Színház

Nomadis

táncelőadás, 15 perc, 2017.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Az első találkozás izgalmát, az ösztönök fontosságát, a vonzalmat két ember között és újdonsült kapcsolatuk alakulását mutatja be a darab két nomád szemszögéből. Júlia és Rudi 2014 óta dolgoznak együtt. Közös érdeklődési körük a tudomány, a kvantumfizika, a neurológia és az észlelés különböző fázisai. Munkájuk során kiemelten foglalkoznak napjaink realitásának megkérdőjelezésével, mely hangsúlyos szerepet kap koreográfiáikban. A kreatív folyamatot holisztikus ökoszisztémaként kezelik, ahol az egyes elemeket a legmagasabb szintű minőség és ösztönösség kombinálásával állítják össze. Hisznek az emberi interakciók fontosságában, szerintük ez a kreativitás forrása, éppen ezért igyekeznek minél több, más területről is érkező művésszel együttműködni és közösen gondolkodni, hogy ezzel is gazdagítsák tudásukat és közösen emeljék a létrejövő alkotás színvonalát.

Táncosok: Júlia Robert, Rudi Cole

A(z) Sziget - Színház és Tánc Sátor előadása

Hozzászólások