Egy film a Trabantról, amely többek között azzal is büszkélkedhet, hogy design tekintetében megelőzte nyugat-európai társait. Az évek során ez a kis autó kultikus népszerűségre tett szert; a világon mindenütt ismerik a keleti blokk sztárját. A Trabant megteremtette a szabadság illúzióját, az NDK-idill jelképe lett. Az újraegyesítés után értéke rohamosan lecsökkent, és akár egyetlen márkáért is bárki hozzájuthatott. Mára azonban ismét régi fényében tündököl.
Figyelem: A beküldött észrevételeket a szerkesztőink értékelik, csak azok a javasolt változtatások valósulhatnak meg, amik jóváhagyást kapnak. Kérjük, forrásmegjelöléssel támaszd alá a leírtakat!
Hozzászólások
bestboy
2010 aug. 31. - 06:06:57
6 éven keresztül volt Trabantunk.Nagyon szerettük,és úgy éreztük,hogy miénk az egész világ.Persze fiatalok voltunk!Fél Európát bejártuk vele,és jobban megbámultak mintha most egy Ferrarival közlekednénk.
Engem is érdekelne, nem láttam sajnos a dok.filmet.
A világ legelegánsabb kocsija volt, mondjatok még egyet, amit kisújjal lehet 3-ból 4-be kapcsolni :D
Nekem 1x volt, lerohadt a kocsim és az autószalonos havertól kértem kölcsön egy beszámítottat. Kaland volt. Szegény nejem kétszer szólt bel a vezetésbe az út alatt (BP-Hortobágy) még az M3 elõtt kérdezte, hogy nem lehetne e lehalkítani, mondom neki mit b+, ez a motorhang, a másik a Göddöllõi "hegyeknél" felkapaszkodva 60-nal: muszáj ilyen lassan menni? Nem, de nincs kedvem kiszállni és feltolni. Utána nem szólt hozzám. :D
Állítólag felélesztik a Trabit. :)
Az új Wartburg concept azért jobban nézett ki, de arról meg kiderült, hogy Opel :(
Sztem az új koncepciókban az árat súlyozottabban kellene figyelembe venniük, mert elszállnak, mint a VW az új bogárral.
Sziasztok.
Ha valaki felvette és esetleg dvd vagy divx formájában el tudná küldeni, vagy adna egy elérhetõséget ahonnan le tudom tölteni azt nagyon megköszönném.
Véletlenül kapcsoltam bele, de végig kellett néznem. Csodálatos volt látni, ahogy egy kicsi kocsi kultusszá válik, és irigylésre méltó, hogy a Trabantot szeretõk milyen összetartó közösséget alkotnak. Korábban nem kedveltem ezt a típust, de komolyan fontolóra fogom venni, hogy ha majd autót veszek, ne egy ilyet szerezzek majd be.
Jó kis szutyok volt ez. Legoként játszott vele a tulaj a saját garázsában, karbantartása nudli volt, szinte bárki megvehette. Mérnöktanárom szerint az elsõ széria autó volt, amibe keresztben elhelyezett soros motort szereltek.
Az értesítések jelenleg le vannak tiltva! Amennyiben szeretnél cikkajánlókat kapni, kérlek, hogy a böngésző Beállítások / Értesítések menüpontja alatt állítsd be az értesítések engedélyezését!
Hozzászólások