Hősökre, példaképekre ma is szüksége van a fiataloknak. A nagy tettek, nagy érzelmek ma is megmozgatják a fantáziájukat. Úgy érzem, fontos, hogy a mindennapokból kiszakadva, a gyorsan változó, bizonytalanságokkal teli, igazodási pontokat nem nyújtó világunkban tiszta történeteket is el tudjunk mesélni.

Gárdonyi regénye igazi nagy történet: szerelemről, hűségről (és árulásokról), bátorságról, hazaszeretetről, hősiességről, a felnőtté válásról...

Nem a regény színpadi adaptációjára készülünk. Egy különleges nézőpontot keresünk, amelyből érvényesen mesélhetjük el a Gárdonyi Géza által megírtakat fiataloknak úgy, hogy azok az érzelmek, tettek és kalandok, amelyek a regényt olyan élvezetessé teszik, mind megjelenjenek. Egy csapat várbeli gyerek szemszögéből látjuk majd a történetet, akik egy biztonságos helyről figyelik az eseményeket (hová a felnőttek zárták őket, nehogy bajuk essen az ostrom során)… Az ő szemükkel látjuk a felnőttek – Bornemissza Gergő, Cecey Éva, Dobó, Jumurdzsák és többiek – történetét. És talán bele is avatkoznak majd történelem folyásába… (Vidnyánszky Attila)

Előttem az Egri csillagok ronggyá olvasott kilencedik kiadása, vaskos Móra-könyv 1966-ból, Würtz Ádám színes-fekete rajzaival. Sára lányomé, aki kamaszkorában tizenhétszer (!) olvasta el a regényt. A vászonborító, melyen egy legény, valószínűleg Bornemissza Gergely, a Napba mártja a kardját, a legutóbbi két olvasáskor (ez már az én két bűnöm) félig leszakadva lifeg a viszonylag nagy alakú könyvön. Az oldalak teli olvashatatlan jegyzetfirkákkal, oldal-vonalakkal és bekarikázott szavakkal, részletekkel – egyszóval, az egykor olyannyira megbecsült könyv pocsékká van szétdolgozva általam.

A könyv – melyet elsősorban alapanyagként, és nem sorvezetőként kívánok felhasználni a színpadi műhöz – második olvasásakor tűnik fel egy alcím, rögtön a regény címe alatt, amelynek már rég ki kellett volna ütnie a szememet. EGRI CSILLAGOK – így a cím. Bornemissza Gergely élete – így az alcím. És szembe kell néznünk a közös emlékezet nagy átverésével! Valamennyien, akik egykor és valaha olvastuk a Gárdonyi-könyvet, arra emlékszünk, hogy a regény Eger várának az ostromáról, Dobó, Mekcsey, Bornemissza stb. hősiességéről szól. Pedig nem (csak)! Az öt részből álló könyvnek mindössze az utolsó két fejezete foglalkozik az ostrommal, az első három valójában Bornemissza Gergely gyermekkorát, ifjúságát, Török Bálint-mentő sztambuli kalandját tárgyalja. Mindennek föl kell kerülnie tehát valamilyen formában a színpadra, ami a könyvben fontos és megszólító.

Amit eddig (már) tudok: az Egri csillagok ostroma feltétlenül központi része kell, hogy legyen az adaptációnak, pontosítva, minden történést annak kell magába foglalnia. A fiatalok körében már teljes természetességgel elfogadott (és értett) flashback-technika segítségével könnyűszerrel fel tudom idézni, az ostrom „dramaturgiai szüneteiben” mindenféle erőszakoltság vagy szájbarágás nélkül meg tudom eleveníteni, a múlt eseményeit, úgy Bornemissza Gergely életének fragmentumait, mint a magyar történelem törökkorabeli eseményeit, lásd Buda török elfoglalása, illetve föl tudom villantani a kor jellegzetes és jelentős figuráit Török Bálinttól György barátig, Zrínyi Miklóstól a megözvegyült királynéig.

Nem fog hiányozni – az ostrom „mindennapi” izgalmai mellett az a fajta izgalom sem, mely nem feltétlenül kollektív érzelemnyilvánítást kíván meg a nézőtől. Jumurdzsák és talizmán-gyűrűje vörös (véres) vonalként húzódik végig a történeten. Természetesen a várat eláruló Hegedűs hadnagy a feldolgozásban is elnyeri méltó büntetését, a bitófát. És szándékomban áll a színpadon a hős egri nők mellett a várban lévő, hol ostrom-tanúként, hol abban aktív résztvevőként jelen lévő gyerekeket-fiatalokat is a történet szolgálatába állítani, hogy egy távoli párhuzammal éljek, ők lesznek (voltak, lehettek?) az „egri srácok”.

Kettős cél vezérel (és még sok más egyéb is, e kettőn túl…). Ne csalódjék a színpadi műben az, aki már olvasta a regényt! Aki pedig nem olvasta, kapjon kedvet az elolvasásához! (Zalán Tibor)

A(z) Nemzeti Színház előadása