Bruce Willis a kilencvenes évek közepére mondhatni a csúcsra járatta a lezüllött, alkoholista rendőr archetípusát, akit a reggeli ébredéskor rátörő halántéktáji fájdalom is csak ideig-óráig tud meggátolni abban, hogy komplett terroristacsoportok és/vagy korrupt nyomozóbrigádok ellen nyerjen csatát, úgy, hogy az még beférjen az esti híradóba. Túl három Die Hardon azonban olybá tűnik, Willis kihozta a figurából a maximumot, a kiégett középkorú zsaru szarkasztikus humora és sármja minden önirónia dacára megkopott, így annak újra és újra történő magára erőltetése már a cikibe hajlás finom - és sajnos egyáltalán nem kezdeti - jeleit viseli magán. Ráadásul most még ilyen hülye bajuszkát is akasztanak rá, amilyet pedig a nyolcvanas évek dereka óta már Közép-Európában sem visel senki. Kellő előítélettel közelítünk tehát a filmhez, bizakodva benne, hogy miután jól ránkcáfolt, a sértődöttek gőgjével fordít majd nekünk hátat. (Mármint a film, maga - hát igen, ehhez kell némi vizuális készség, de azért vagyunk filmrajongók, nemde.)
Jack Mosley nyomozó egy amolyan a borotválkozó tükör előtti bambulással töltött reggelen elmormol egy "szart se ér az élet"-kezdetű monológot, majd munkahelyére érkezvén, mindezt megerősítendő, rögtön két húsbavágó problémával találja magát szembe: az egyik, hogy a fiókba rejtett laposüveg üresen tátong a papírzacskóban, a másik, hogy át kellene szállítania egy rabot a rendőrőrsről a 16 utcányira lévő bíróságra, hogy tanúskodjon egy bizonyos ügyben. (Ehhez az "egy bizonyos ügyben"-hez amolyan cinkos összekacsintással párosuló hangsúlyt tessék társítani.) A rab amolyan nagydumás feka, a'la Eddie Murphy, csak kevésbé jópofa, de amúgy így is hívják, hogy Eddie, jár is a szája folyamatosan, tovább tépkedve Mosley amúgy is zilált idegeit. Folyton bizonyos jeleket lát mindenfelé, a könyve nélkül egy tapodtat sem hajlandó tenni, ugyanakkor sietteti emberünket, a tárgyalás után ugyanis feltétlenül oda kell érnie "egy bizonyos helyre" (lásd fent). A rendőr számára a háta közepére kívánt rutinmelóból akkor válik egyik pillanatról a másikra egy életet felforgató túszdráma, amikor alighogy elindulnak a bíróság felé, máris valaki megpróbálja megölni a tanút. Kiderül, hogy a fickó különböző ferde utakon járó zsaruk ellen fog vallani, amennyiben eljut a bíróságig. Ám mivel ez a kapitányságon szinte senkinek nem áll érdekében, azonnal két nyuszinak érzik magukat a betonerdőben, akiket vadászkutyák üldöznek háztetőkön, pincéken, Kínai negyeden keresztül...
Vegyük észre, hogy minekután minden évben van egy korosztály a fiatalok között, amely tavaly még nem kapott zsebpénzt mozijegyre, idén viszont már igen, ezért gond nélkül működhet a rendszer - vagyis hogy ugyanazokat a gegeket, karaktereket és fordulatokat újra és újra bedobják a filmkészítés nagy turmixgépébe -, hisz a tinik például egy 16 utca című film megtekintése előtt nem fogják végignyálazni a műfaj korábbi kiemelkedő darabjait, és a főszereplő komplett eddigi munkásságát. Így aztán sose tudják meg, hogy negyvenedszerre forgatták le ugyanazt a filmet. Ezt úgy is lehet mondani, hogy újszülöttnek minden vicc új, de az legalább akkora közhely, mint amiket épp most kérünk számon. Szalonrajongóknak mindössze egy dolgot kell a fejükbe vésniük, hogy eligazodjanak az akciófilmek labirintusában: Bruce Willis örök és elpusztíthatatlan.
