Dennis, a harmincas éveinek végén járó testépítő egy középiskolás életét éli. Ideje javát az edzőteremben tölti a haverral, nincs csaja, az anyjával lakik – a szobája már kamaszkorában is hasonlóan nézhetett ki, csak akkor még valószínűleg kevesebb bajnoki serleg díszelgett a polcokon. Dennis, miután a dán lányoknál sokadszorra sem jár sikerrel, úgy dönt, hogy inkább Thaiföldről hoz magának asszonyt.
Cristian Mungiu, aki 2007-ben 4 hónap, 3 hét, 2 nap című abortuszfilmjével elhozta többek között az Arany Pálmát Cannes-ból, most sem kevésbé kényes témát választott. A Dombokon túl-ban a 2005-ös moldvai esetet dolgozza fel, amely még hónapokig téma volt nem csak a román médiában: egy fiatal skizofrén nő halálra kínzásáért egy ortodox pópa és négy apáca került a vádlottak padjára.
Andrés Wood filmjével a chilei népzenegyűjtő-zenész -képzőművésznek, Violeta Parrának állít emléket. A forgatókönyv alapjául Violeta fiának, Angel Parrának könyve szolgált, így a történet leginkább egy keretes szerkezetbe foglalt családi anekdotacsokorként fogható fel – gyönyörű zenével, remek színészekkel, a kelleténél néha kicsit több pátosszal tálalva.
A Kanada frankofón részén fekvő Québec tartomány állítólag a nyugati világ legmagasabb öngyilkossági rátájával rendelkező területe. Philippe Falardeau filmjében az öngyilkosság helyszíne egy általános iskola, pontosabban az egyik osztályterem, a tettes-áldozat pedig az egyik fiatal tanárnő. Az algériai származású címszereplő helyettes tanárként érkezik az iskolába.
Michael R. Roskam Bikanyak c. filmjének központi figurája Jacky Vanmarsenille, az izomagyú, flamand marhatenyésztő – ennél a mondatnál a "központi figura" helyett a "főszereplő" szó használata talán még nem lenne túlzás, a "főhős" összetételé viszont mindenképp. Jacky ugyanis félelmetes testi ereje és agresszivitása ellenére leginkább áldozatnak tekinthető, akinek elemi motivációja a szorongás. Központi szereplőnk egy tipikus nem-karakter, egy szinte tudattalan, frusztrált ösztönlény.
Aki olyasmire vágyik, amit nem szabad, az döntéskényszerbe kerül. Vagy ellenáll, vagy nem, vagy vétkezik, vagy nem. Aki pedofil, az szerencsétlenségére olyat kíván, amit a kortárs morál szerint teljesen tilos: gyereket bántani. Nála szinte mindenki jobban jár, a fetisisztának, a szadistának és a mazohistának jó esélye van rá, hogy partnert talál, akivel aztán egyetértésben élhet vágyainak. A pedofillal ez nem történhet meg, nem elégítheti ki szexuális vágyiat anélkül, hogy súlyos bűnt követne el.
Gyerekszöktetés, bántalmazás, vérfertőzés, egyéb erőszakos és szexuális bűncselekmények – erről szólnak a párizsi rendőrség gyermekvédelmi osztályának mindennapjai, és ezt dolgozza fel az író-rendezőnő Maïwenn, akciósan, bohózatosan, vészhelyzetesen, de többnyire brazil szappanoperásan.
Az, hogy Cronenberg filmet készített Sigmund Freudról, C. G. Jungról és egyáltalán, a pszichoanalízisről, nem meglepő, a kanadai rendezőt mindig is érdekelték az a különböző neurózisok, az emberi természet kettőssége, általánosságban lélek sötét oldala. Jóval váratlanabb, hogy a témát párbeszédes jelenetekre alapozva, a kosztümös életrajzi filmekre jellemző hagyományos, visszafogott formanyelvi stílusban dolgozta fel.
Úgy látszik A némafilmest mindenki szereti. Bíráló kritikának nyoma sincs, a bloggerek ontják a rajongó bejegyzéseket. A fim sorozatban kapja a szakmai elismeréseket Európában, Amerikában és az egész világon. Az imdb szerint eddig 75 díjjal és 69 nevezéssel büszkélkedhet, utóbbiak közül jónéhány még díjjá avanzsálhat, köztük a 10 (!) Oscar jelölés.
A normandiai Le Havre kikötőjében egy konténert a készenléti rendőrség emberei állnak körbe. Élő halottak, már megint– kommentálja az eseményeket az egyik bámészkodó.
Silviu négyévnyi büntetésének nagy részét már letöltötte a fiatalkorúak börtönében, két hete van hátra a szabadulásig. Nem tudjuk meg, hogy miért ítélték el, de nem is ez a fontos. A börtön lakóit és személyzetét, de a nézőt is inkább az érdekli, kicsoda ő most, két héttel a szabadulása előtt. Silviu pedig jó gyerek – akárhonnan nézzük.
Fatih Akin több interjúban is elmondta, hogy két legutóbbi nagyjátékfilmje, a számos fontos fesztiváldíjat és széleskörű nemzetközi elismerést hozó Fallal szemben és a néhány évvel későbbi, szintén sűrűn díjazott A másik oldalon után egy kis könnyedségre vágyott. Forgatókönyvíróként ugyan ezelőtt is szerepelt már néhány kevésbé drámai film stáblistáján, de ami most történt, arra még nem volt példa: Fatih Akin romantikus vígjátékot rendezett.
Pina Bausch legendás német táncosnő és koreográfus Kontakthof című előadását 1978-ban mutatták be először, majd több mint 10 évvel később, 2000-ben Bausch ismét színpadra vitte, ezúttal 65 éven felüli amatőr szereplőkkel. Az Álomtánc című film készítői a legújabb, egyben sajnos az utolsó Bausch személyes közreműködésével készülő Kontakthof előadás próbafolyamatát követik nyomon. A harmadik változatban sem profi táncosok készülnek a bemutatóra: a színpadon bajor középiskolásokat látunk.
Gazdag kislány New-Yorkban. Snitt. Szegény kisfiú a Fülöp-szigeteken. Snitt. A kisfiú édesanyja a kislányt dajkálja, hogy a keresetéből házat és a gyerekeinek jövőt építsen a Fülöp-szigeteken. Snitt. A kislány édesanyját az orvosi hivatástudat hajszolja. Snitt. Apja üzleti ügyben Thaiföldre utazik. New York, snitt, Thaiföld, snitt, Fülöp-szigetek, snitt, harmadik világ, jóléti társadalom, migráció, stressz, prostitúció, gyerek-szülő kapcsolat, globalizáció, snitt, snitt, snitt…
Nem, nem fog kiderülni. Nem ismerjük meg a múltjukat. A férfi és a nő együttélésének alapvető szabálya a nézőre is kiterjed - mi sem tudhatunk meg túl sokat egyikük előtörténetéről sem. Annyival könnyebb csak a dolgunk, hogy ha mégis megfogalmazódik bennünk egy személyesnek ítélhető kérdés, nem kell büntetésből dalra fakadnunk.
Nem szoktam politikusok emlékiratait olvasgatni, az efféle könyvek úgysem az olvasóközönségnek készülnek, sokkal inkább azért, hogy az illetőt puszta létezésükkel az őt állítólag megillető helyre, a jelentős államférfiak körébe emeljék - ezzel az okfejtéssel éri el a szellemíró (Ewan McGregor), hogy felajánljanak neki egy kiemelkedően jól fizető munkát. Miután a megrendelő stábja megállapítja, hogy ő a tökéletes jelölt, a névtelen címszereplő Adam Lang (Pierce Brosnan) leköszönő brit miniszterelnök frissen elhalálozott memoárírójának helyébe lép.
Egy szemüveges, idős férfi látunk faburkolatú dolgozószobájában. Cérnakesztyűs kezének óvatos mozdulataival kibont egy postai küldeményt, leveszi a szemüvegét, a csomagban talált bekeretezett, préselt virágból komponált képet nézi. Zokogni kezd. Mi történhetett?
A tökéletes hangzás keresése - így hangzik a film alcíme, és ugyanez lehetne Stefan Knüpfer egymondatos munkaköri leírása is. Alatta pedig következnének a konkrétabb feladatok: hangszerbeszerzés, karbantartás és fejlesztés, technikai felügyelet, folyamatos egyeztetés a művészekkel. Stefan Knüpfer az az ember, aki lehetővé teszi, hogy a zongoraművészek zenei elképzelései egy fizikai test, a hangszer segítségével a valóságban is megjelenhessenek.
Nyomozásnak nyomozás, ha úgy vesszük. Ha megelégszünk például a "nyomozni" szónak a Magyar értelmező kéziszótárban olvasható definíciójával, amely így hangzik: "Bűncselekmény tettesét, körülményeit felderíteni igyekszik". Ha el tudunk vonatkoztatni a különböző fikciós műfajoknál megszokott járulékos jellemzőktől: izgalom, szerencsés és szerencsétlen fordulatok, akció, szellemi és fizikai kihívások, "jó ügy", küzdelem a méltó ellenféllel. Corneliu Porumboiu filmjéből ezek az elemek hiányoznak. Itt a fikciós dráma izgalma helyett a sivár valóságot kapjuk, vagy valami ahhoz nagyon hasonlót.
Terezka, az óvodás kislány úgy érzi, valami nincs rendben körülötte. Amit nem ért, arra a fantáziája segítségével keres magyarázatot, színezéssel ad értelmet a valóságnak. Először csak felmerül benne, hogy akit anyukájának hitt, nem is a vér szerinti édesanyja, később pedig egyenesen arra kezd gyanakodni, hogy az anyukája űrlény. Terezka anyukája ugyanis furcsán kezd viselkedni. Fennmarad egész éjjel, napozik, nem eszik rendesen, ráadásul egy Patrik nevű földönkívülivel kezd barátkozni, aki el akarja vinni őket Japánba - ahol köztudottan rengeteg űrlény lakik - hogy aztán onnan utazzanak tovább a bolygójára.