Hogyan tudnék új életet kezdeni a vesém nélkül? Jobban mondva az ember nélkül, akiben benne van a vesém. Ez egy társfüggő ember kérdése, és a regény keretét is ennek a működésnek a kialakulása és állandósulása adja: hogyan tudunk úgy élni, ha mindig mások lépéseihez és véleményéhez igazítjuk tetteinket.
Anna bizonytalan személyiségű, társfüggő késő harmincas nő, hétköznapjainak folyását naplójából ismerjük meg, melyet terapeutája javaslatára kezd el írni.A főhős úgy dönt, hogy örökbe fogad egy macskát, ám a közös mindennapok során hamar kiderül, hogy ez mégsem volt jó ötlet. Élete hamarosan rémálommá válik.
„Pedig ez a tudás biztos: a macska képes az átváltozásra. Amikor Eliza nálam volt, Pepita úgy viselkedett, mint egy szándék nélküli, tudatlan állat. Ennek láttam, semmi többnek. Abban a helyzetben nem féltem tőle, inkább közömbös volt számomra. Nem úgy, amikor kettesben vagyunk. Az átváltozás képessége testi paramétereit is érinti, és ez még aggasztóbb volt, mert nem lehetett az egészet betudni annak, hogy megőrültem, vagyis, hogy az én képzelgésemből fakadna ez a jelenség. A macska növekszik. Először azt hittem, csak hízik a finom, szaftos nyúlhúsos koszttól, de mostanra mindene nagyobb lett, a feje és a mancsai is. Mit szólna Aliz, ha ezt elmondanám neki? Azt gondolom, jobb, ha továbbra is az átlagos pácienst játszom.”
Tóth-Zsiga Borbála 1976-ban született. Végzettsége szerint pszichológus. Lélektani ismereteit saját megfigyeléseivel ötvözve hasznosítja írásaiban. 2017-ben elnyerte a Terézanyu pályázat fődíját. A Macskakaparás a második regénye.
