Ha annak idején, 1982-ben Michael Frayn riporterből lett drámaíró nem alszik el (majdnem) az egyik barátja rendezte színházi előadáson, a világ szegényebb lenne egy fergeteges vígjátékkal. Ekkor jött ugyanis Frayn felismerése: a színház mennyivel izgalmasabb (tud lenni) hátulról, mint elölről, s kéne egy színdarabot írni, amely a kulisszák mögé vezeti a nézőt. Mégpedig úgy, hogy az első felvonásban, egy vidéki turnéra induló előadás katasztrofális főpróbája után – amely során nemcsak a színészek, de a rendező is összeomlik -, a második részben a botrányos darab részleteit a függöny mögé bekukucskálva, azaz hátulról, a turné utolsó állomásán érzékelheti a néző. Úgy, hogy már nemcsak a szakmai problémákról, hanem a magánéleti anomáliáiról is lehull a lepel, ami rávilágít arra is, hogy ha az alkotó lelke nincs rendben, az az esti fellépésére is jócskán rányomja a bélyegét.

A népszerű vígjátékból 1992-ben film is készült, és azóta is töretlenül játsszák mind a hazai, mind pedig a világ színpadain.

A(z) Csokonai Színház előadása