Sári második generációs acappellista, a Bolyki Brothers legidősebb tagjának lánya. 2015 óta énekel az együttesben, vendégszereplésével a Jazzation megnyerte a Lipcsei Nemzetközi Acappella Verseny nagydíját és közönségdíját. Ezt követően a csapat tajvani turnéján már hivatalosan is a formáció tagjaként állt színpadra - a Taichung Jazz Festivalon rögtön 25.000 ember elé. 2019-ben kitüntetéssel diplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem népi ének szakán, ahová már a diploma megszerzése előtt meghívták tanítani. A Jazzation mellett alapszakon is tanít, magyar és balkáni népzenei formációk meghívott szólistája.


Fun Fact: Sári improvizatív készsége a nyelvekre is kiterjed, így konferált már flamandul, grúzul és orosz nyelven is.
A közönség néha érti, de mindig nevet.


(Forrás: hu.jazzation.com)

Hozzászólások