Premier / Januári adás

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Az aktuális rész ismertetője: A Színházi Magazin januári adásában - az egyéb színházi eseményekről szóló beszámolók mellett - a Vígszínházba kalauzolja a nézőt. A teátrum Tordy Géza rendezésében Krúdy Gyula: A Vörös Postakocsi című művét mutatta be. A darab zenés produkció, ami egyúttal azt is jelenti, hogy a zeneszerző Vukán György segítségével igencsak érdekes, izgalmas előadást láthat a publikum. A Premier készítői - ahogy ezt a korábbi műsorokban is tették - ezúttal is az olvasópróbától kezdve kísérték végig többszöri forgatással a színdarab alakulását egészen a premierig.

A műsor ismertetése: Premier címmel jelentkezik az a színházi magazin, amely a tervek szerint havi rendszerességgel számol be egy-egy színházi bemutatóról. A műsor kamerája nem csak a premier részleteit rögzíti, illetőleg a bemutatót követő partit, hanem végigkíséri az előadást az olvasópróbától kezdve. Ezen kívül minden alkalommal képes hírcsokorral is találkozhat a néző, amelyben aktuális színházi eseményekről kap tájékoztatást. A műsor készítői a kulisszák mögé is bepillantanak, így a néző közelebbről is megismerheti például a díszlettervező, a színpadmester, a maszkmester stb. munkáját is.

Egyéb epizódok:

Stáblista:

Alkotók

Hozzászólások

Szerinted?
Pünkösdi Kató 2006 júl. 30. - 08:46:47
örülök, hogy újra van Premier mûsor. Remélem, a következõ hónapokban is lesz folytatás, nagyon jó részleteket láthattunk tegnap. Tetszettek a riportalanyok, a válaszok, hogyan készülnek egy-egy elõadásra.