Az aktuális rész ismertetője: Adelának végül nagy nehezen és némi színjátékkal sikerül rávenni Miskót és férjét, hogy másnap menjenek el a barlangtúrára. Simona gőzerővel tervezi fia hazatérését, amit már Bianka is nagyon vár. Albert Osvald tudtára adja, hogy több gyanús körülmény is van Feri halálával kapcsolatban és szerinte nem Saratov volt az igazi bűnös. Hana nagyban készül a versenyre Kometával, bár Caprio úgy véli, hogy ő jobban fel tudná készíteni a lovat. Stodola végül megérkezik, hogy elvigye Fargót, amitől persze Marry kiborul és mindent megpróbál annak érdekében, hogy ezt megakadályozza.
A műsor ismertetése: A Zavodsky család évenkénti tradicionális ünnepségére készül, noha Albertnek és a lányának, Simonának más elképzelése van az ünneplésről. Időközben Albert fia, Adam is megérkezik, aki nagyapja, Osvald segítségét kéri, hogy húzza ki a csávából. Azonban ekkor még nem sejti, hogy a segítségnek súlyos ára van, ami jelentősen megváltoztathatja a birtok jövőjét. Az ünnepségre érkezik egy lovas kaszkadőr csapat is, akik között ott van Hana, a tehetséges lovas lány, aki versenyre kel Adammel és annak zabolátlan lovával, Fargóval.
Hozzászólások