A 2007-es év valószínűleg aranybetűkkel fog bejegyzésre kerülni a magyar animációs film történetét összegző nagykönyvbe, hisz azon túl, hogy a szakma már rögtön az év elején begyűjtött egy Oscar-jelölést M. Tóth Géza révén, olyasmi történt, ami nagyon régóta nem: egész estés magyar animációs film készült. Sőt, nem is egy, hanem mindjárt két és fél. A Macskafogó 2. - A sátán macskája és az Egon és Dönci mellett ugyanis megvalósult egy eddig kevesebb visszhangot kapó nemzetközi (francia-belga-magyar) produkció is, amelynek rendezője és írói ugyan franciák, de az animáció a magyar szakemberek tehetségét dicséri. A Napkirálynő ősbemutatója 2007 tavaszán volt Kairóban, azóta bemutatták Franciaországban és Belgiumban is, Oroszországban pedig DVD-n jelent meg.
A Napkirálynő egy máig sokat vitatott történelmi korszakban játszódik: az ókori Egyiptom jelenik meg benne Ehnaton fáraó uralkodása alatt. Ehnaton vitán felül a legérdekesebb egyiptomi uralkodó volt: egyistenhitet vezetett be, új fővárost épített, megreformálta a birodalmat, és mint általában a korukat megelőző államférfiak, a végén elbukott. Ez tehát az a háttér, amely előtt kibontakozik a népszerű történelmi regények szerzője, Christian Jacq könyve nyomán írt gyerektörténet, melynek Akhésa hercegnő, a fáraó legkisebb lánya a főhőse. Akhésa nehezen tűri az etikettet: szeret inkább a köznép között lófrálni álruhában, és amikor tudomására jut, hogy a birodalmat többszörös veszély fenyegeti (nomád hordák betörése, a régi vallás papjainak összeesküvése), ráadásul az apja minderről nem hajlandó tudomást venni, nem habozik megszökni a vele egykorú Thou herceg társaságában. Az úticéljuk az elefántok szigete: ott él Akhésa anyja, Nefertiti, aki talán még képes jó irányba terelni a dolgokat.
Tipikusan olyan filmmel van dolgunk, amelyen a gyerekek és az ifjabbak (mondjuk úgy 12 éves korig) feltehetően kiválóan szórakoznak majd a mozitermekben, az őket kísérő szülők viszont ha nem is szenvedni, de jó eséllyel unatkozni fognak. Mert ha láttak/olvastak már ötnél több kalandos mesét, akkor az amúgy kedves és bájos történet fordulatai nem igazán fogják lekötni őket, pláne manapság, amikor animáció terén alaposan elkényeztet minket a Dreamworks vagy a Pixar. Szóval fergeteges poénokra, felnőttekre való kikacsintásokra és popkulturális utalásokra ne számítson senki, de egy ízig-vérig hagyományos, kicsit a 80-as, 90-es évek Disney-rajzfilmjeit idéző, és a célnak (jól szórakozzon a csöppség) tökéletesen megfelelő mesefilmre nyugodtan.
