Ismerd meg a Manó Könyvek szeptemberi újdonságait!

Vége a nyárnak, becsengettek az iskolába, az ovik udvarai újra megteltek zsivajjal. Ettől még semmi ok a búslakodásra. Kezdjétek az őszt a Manó Könyvek újdonságaival, melyek ezúttal is ezernyi kalandot tartogatnak számotokra.Tartsatok Orczy Mimivel és fedezzétek fel Budapest titokzatos térképének rejtélyét, induljatok űrbéli utazásra Astriddal és a zűrcsigákkal, száguldjatok és szépüljetek Malaccal és Libával, ismerkedjetek meg Piszke Papa legcukibb házi kedvenceivel!

Tóth Krisztina: Malac és Liba – Száguldjunk és szépüljünk! – Malac és Liba 11.

„Gá-gá, élvezet,
Liba dudál és vezet,
nagy melegben az a jó,
napfénytetős az autó.

Röf-röf, libatoll,
Malac vezet, Liba tol,
aztán helyet cserélnek,
napfénytetőn kinéznek!”

Malac és Liba kreativitása tényleg nem ismer határokat, ezúttal autót építenek, majd egy igazi Szépségszalont nyitnak, ahol nemcsak ők, de barátaik is a legkülönfélébb kényeztető és szépítő kezeléseket kapják. Azt hiszitek, hogy ilyen nincs? Figyeljetek csak!
Tóth Krisztina gyerekeknek és szüleiknek egyaránt kedves történetei bővelkednek a humorban, ahogy Hajba László rajzai is, így igazi közös, családi élmény lesz a mesélés.

Megjelenés: 2024. szeptember 23.


Stefanie Dahle: Együtt minden könnyebb!
Fordította: Szalay Zsuzsanna

Móric, a mosómedve egy gyönyörű tavaszi reggelen arra ébred, hogy az összes télire felhalmozott eleség elfogyott! Nem csoda hát, ha a gyomra hangosan korog. Barátjával, Zsigával elhatározzák, hogy elmennek horgászni, hátha fognak néhány finom halat.

Útközben azonban többször is megállnak, mert segíteniük kell a barátaiknak az elveszett mogyorók megkeresésében, egy otthon kibővítésében és egy bagolymentő akcióban. Lassan leszáll az éj, azonban Móric és Zsiga még mindig éhesek és már pecázni sem tudnak. Ám otthon igazi meglepetés várja őket...

Csodálatos képeskönyv a barátságról.
Korosztály: 4+


Egressy Zoltán: Piszke Papa házi kedvencei – Piszke Papa 4.

Már bizonyára mindenki jól ismeri Piszke papa vidám meséit mezőn, erdőben és tengerben élő állatokról, de alig tudunk valamit magáról Piszke papáról. Ki ő valójában? Hol él? Vannak állatai?
Ha ezek a kérdések benned is felmerültek, akkor ebben a könyvben választ kapsz rájuk!


Megismerheted Norbertet, a focizó kutyát, Emmát, a szárnyaszegett kanárit, Gáborkát, a kacsintó kaméleont, Zoét, a rendes csincsillát, Pétert, a békés sziámi harcoshalat, Saroltot, az értékes ékszerteknőst, Dominikot, a félelmetes tengeri malacot, Lucát, a királyi cicát, Editet és Annát, a civakodó mókusokat és Edét, a fűnyíró bárányt.

Megjelenés: 2024. szeptember 18.


Alex T. Smith: A zűrcsigák támadása
Fordította: Vörös István

Atom Asztrid egyáltalán nem olyan, mint a többi hatéves. Esténként, lámpaoltás után szuperszonikus űrkalandra indul az űrkadétokkal.

Ezúttal a Tejút peremét kell megtisztítaniuk az űrszeméttől, de egy váratlan segélyhívás és pár HATALMAS ZŰRCSIGA mindent a feje tetejére állít!
Csatlakozz az űrkadétokhoz! Kalandra fel!

Korosztály: 6+

 

 



Quentin Gréban: Árnyékmuskétások
Fordította: Kaló Krisztina

Ha mi együtt, senki ellenünk

Hugó régóta arról álmodik, hogy muskétás lesz. Bátran, egyedül indul útnak Párizsba, hogy megkeresse Madame de Tréville-t, a muskétások kapitányát, és beálljon kadétnak.
Egy éjjel Hugó mentorával, Porthosszal együtt elindul az erőbe , hogy megtapasztalhassa milyen különleges képességei vannak, amik holdtöltekor válnak láthatóvá.

A kadétiskolában nemcsak mentort, de barátokat is talál, nem is akármilyeneket! Kleónak, Lalinak és Kaminak is rendkívüli adottságaik vannak, amik segítségével megtapasztalhatják, kik is ők valójában. Ezeknek a képességeiknek köszönhetően bekerülnek egy titkos alakulathoz, az Árnyékmuskétások közé, akik a világot láthatatlan módon átszövő gonoszok ármánykodása ellen harcolnak. De óvatosnak kell lenniük, mert az a rettenetes szóbeszéd járja, hogy gyerekek tűnnek el egy faluban...

Quentin Gréban lélegzetelállító illusztrációival megjelenő kalandregény, egy igazán különleges könyv, ami végre magyarul is olvasható. Az egész család számára izgalmakkal, borzongással teli történetből megtanulhatjuk, hogy a jó megleli a saját útját és a végén győzedelmeskedik, főleg, ha mindenki képes használni a saját adottságait és hisz az összefogás erejében!

Egy mindenkiért, mindenki egyért!
Korosztály: 7+


Bella Swift: A kiskutya, aki boszorkány akart lenni
Fordította: Boczán Bea

Milli és Anna alig várja, hogy megismerjék az új szomszédokat. A kis mopsz abban reménykedik, hogy egy kutya is költözik majd a kerítés túloldalára, akivel nagyokat játszhat, de hamarosan kiderül, hogy csak egy Mázli nevű cica érkezett a mellettük lévő házba. Ráadásul a macskakölyök a nevével ellentétben folyton bajt hoz Milli fejére.

A kutyus elhatározza, hogy egy boszorkányos bűbájjal eltünteti a cicát és undok gazdáját. Ám amikor fény derül egy nagy titokra, Milli rájön, hogy itt bizony egy másik varázslatra lesz szükség - a barátságra!






Ruff Orsolya: Titokzatos budapesti térkép

A 2024-es Hubby Év Gyerekkönyve díjat nyert A londoni gyémántrablás és A kámforrá vált párizsi örökös után Orczy Mimi útja ezúttal a karácsonyra készülődő Budapestre vezet.

A kalandorlánynak nem is alakulhatott volna jobban a sorsa, hiszen reményei szerint így végre szabadon nyomozhat a nemzetközi hírű bűnöző után, akinek még Franciaországban veszett nyoma. Meglepetésére viszont napokig szinte ki sem teheti a lábát az előkelő lánynevelő intézet kapuján, amelynek vezetője arra tett ígéretet, hogy növendékeiből igazi hölgyeket farag. Ugyanakkor hamarosan szokatlan események veszik kezdetüket a négy fal között. Egy éjféli szeánsz, egy különös fordulattal záruló bál, és egy rejtélyes rosszullét borzolja a kedélyeket - fiatal hősünk egy percig sem unatkozik. Hát, még mikor az intézetet maga mögött hagyva végre lehetősége nyílik megismerni a székesfővárost! Orczy Mimi ismét izgalmas nyomozásba kezd, közben új barátságokat köt, megismerkedik egy híres íróval, megkóstolja a város legfinomabb édességét - de vajon sikerül-e megfejtenie a titokzatos térkép titkait?

A sorozat főhősét, a kalandvágyó, talpraesett Mimit valóságos személy inspirálta, aki nem más, mint a világ egyik legolvasottabb magyar származású szerzője, A Vörös Pimpernel írója, Orczy Emma.

"Ruff Orsolya olyan szerző, akinél Szabó Magda óta senki sem vette komolyabban a gyerekirodalmat." (Both Gabi - gyerekirodalmi szakember)

Korosztály: 9+


Lucy Maud Montgomery: Anne a szigetről
Fordította: Ruff Orsolya

Anne Shirley élete gyökeres fordulatot vesz, amikor Avonlea-t maga mögött hagyva megkezdi tanulmányait a Redmond Egyetemen.

Új barátok és új kihívások várják a lányt az élénken nyüzsgő Kingsport városában, ahol immáron önállóan is meg kell állnia a helyét. Otthonát - barátnőivel közösen - a varázslatos Patty-lakban rendezi be, ahol hamarosan társául szegődik egy kalandvágyó fekete cica, és gyakran tiszteletét teszi Gilbert Blythe... valamint egy vonzó fiatal férfi, aki mintha csak az álmaiból toppant volna elő. Miközben Anne szorgalmasan tanul, és buzgón kiveszi részét a társasági élet örömeiből, élete talán egyik legnehezebb döntését kell meghoznia...


Megjelenés: 2024. szeptember 20.