A Hétmérföldes szerelem egy újabb szánalmas amerikai romkom, amire semmi szükség nem volt. Ráadásul ha nem tudnám, hogy Drew Barrymore és Justin Long az életben is egy párt alkotnak (bár a hírek szerint ez már inkább múlt idő), nem érteném, hogy jutott eszébe valakinek egymás mellé tenni őket.
A jelek szerint A kaptár-sorozat ugyanolyan megállíthatatlan, mint szereplői, a zombik. Immár a negyedik részhez van szerencsénk, és a befejező képsorok semmi kétséget nem hagynak afelől, hogy a jövőben is pusztítani fog a T-vírus.
Az utóbbi idők hollywoodi fiaskói után az ember szinte félve ül be egy romantikus vígjátékra. Az eddig csak tévéfilmeket és sorozatepizódokat rendező elsőfilmes francia direktor, Pascal Chaumeil és csapata azonban visszaadja a műfajba vetett hitünket.
A Halálos nyugalommal és a Férfias játékokkal ismertté vált rendező, Phillip Noyce A csontember után ismét Angelina Jolie-val dolgozott: Jolie a kőkemény CIA-ügynök és gyengéd feleség Evelyn Salt bőrébe bújt. De vajon hősnőnk valóban az, akinek látszik?
Végy egy bájos, lelkes, amerikai lányt, merítsd bele a csodás toszkán tájba, adj hozzá egy régi, romantikus történetet, keverj mellé egy cinikus, de érző szívű fiatalembert és locsold meg jókora adag szentimentalizmussal - máris kész az idei nyár legédeskésebb, mégis könnyen emészthető filmdesszertje!
A Mission: Impossible, a Charlie angyalai, valamint a Starsky és Hutch után a nyolcvanas évek népszerű sorozata, A szupercsapat sem kerülhette el sorsát és a mozivásznon landolt. Joe Carnahan rendező kezei közül azonban valami szuper helyett ezúttal középszerű anyag került ki.
Nem szerelmesen keres, és nem szingli - a többi stimmel. Újabb közhely-gyűjteménnyel gazdagodunk, hiszen láthatjuk, hogy a nem dolgozó anya frusztrált és pótcselekvő, a férj természetesen félrekacsint, és a szerelemben nem számít a korkülönbség, mert a szerelem mindent legyőz. Vagy mégsem? Megtudhatjuk, ha végigüljük Bart Freundlich romantikus vígjátékát.
Az ég arrafelé bizony szürke, a panelrengeteg lehangoló, az élet kilátástalan. A történet napjainkban játszódik, de mintha Belgrád felett megállt volna az idő a nyolcvanas években.
Képregény-feldolgozásokban nem szenved hiányt a notórius mozibajáró. Guy Ritchie cimborája és Claudia Schiffer férje, Matthew Vaughn Mark Millar népszerű alkotását , a Kick-Ass-t vitte vászonra. A magyar cím melléfogás, de ne hagyjuk magunkat félrevezetni általa: a film remek.
Jennifer Lopezt öt éve nem láthattuk a moziban, döntse el mindenki, hogy ez sajnálatos volt-e, vagy inkább üdvös. A gyermekgondozási szabadságról visszatérő színésznő ezúttal ismét abban a műfajban próbálkozik, amellyel már korábban is annyi fejfájást okozott nekünk.
Nem kimondottan hálás feladat a legjobb film és a legjobb rendezés Oscar-díját egyaránt besöprő A bombák földjén után rövid időn belül újabb Irak-filmmel előrukkolni. Ám a Paul Greengrass rendezőt is magába foglaló népes produceri csapat nem hátrált meg a kihívás elől.
Simon Carr brit újságíró önéletrajzi regényét vitte vászonra Scott Hicks ausztrál rendező, akit leginkább a Ragyogj! című filmjéről ismerünk. Ezúttal arról mesél nekünk sajátos modorban, hogy miképp boldogul egy férfi és két fiú szerető feleség és gondoskodó anya nélkül.
A horror-remake-ek és a képregény-feldolgozások mellett a számítógépes játékok megfilmesítése a harmadik vonulat, amely elől mozilátogatóként mostanában nem térhetünk ki. Ezúttal Jordan Mechner világsikerű játékát érte utol a végzet Mike Newell rendező, és Jerry Bruckheimer producer személyében.
Ahogy a divat mindig ismétli önmagát, úgy a hetvenes évek horrorsztorijai is másodvirágzásukat élik manapság. Többek között a Holtak hajnala, A texasi láncfűrészes, és A rettegés háza után most George A. Romero 1973-as művét is feldolgozták a szorgos filmesek.
Az eddig szinte kizárólag tévésorozatokat rendező Allen Coulter romantikus melodrámája testreszabott jutalomjáték napjaink legnépszerűbb tinibálványának, Robert Pattinsonnak. De miközben ő lubickol a meg nem értett lázadó, az érző szívét tüskék mögé rejtő amorózó szerepében, a néző feszengve fészkelődik székében.
Antoine Fuqua otthon van a mocskos zsaru témában, amit már 2001-ben a Kiképzéssel bizonyított. Az Angyalok Városa után most a Nagy Alma a helyszín, a rendőrélet azonban ugyanolyan kemény, a bűnözés elleni küzdelem pedig ugyanolyan kilátástalan.
Az Amelie csodálatos élete rendezője, Jean-Pierre Jeunet új filmmel jelentkezett, ismét a bájosan bohém kategóriában. Az Amelie magasra tette a lécet: vajon sikerül megismételni a mutatványt?
Az Éjszaka a múzeumban rendezőjének új filmje a téves személyazonosságra épülő vígjátékok legfrissebb darabja, melyben egy középkorú, középosztálybeli, közepesen érdekes (értsd: unalmas) életet élő házaspár kalandjait követhetjük nyomon.
Az ír Jim Sheridan amerikai remake-et készített egy dán filmből: családi dráma, a háború borzalmai, szerelmi háromszög és megkattanás, akárcsak az eredetiben. Ám ugyanazt megcsinálni csak akkor érdemes, ha jobbat hozunk ki belőle.
Hatalmas kérdőjelek horgadtak fel az emberben: milyen végeredménnyel kecsegtet vajon az 1992-es Abel Ferrara-film remake-je, amit egy veterán művészfilmes rendez, aki az utóbbi időben főként dokumentumfilmeket készített, és amelynek főszereplője egy valaha jobb napokat látott színész, aki azonban már évek óta csak rossz filmekben bénázik?