Megjelent a Tajtékos napok szerzőjének egy eddig kiadatlan regénye. Ritkán történik meg, hogy egy író töredékben maradt műveinek egyikét a szerző halála után 60 évvel kiadják, ráadásul úgy, hogy nem torzót, hanem egy befejezett regényt vehetnek kézbe az olvasók. Nos, a mostani egy ilyen alkalom, mert a regényt, amelynek első fejezeteit Boris Vian 1950-ben vetette papírra, az OuLiPo nevű művészcsoport néhány tagja továbbírta, mégpedig nem is akármilyen minőségben. A Takács M. József fordításában kiadott regényről itt olvashattok bővebben. A Nem úszhatjuk meg már a könyvesboltokban.

A Nem úszhatjuk meg a híres-hírhedt Vian-alteregó, Vernon Sullivan újabb (ötödik) könyve lett volna, hiszen a helyszín megint Amerika, és a cselekmény ezúttal is gyilkosságról gyilkosságra halad előre, de Vian és a történetét folytató társszerzők számos olyan elemet is beleszőttek ebbe a krimiparódiába, amelyek oly jellegzetessé és egyedivé teszik Boris Vian saját néven kiadott írásait. Az alkotók nagy gondot fordítottak arra, hogy a könyv izgalmas és szórakoztató legyen, s ennek érdekében esetenként nem riadtak vissza bizonyos festői túlzásoktól és különféle nyelvi játékoktól sem. Mindezek eredményeként igazi irodalmi csemege született, melynek elolvasását nem úszhatjuk meg.

A Swing Time és a tavalyi Sugallatok után megérkezett végre Zadie Smith első elbeszéléskötete. Az írónő munkásságát ismerők szerint a Menekülés New Yorkból elképesztő játékosságról, bátor kísérletezésről árulkodik, és az életmű legjobbjai között van a helye. Az M. Nagy Miklós fordításában megjelenő kötet borítóját ezúttal is Hlatki Dorottya tervezte. 

„Zadie Smith nem ismer félelmet. Első elbeszéléskötete stílusosan felszolgált leves, mely meghökkentően különböző összetevőkből áll. Kísérletezik a formával, a nyelvvel, mindenféle hipotézisekkel, az abszurddal. Autofikció csipetkéit és spekulatív fikció darabkáit mixeli össze és fűszerezi aktuális eseményekkel… Smith a legjobb formáját futja ebben a könyvben: a lebilincselő sztorik teli vannak érzékeny megfigyelésekkel és társadalmilag releváns meglátásokkal." – The Washington Post

Zadie Smith bámulatosan tud önmagáról írni, ha épp a manapság oly divatos autofikció műfaját műveli – s ilyenkor azt érezheti az olvasó, hogy egy nagyon okos, kedves és megértő nő társaságát élvezi. Zadie Smith elképesztő érzékkel tud belebújni mások bőrébe – mondjuk, egy transzvesztitáéba, aki épp új fűzőt akar vásárolni magának. Zadie Smith szuggesztív erővel tudja elképzelni a közeljövőt – azt a világot, ahol a high-tech elitje már alig érintkezik a hétköznapi emberek lepusztult világával. Zadie Smith imádja a popkultúrát, s így különös élvezettel képzeli magát Michael Jackson alakjába, aki 2001. szeptember 11-én kimenti New Yorkból Marlon Brandót és Elizabeth Taylort. Zadie Smith imád játszani a nyelvvel, és nem fél attól sem, hogy időnként azt tegye, amit ma már nagyon kevesen: hogy meghökkentő kísérleti szövegeket alkosson. De félni ettől sem kell (mármint olvasóként): Zadie Smith nagyon tud figyelni arra, hogy együtt játszhassa vele az olvasó azt az élvezetes, néha könnyűnek tűnő, néha bonyolultabb játékot, amit irodalomnak neveznek.

„Van egy törekvés, hogy jók legyünk. Hogy jónak lássanak minket. Hogy lássanak. És hogy legyünk. A rosszaság, a láthatatlanság, a dolgok, ahogy a valóságban léteznek, szemben azzal, amilyennek tűnnek, maga a halál – mindez kiment a divatból.” – Zadie Smith

Az angol apától és jamaicai anyától 1975-ben Londonban született Zadie Smith 25 éves volt első regénye, a Fehér fogak megjelenésekor. A könyv számos díjat nyert, s 2002-ben négyrészes tévésorozat
is készült belőle. Ma már a kortárs brit irodalom egyik legsikeresebb, legolvasottabb (több mint 40 országban megjelenő) szerzője; regényíróként, novellistaként és esszéíróként is bravúros művek alkotója. Férjével és két gyermekével évek óta főként New Yorkban él (egyetemen tanít), s így a brit, az amerikai és a jamaicai élet egyaránt jelen van az írásaiban, melyek ugyanakkor a klasszikus és kortárs világirodalomból és korunk popkultúrájából is táplálkoznak.

Zárszóként még egy jó hír: Idén három irodalmi Nobel-díjas szerző is új életműsorozatot kap a Helikon Kiadó gondozásában. Kazuo Ishiguro és José Saramago könyvei előtt a perui Mario Vargas Llosa 1977-es Julia néni és a tollnok című regény indítja a Nobel-díjas szerzők könyveinek sorát.