Két nagyformátumú egyéniség kapcsolatáról filmet forgatni hálás feladat, hiszen ha a film nem sikerül a várakozásnak megfelelően, a közönség természetes pletykaéhsége még bőven "elviszi a hátán" a filmet. Jan Kounen új filmjében azonban nem bíz semmit a közönségre, s fogyasztásra készen tálalja a híres divattervező és a zeneszerző szerelmi történetét, "koppanós" tanulsággal.
Csínján a fikcióval
Az életrajzi filmek egyik fontos és jellemző műfaji sajátossága, hogy viszonylag kevéssé tűrik a szabad ötletektől vezérelt feldolgozást. Még bizonyos formai lelemények ugyan beleférnek, azonban túl szabadon kezelni a tényeket nem lehet, ez - némileg függve az adott figura nézői elfogadottságától - könnyen válhat ki heves elutasítást, hiszen egy ismert személyiség élettörténete általában tényszerűen közismert. A film csupán mozgóképes illusztrációja annak a változó mértékű ismerethalmaznak, ami a közönségben előzetesen megvan, így az életrajzi film, mint műfaj közelebb áll a dokumentumfilmhez, mint bármi más fikciós filmműfajhoz, kivitelezésében azonban ennek egyáltalán nem szabad meglátszania. Ha filmünk két olyan személyiség összefonódó sorsával foglalkozik, mint a híres divattervező Coco Chanel, illetve a nem kevésbé híres zeneszerző, Igor Stravinsky szerelmével, két dologban már előzetesen biztosak lehetünk: választékosan elegáns kosztümökben, lakásenteriőrökben gyönyörködhetünk és sok zene, valószínűleg sok Stravinsky-szerzemény szól majd a képek alatt. Ez utóbbi jelentheti ugyan azt is, hogy a történet nem feltétlenül lesz amolyan szerelmesfilmesen-édesbúsan romantikus, mint azt elvárhatnók, de a vad szenvedélyek előre borítékolhatók. Nos, a filmhez maga Karl Lagerfeld, a Chanel divatház agya kreált néhány új ruhamodellt, továbbá kölcsönzött pár eredeti Chanel-kosztümöt és kiegészítőt is, így ezekkel nincs is hiba. A Tavaszi áldozat mára klasszikus taktusait is hallhatjuk a filmben sokszor.
A rendező
Jan Kounen, a neve finnes hangzásától függetlenül eleddig kizárólag francia filmeket készített, melyek közül említésre méltó a Vincent Cassel és Juliette Lewis főszereplésével készült acid-western, a Blueberry - A fejvadász, vagy első filmje a Dobermann című, mára bizonyos körökben igencsak elismert techno-akciófilmje. Mindkét film markánsan pszichedelikus felhangokkal fogalmazott meg egy durva, kíméletetlen és agresszív világot, melyben a szép, mint esztétikai kategória igencsak eltorzult formában jelenik csak meg. Aztán történhetett valami a rendezővel, mondjuk felnőtt, és két, nálunk be nem mutatott film után elkészítette Coco és Igor szerelmi románcát, ahol az előzőektől gyökeresen más értelmezést kap a "szép". Ismerve persze Stravinsky zenéjét, valakinek ez is velőtrázó élmény lesz...
A tavaszi áldozat
A híres zenemű (és balett) 1913-as párizsi bemutatóján konkrétan kiverte a biztosítékot a művelt és elkényeztetett francia úri közönségnél, Stravinksy elementáris, barbár és őserejű zenéje miszlikbe szaggatta a közönség fülében még visszhangzó későromantikus dallamokat. A trauma szinte utcai harcokat eredményezett a Champs-Elysées-n. Ez volt talán a kultúra legutolsó aranykora, amikor még születtek olyan művek, melyek ekkora erővel voltak képesek hatni a nézőre. Óriási bukás volt a Tavaszi áldozat ősbemutatója, de itt figyelt fel az éppen szárnyát bontogató Coco Chanel a zabolázatlan orosz zeneszerzőre. 1920-ban, már gazdag és befolyásos személyiségként bátran ajánlhatta fel az orosz forradalom elől menekülő, családjával fillérekből élő Stravinskynak vidéki kastélyát. A nagylelkű felajánlás hátterében azonban más is volt...
Coco és Igor
Coco Chanel figurája ma mintha divatban lenne, nemrég Audrey Tatou alakította francia filmen ifjúkori alakját, Shirley MacLaine az idős és Barbora Bobulova a fiatal Cocót egy amerikai TV-filmen. Azonban most, e filmben, Anna Mouglalis hozza a legmarkánsabb, legszuggesztívebb és vélhetően, talán a leghitelesebb Coco Chanelt. Törékeny, mégis sudár tartású, elegáns mozgású, királyi alak, minden gesztusából árad az önbizalom, az erő és a függetlenség. Kétség sem merülhet fel, hogy egy ilyen nő a világon mindent elérhetett akkor, és elérhet most is. Az orosz zeneszerzőt a skandináv film egyik ismert arca, Mads Mikkelsen alakítja, elfojtott, mélyben fortyogó indulatokkal, de talán a zeneszerző zabolázatlan zsenialitását nem tudja közvetíteni a kellő intenzitással. Hiteles, igazi orosz anyácska viszont Yelena Morozova Stravinskynéként. Kounen két Tavaszi áldozat (a bukó premier, és a már befutott sztár '20-as évekbéli) előadása közé kifeszítve meséli el Coco és Igor szerelmének olykor merészen pikáns jelenetekben is megmutatott történetét, melynek végül kissé banális tanulsága az, hogy "két dudás nem fér meg egy csárdában". Emellett, az egyszer Stravinsky által simán lebutikosnőzött Chanel figurája is lényegesen dominánsabb partnerénél, így inkább őt csodáljuk, míg Stravinsky a háttérben zongorál. Kissé aránytalan hangsúlyok ellenére, azonban végül is szép film ez, Mouglalis alakítása miatt pedig kifejezetten nézendő.
Kinek ajánljuk?
- A szép ruhák és Stravinsky zenéjének kedvelőinek.
- Az életrajzi filmek kedvelőinek.
- Romantikus hajlamúaknak.
Kinek nem?
- Aki kiütést kap Stravinksy zenéjétől.
- Akciófüggőknek.
- Akit nem érdekel a címben szereplő két híres ember szerelme.
6/10
