Az aktuális rész ismertetője: Annak ellenére, hogy a magyar történelem során számtalan alkalommal kellett különböző pusztítások vagy megszállások miatt mindent újra kezdeni, a magyar közlekedés fejlődésének mégis vannak olyan korszakai, amikor nem csak utolérte, hanem bizonyos pontokon meg is előzte a világ akkori technikai színvonalát. Így volt ez a huszadik század elején, amikor egész Európa az új találmány, az automobil lázában égett. Magyarországon az első autógyártó üzemek egyike a Podvinecz és Heisler Malomberendezések Gyára, a későbbi Magyar Általános Gépgyár volt, amely 1904-ben egy aacheni üzemtől átvett tervek alapján kezdett személygépkocsikat készíteni. Ezzel egyidőben indult Győrben a Magyar Vagon és Gépgyárban a saját tervezésű, elsősorban vontatónak használt tehergépkocsik építése. A győriek 1904-ben nagy munkába kezdtek. Egy versenyfelhívására megépítették a világ első négykerék-hajtású és négykerék-kormányzású gépkocsiját, amelyet 1905. március 16-18. között bemutattak Bécsben a nagy nemzetközi vetélkedőn. A különlegesség az érdeklődés középpontjába került, a lapok pedig nem fukarkodtak a dicséretekkel. Ebből a vontató, teherautó típusból ugyan csak 10 példány készült, de a világ figyelme ezzel egy időre Magyarország felé fordult.
A műsor ismertetése:
A 18 részes sorozat különböző közlekedési formák kialakulásába, működésébe, gyorsabbá, modernebbé, gazdaságosabbá válásának folyamatába enged betekinteni.
Archív felvételekkel.
Hozzászólások