A sérültek legtöbbje korábban a járóktól elzártan élt, manapság már együtt velük, mégis megdöbbentő közönytől övezve. E közöny, sőt sokszor erőszakos eltaposás mögött pedig - a magyar társadalom általános mentális állapotán túl - a tudatlanság áll. A film a járók szemét kívánja felnyitni, messzemenően kerülve a témából és a nézőpontból következő panaszkodást. Ehelyett szikáran, néhol humorosan, néhol tragikusan követeli azt, ami jár(na) az évente 100 emberrel bővülő sérült "társadalomnak". A film nem a sérültek gettójának akolmelegéből üzen a "kintieknek", sőt, minden kockájával egy valódi integráció lehetőségét, megvalósíthatóságát kívánja felmutatni: ahol a sérülteknek nemcsak fél százaléka dolgozik, ahol szórakozni, élni lehet a többséggel együtt, ahol gazdag emberi kapcsolatok létezhetnek, nemcsak a hospitalizáltság, magány, depresszió. A korábban is filmesként dolgozó rendező maga is kerekes székbe kényszerült: "két élete" e filmben kapcsolódik össze.
Figyelem: A beküldött észrevételeket a szerkesztőink értékelik, csak azok a javasolt változtatások valósulhatnak meg, amik jóváhagyást kapnak. Kérjük, forrásmegjelöléssel támaszd alá a leírtakat!
nem értem miért ilyen lehetetlen idõpontban adják le, hogy minél kevesebben nézzék meg ?
Tényleg nagyon jó dokumentumfilm, olyan problémáit mutatja meg a betegeknek, amire nem is gondoltam volna,pedig voltam gyakorlaton Budakeszin. Volt pár megrázó perc, a kislány, Encsi arca a fodrásznál, a barátaival, hogy milyen boldog ha normális életet élhet. Hogy a farncba tilthatnak el a vezetéstõl egy bénult embert, akinek az lenne az egyetlen lehetõsége arra, hogy munkát találjon. Ez olyna, mintha 7 év börtönre itélték volna ( Zsolt )
Ráadásul a budakeszi intlzet egy szép, korszerü korház, _sokkal_ szinvonalasabb mint az átlagos magyar eü létesitmények, csak a bécsi intézet bemutatása után lehetetlen nem észrevenni, mennyi minden hiányzik ahhoz, hogy a betegeket integrálni tudják a normális életbe.Borzalmas látni, hogy egy okos, helyes, rmeke fizikai kondicióban lévõ és ráadásul családos fiatalember ül a tolókocsiban egész nap, mert egy faluban lakik és ott nincs munka egy deréktól lefele bénult embernek. Az osztrákok fényévekkel vannak közelebb Európához azzal, amit az ottani intézet vezetõje mondott, hogy a társadalom nem mondhat le egy fiatalemberrõl, aki még 40 évig adófizetõ polgár lehetne ahelyett, hogy az állam költségén otthon unatkozna és szenvedne.
1981 - 34 éves korom - óta, élek kerekesszékesként.
Sok olyanom van, amiket nem mutatnék meg a Népeknek, holott - talán - jobban értékelnék azt, amijük Van.
"Véletlenül" láttam a Filmet. Köszönet érte.
A film inkább a konkrét történetek mellett marad és ezért lesz megdöbbentõ. A leírás alapján általánosabb megközelítéstre számítottam, de így sokkal többet kaptam.
Nagyon tetszett a film. Igen, hiányzik a magyar rehabilitációban a hozzátartozók gondozása, hiszen az õ életük is teljesen megváltozik.
További sikeres munkát kívánok:Sziszi
Az értesítések jelenleg le vannak tiltva! Amennyiben szeretnél cikkajánlókat kapni, kérlek, hogy a böngésző Beállítások / Értesítések menüpontja alatt állítsd be az értesítések engedélyezését!
Hozzászólások