Mark Izraelben él, installációkat készít. Már elmúlt ötven, és sehogy se találja helyét sem a művészeti, sem a nagybetűs életben. Feleslegesnek, számkivetettnek érzi magát ebben a világban. Némiképp megjátszott depressziójának egy fejében lévő varrótű a szimbóluma, amelyet édesanyja szúrt bele kiskorában, hogy megszabaduljon tőle, majd az eredménytelen próbálkozás után elhagyta a családot. Mark az öngyilkosság gondolatával foglalkozik, amikor apja, Viktor Ginzburg, a sikeres, nemzetközileg elismert karmester mostohaanyja halála miatt hazahívja Rigába. Mark művész kiskirálynak tartja apját, aki karrierje miatt mindenkit ellökött magától, a nőket csak arra használta, hogy körülugrálják. Jelenleg Irina gondozza. Apa és fia között feltámad a régi feszültség, különösen azután, hogy Parkinson kórja miatt Viktor szeretné, ha Mark vele maradna. Fia ellenkezik, de érzi, felelős, megnyugtató döntést kell hoznia, aminek során saját életét is végiggondolhatja, s talán rendbe teheti. Főleg miután kiderül, apja betegsége súlyosabb, mint gondolták. A nosztalgikus önvizsgálat közben Mark váratlan dolgokat tud meg gyerekkoráról, családjáról.

Díjak:
Nyika-2019 (orosz nemzeti filmdíj): A legjobb férfi alakítás (Alekszej Szerebrjakov); Legjobb női mellékszereplő (Jelena Korenyeva); Legjobb operatőri munka (Jurij Klimenko); Legjobb filmzene (Leonyid Gyeszjatnyikov, Alekszej Szergunyin)
Kinotavr Fesztivál (2018): Legjobb filmzene; Jelölés a fesztivál fődíjára
Ablak Európára Fesztivál (Viborg, 2018): Közönségdíj