Figyelem: A beküldött észrevételeket a szerkesztőink értékelik, csak azok a javasolt változtatások valósulhatnak meg, amik jóváhagyást kapnak. Kérjük, forrásmegjelöléssel támaszd alá a leírtakat!
Többek közt a Possessionhöz hasonlóan, a szereplők itt is szürreális, egyben retardált módon viselkednek. A beszédstílusukat elvont, röhejes dumák jellemzik, amelyek hol költőiek, hol poénosak, de összességében rohadtul fárasztóak. Az időnként felcsendülő nyomasztó zenének köszönhetően, pár másodpercekre horrorisztikussá válik az egyedi, ám unalmas hangulat. Sophie Marceau-nak meg kár volt teljesen meztelen jeleneteket vállalnia, mivel a brutálisan szőrös pinája, keményen illúzióromboló hatást eredményez.
A feléig bírtam. Tátva maradt szájjal, leesett állal a szavak, amik a feléig és még most is a fejemben kavarognak: zagyva baromság, öncélú "művész"kedés, értelmetlen meztelenség és erőszak és gyengeség, életidegen viselkedéssor, ez egy rossz vicc, ilyen nincs.
Lehet, hogy a franciák másként élik az életet, szabadabban, nyitottabban, bátrabban, de ez akkor is túlzás. Nem példaértékű, hanem cirkusz, hiszti. "Művész"kedés. Hogy lehet bármibe belelátni bármit? Hát bárhogy. Hülyéket én is tudok mondani. Valakinek van gyerekkori traumája, másnak bezzeg maga a felhőtlen szivárvány?
Hogy hogyan oldja fel író és rendező a film első felében mutatott visszásságokat, hogy ad-e, talál-e válaszokat az "egetverő" problémáira, vagy a nézőre (aki valamely különleges okból képes volt eljutni a film százhatodik percéig) bízza, hogy helyette ő fejezze be a "gondolatmenetet" a Loire-menti kastélyban, vagy Bronx-ban, vagy Mucsajpusztán, nem érdekel. Hogy mi lesz a "mozi" vége, nem érdekel. Hogy mire gondolt a költő, nem érdekel, de abban biztos vagyok, hogy arra gondolnia, amire gondolt, kár volt.
ALIG 1⭐/10
Zulawski, ez az elfranciásodott lengyel rendezõ úgy bánik az érzelmekkel, mint Robbe-Grillet a Transz-Európa Expresszben vagy a Szép fogolynõben: spiritualizálja õket. Ha már testetlen, s épp ezért megjeleníthetetlen a szenvedély, a szenvedés, a fájdalom és az öröm, beszéljünk róla olyan elvontan, ahogy csak lehet. Határhelyzetben, szélsõségesen emelkedetten. ¯u³awskinál az érzelem öncél, figurái a szeretetet és a szenvedést nem egyszerûen megélik, hanem kivetítik, mintegy megformálják - harsányan és szenvelegve, mert hát mindenféle érzés "képzeletbeli jelentõ", mihelyst testté válik, sajátos felhangot kap. Az éjszakáim... úgy oldja fel az ábrázolható és az ábrázolhatatlan dilemmáját, hogy az elvont filozófiát a bûnügyi filmmel vegyíti. A hétköznapit az átlényegüléssel, a valódiságot a misztikummal.
A film a realitás, a tények megalázó vereségének esztetizáló költeménye. Hõse, a számítógép nyelvét forradalmasító mérnök egy napon megtudja, hogy gyógyíthatatlan beteg, agyába egy makacs, öntörvényû daganat fészkelte be magát. A férfi, megadva magát a halálnak, végsõ õrült rohanásba kezd, talán kárpótlásként, talán vigaszként, talán jobb mián... Hozzácsapódik egy különös társasághoz, s mindvégig idegenként kíséri, követi õket, abban a tévhitben, hogy egy csodálatos hölgy ártatlan szerelmét kapja ajándékba. Nem kapta meg, vagy nem azt kapta meg, de hát végülis mindegy. Végtére is a érzelmek spirituálisak; viszonzatlanul is érdekesek.
Az értesítések jelenleg le vannak tiltva! Amennyiben szeretnél cikkajánlókat kapni, kérlek, hogy a böngésző Beállítások / Értesítések menüpontja alatt állítsd be az értesítések engedélyezését!
Hozzászólások