Az új seprű hat Oscart sepert be. Ez persze csak részben igaz, hiszen Kathryn Bigelow nem pályakezdő (Holtpont, Atomcsapda) rendező.
Ami azonban sem üde megjelenésén, sem friss alkotói mentalitásán nem érezhető. De ő az első rendezőnő, akit az Amerikai Filmakadémia aranyszobrocskájával kitüntettek. A bombák földjén elnyerte a forgatókönyvnek járó elismerést is. Ezt azonban elvitatnánk.
A film ott a leggyengébb, ahol az alkotók "alkotni" kezdtek. Az egyszerű történet - Irakban szolgáló amerikai katonai egység próbálja hatástalanítani a helyi ellenállók által elrejtett bombákat - vonzza a sallangmentes megoldásokat. Bigelow jó ízlésére vall, hogy a feszült jeleneteket, amelyekben a tűzszerészeket munka közben látjuk, szikáran szerkeszti meg. A bagdadi támaszpont mindennapjai azonban már közel sem ilyen fegyelmezettek. Ami indokolt egy olyan filmben, amelyben a katonák már túl vannak az első pacifista rácsodálkozáson (mit keresünk Irakban?), s amely mozi azt sugallja: a háború a résztvevők számára nem egyszerűen zsoldszerzés, hanem kábítószer és életforma. Nélkülözhetetlenek tehát a kicsapongások, a bajtársias brutalitás. A hollywoodizmusokat azonban nem szívesen néztük: katona teljes fegyverzetben sír a zuhany alatt; filmsztár (Ralph Fiennes) tűnik fel a sivatag közepén pár perces mellékszerepben; hazatérő tűzszerész tart "mély" monológot néhány hónapos csöppségének.
Így lett A bombák földjén a dán Dogma-filmek amerikanizált változata. A puritán filmalkotási szemlélet 1995-ben bukkant fel éppen a hollywoodi valóságidegen ábrázolás ellenében. Az időközben kifáradt irányzat célja az volt, hogy az eseményeket pőrén mutassa, testközelbe hozva ezzel azokat. Bigelow a Dogma erényeit ügyesen alkalmazta (a legtöbb jelenet például alul van világítva a házi videós hatás elérése végett), de nem tudta visszafogni tengerentúli tanácsadóit. A szimfonikus zenekar akkor is húzza az érzelmi talpalávalót, ha a látvány éppen elég lenne.
Leginkább ezek miatt támadható a film, kevésbé a tárgyi hitelessége miatt, amelyet amerikai veteránok kritizáltak. Miért hordanak más színű egyenruhát a filmben, mint a valóságban? Éppoly kicsinyes e felvetés, mint ha visszakérdeznénk: hogy ismerhetnek rá Irakra, amikor a képen valójában Jordániát látják? A bombák földjén minden hibája ellenére figyelemre méltó darab. Szabadulnánk tőle, de sokáig nem tudunk.
