Az aktuális rész ismertetője: Lukas véletlenül mindenről kitálal Imronak, aki teljesen felháborodik. Később kérdőre vonja Marryt is, de ő sem tudja megnyugtatni. Kétségbeesésében átmegy Albertékhez, ahol végül arra a következtetésre jutnak, hogy Imro túl nagy jelentőséget tulajdonít a tíz évvel ezelőtt történteknek. Mind a három lányát becsülettel nevelte fel és a mostani helyzetén csak egy barátnő tudna enyhíteni. Simona miután kérdőre vonta Filipet a pozsonyi út miatt, kieszel egy tervet, amihez szüksége lesz Viki apjának a segítségére is. Át is megy Hanához, hogy elkérje a rendező telefonszámát. Kicsi és Nagy John már a premier utáni időkre készülnek. Kitalálják, hogy valahogy kezelni kell a rajongó lányok tömegét, így autogram kártyákat akarnak készíteni. Fel is kérik Lenkát, hogy készítsen róluk pár profi képet. Filip elhatározza, hogy húga úszógumijával megtanul úszni. Nem bizonyul jó ötletnek, és a tóban vergődő fiúra az apja talál rá...
A műsor ismertetése: A Zavodsky család évenkénti tradicionális ünnepségére készül, noha Albertnek és a lányának, Simonának más elképzelése van az ünneplésről. Időközben Albert fia, Adam is megérkezik, aki nagyapja, Osvald segítségét kéri, hogy húzza ki a csávából. Azonban ekkor még nem sejti, hogy a segítségnek súlyos ára van, ami jelentősen megváltoztathatja a birtok jövőjét. Az ünnepségre érkezik egy lovas kaszkadőr csapat is, akik között ott van Hana, a tehetséges lovas lány, aki versenyre kel Adammel és annak zabolátlan lovával, Fargóval.
Hozzászólások