlót (és hasonlóan) élünk át, mint a valós esemény főszereplői, de thrillerként is legalább ennyire működik, hisz e zsánerben követelmény a nagyfokú valószerűség, átélhetőség. Doku-játékfilm és thriller erősítik egymást, építkeznek egymásból: a direktor az incidens kellős közepébe löki a nézőt, ad nekünk abból a káoszból, húsbavágó, életszagú feszültségből és félelelmből (na meg adrenalinból), amit a karakterek valós megfelelői élhettek meg.

A forgatókönyv thriller-dramaturgiája (Bourne után ismét) tanítani való, a rögrealista jelenetezésnek számos intenzív momentuma van. Hanks már csak utolsó jelenete miatt is megérdemelne egy Oscart, tökéletes választás (hasonlít az igazi Phillipsre), de az amatőr szereplők is remekelnek. Ugyanakkor A Phillips kapitány fő hibája is Hanksszel kapcsolatos: túlságosan is hősfilm, s nem azért, mert a főhősre fókuszál, hanem mert heroizáló. A United 93-asnak nem volt protagonistája, sőt tömeg (az utasok) vált hőssé, míg a hollywoodi szent Hanks karaktere olyannyira irgalmas szamaritánus és briliáns akcióhős egyszerre, hogy az zsánerfilmben nem vagány, doku-játékfilmben pedig hiteltelen (a legénység egyes tagjai szerint Phillips a valóságban nem volt egy kimondott példakép). Hanks tehát Errol Flynn és Johnny Depp babérjaira tör kalózfilmes héroszként, de Greengrass végül legyűri ezt a kis zendülést.