Jim Carrey-ről badarság lenne azt állítani, hogy nem figyelemre méltó figurája a mai Hollywoodnak. Lehet imádni, lehet elviselni, lehet utálni is, azt azonban el kell ismerni, kevés olyan színészsztár akad a széles filmvásznon manapság, aki nála többet tenne meg a hőn áhított sikerért. Amelyik filmben feltűnik, a figyelem rögtön ráirányul, elképesztő intenzitással dolgozik, legendás gumiarca rajzfilmrajzolók fantáziáját lepipálva csavarodik abszurdabbnál abszurdabb grimaszokba, eközben vékony, szinte puhánynak és csenevésznek mondható teste állandó vitustáncban pörög. Humorát a kényesebb ízlésű vájtszeműek mereven utasítják el, a rettenetes mértékű böfögés, bugyogás, és más belső eredetű hangok kiaknázása a nevetés mindenáron való kicsikarása érdekében - ez nem az intellektuális szórakozás híveinek a pályája.
Nem mondom, amikor egyik első sikerében, az Ace Venturában egy orrszarvú végbelében kotorászott, én magam is tizedmásodperc alatt kaptam fel a tévé távirányítóját, hogy más szórakozást keressek, persze sikertelen. A Maszk című történet korszakos digitális trükkjeivel kápráztatott el, míg a Dumb és Dumber baromságát már régen kinőttem. Aztán belefutottam az Ember a Holdon című filmbe (rendezte: Milos Forman!) és sóhajtva kellett beismernem, ez az idétlen fazon bizony nagyon jó színész. A szintén nagyszerű Truman showt látva a beismerés bizonyossággá vált, Jim Carrey ezek után felőlem bármit csinálhat, ezzel a két filmmel engem megvett.
Ez az új filmje, A MINDEN6Ó, ismét komédia, bár ahogy Jim is öregszik, humora is kissé, de csak egy nagyon kissé visszafogottabbá vált, bár az ürítés-motívum azért nem kopott ki teljesen, itt a kutyáját kell szobatisztaságra nevelnie, nagy-nagy nehézségekkel. A címszereplő-főszereplő, akit Carrey alakít, Bruce, egy elfuserált, ám karrierre vágyó tévériporter, aki szentül meg van győződve arról, hogy sikertelenségének csak misztikus okai lehetnek, ezért sűrűn átkozza a Jóistent, mintha ő tehetne egyáltalán valamiről. A Teremtő (Morgan Freeman) megelégelve a sok istenkáromlást, úgy dönt, szabadságra megy, és helyettesítésével Bruce-t bízza meg, tapasztalja csak meg, mily nehéz a Mindenható-élet. Bruce persze a nem várt hatalmat először saját érdekeinek érvényesítésére használja: pl. hogy barátnőjének (Jennifer Anniston) kebelméret-növekedést idézzen elő, a csillagokat lehozza a Földre, illetve vetélytársát kiüsse a vágyott hírolvasói székből. Egy kezdő mindenható is mindenható, Bruce élete fenekestül felfordul. Siker a munkában, siker a nőknél, ez azonban barátnőjének már nem tetszik, ezért elhagyja az egyre fennhéjázóbb Bruce-t. Hősünk azonban látja, hiába minden siker, minden csillogás, ha szerelme elhagyja, mit sem ér az egész, ezért újra Főnökéhez fordul...
Újra egy banális történet, persze az ismert dramaturgia és Jim Carrey szája íze szerint bonyolítva, egy kissé hajazva a Maszkra. Míg azonban ott egy tárgy, az ősi maszk tette Jim barátunkat földöntúli dolgokra képessé, addig most maga Carrey válik istenné, megtapasztalva azonban a mindenhatóság hatalmát és felelősségét, rájön, ez az egész semmit sem ér valódi érzések, szerelem nélkül.
Ennyi lenne a történet, nem kell azonban megijedni, Jim Carrey mellet három sokat próbált gegman ontja a poénokat, amelyekhez kiváló asszisztencia az öreg róka, Morgan Freeman, és a férjétől, Brad Pitt-től függetlenül is tehetséges Jennifer Anniston.
Újra vannak digitális speciális effektek, hiszen egy mindenható dolgait, mint a vízenjárás, világ tetején üldögélés, be kell valahogyan és hihetően mutatni, és van kinyújtott középső ujj a média felé, közvetítendő a "minek ez a nagy arc, nem ti vagytok a mindenható" című mi tagadás, egyszerű, de azért értékelendő üzenetet. Jegyzem, huszonmillió dolláros gázsival az ember könnyen nyújtogatja a középső ujját, főleg, ha számára is nyilvánvaló: The show must go on. A show-nak folytatódnia kell, a verkli pörög tovább, nincs kiszállás. Talán, ha be se szállnak, bár akkor ezt se olvassák...
