A Stephen King írásaiból készült filmek ugyanolyan hullámzó színvonalúak, mint maguk az írott alapanyagok az utóbbi években. Az író kétségtelenül túl van már a fénykorán, bár az is bizonyos, hogy időről időre még megvillogtatja tudását. Az ezredforduló környéke óta nem volt igazán jelentős King-adaptáció a mozikban, így az 1408-nak most komoly hiányt kell pótolnia.
Érezted már, ahogy a hideg végigfut a hátadon és végigmegy az egész gerinceden? Érezted, ahogy a fogaid összekoccannak a rémülettől? Fogtad már olyan erősen a moziszék karfáit vagy partnered kezét, hogy majd' összeroppantottad? Ha még nem, akkor eljött a Te időd. Feltéve, ha vagy olyan bátor, és jegyet mersz váltani az 1408-ra. Rám aztán egy rossz szavad sem lehet! Én figyelmeztettelek. Félni fogsz. Méghozzá nagyon. Az író Mike Enslint is számtalanszor figyelmeztetik, hogy ne vegye ki a Delfin Hotel 1408-as szobáját, ő azonban senkire nem hallgat. Könyveiben látszólag kísértetjárta helyeket leplez le, így az ő érdeke, hogy bejusson, és ezért még a hotel megzsarolásától sem riad vissza. Márpedig egy olyan szobába beköltözni, ahol az elmúlt évtizedekben ötvennél is többen vesztették életüket, komoly botorságra vall?
Mikael H?fström (Kisiklottak) rendező klasszikus módon adagolja a feszültséget. Eleinte csak szóban halljuk a szobával kapcsolatos rémtörténeteket, amivel kellő ráhangolódást biztosít, aztán ahogy John Cusackkal együtt belépünk az ajtón, pillanatokon belül elszabadul a pokol. A film nagy húzása, hogy a hátralévő egy órát szinte valós időben élhetjük át a főszereplővel, és a megállás nélküli borzalmak és főhősünk kilátástalannak tűnő helyzete bizony gyorsan ránk telepszik. Ahogy Enslin rájön, hogy neki ezt a szobát muszáj elhagynia, a néző azonosulása maximálissá válik, és szinte együtt szenvedünk a tehetetlenül küzdeni próbáló íróval. Szerencsére a novellához hasonlóan a film sem kívánja elmagyarázni nekünk a természetfeletti jelenségek okát, és ennek köszönhetően az 1408-at nem sorolhatjuk be a kísértetes/démonos/zombis/sorozatgyilkosos horrorkategóriák valamelyikébe. A gonosz úgyis mindig sokkal félelmetesebb, ha semmit sem tudunk róla.
A film plakátja azért igen csalóka, mivel a két feltüntetett sztár közel csak Cusack főszereplő. Samuel L. Jackson a hoteligazgató röpke, de annál fontosabb szerepét vállalta magára, de még ő sem szólhat bele Cusack egyszemélyes showjába. A színész élete formáját hozza, és eléri, hogy a nézők végig szorítsanak érte. Kár, hogy horrorfilmekért nem szokás Oscarra jelölni a sztárokat.
Az 1408 számomra az év meglepetésmozija, és ha a King-specialista Frank Darabont (A remény rabjai) készülő The Mist című horrorja is ilyen erős lesz, akkor erre az évre az író rajongói joggal emlékezhetnek majd örömteliként. A 237-es szobaszám után egy újabb szám kerül a tiltólistánkra.
