Eli Roth mostanában minden interjújában megjegyzi, hogy milyen nagy hatással volt a Motel első és második részének elkészültére Park Chan-wook filmje, A bosszú ura. Mielőtt bárki borzongva fordít hátat, mivel nem érdeklik őt az erőszakos horrorfilmek, inkább várjon egy kicsit. Roth kizárólag azt a fajta nyers és váratlan brutalitást vette át dél-koreai kollégájától, amitől ez a film sokkal inkább szíven üt bármilyen nézőt, mint akármelyik hollywoodi mozi, ám itt az erőszak drámai környezetbe van helyezve, nem pedig horrorszerű rémisztgetésként funkcionál.
A bosszú ura meglehetősen kacifántos cselekménnyel bír, és vétek túlzottan belemenni a történetébe, mivel a sztori számos csavarját lepleznénk így le. A kiindulópont egy fiatal, süketnéma fiú, aki vesebeteg nővére számára próbál pénzt gyűjteni az új szervre, de mivel szervkereskedők csúnyán átverik őt, így kétségbeesett lépésként elrabolja volt főnöke lányát, ám ezzel az akcióval bosszúállások megállíthatatlan láncolatát indítja el.
A bosszú ura a rendező tematikus bosszú-trilógiájának első darabja, és egyben a legnyersebb is a három film (a másik kettő az Oldboy és A bosszú asszonya) közül. Itt még nincs jelen az a fajta kicsit hollywoodi, thrilleres megközelítésmód, ami az Oldboyt is jellemezte. Park itt még a képekkel is takarékosan jár el. Semmi bravúros, gyors vágástechnika, inkább megfontolt, hosszú snittek, és még a filmzene használatát is minimalizálja, hogy helyette a zajoknak és zörejeknek adjon inkább teret. Filmjében minden apró gesztusnak és hangnak komoly szerepe van, és már maga az alaptörténet is megindító, de mindez a rendező erőszakszekvenciáival párosítva lenyűgöző hatással bír.
A bosszú ura nem akciófilm, így itt minden késlendítésnek vagy ütésnek irtózatos ereje van. Park nyersen, realistán mindent megmutat, és nem fordítja el a kamerát még a legkegyetlenebb pillanatokban sem. Abból is látszik, hogy Eli Roth tehetségben a nyomába sem ér, mivel a Motellel ellentétben itt mindössze egy kínzásjelenetet láthatunk, de az sokkal rémisztőbb az amerikai kolléga bármely szadista megnyilvánulásánál. Park Chan-wook mozijában ráadásul még a színészek is első osztályúak (a legismertebb Song Kang-ho, a The Host sztárja), így még akkor sem tudnék belekötni, ha közvetlenül ez lenne a célom.
A bosszú ura a pár éve virágzó dél-koreai filmgyártás egyik legjobb darabja, ami a megtekintése közben komoly erőfeszítéseket igényel a néző részéről (bírni kell gyomorral), de ha egyszer rászántuk magunkat, akkor páratlanul megrázó élményben lesz részünk. Ilyen érzéseket tényleg csak a legnagyobb filmek váltanak ki a nézőkből.
