Úristen! És még én hittem magamról, hogy túl hosszan írok.....

figyu,Izomautó! Delon igazi szép ember volt egész életében,így érti,nem másképp és ezt te is el kell ismerd!:-)

"Delon és Girardot gyönyörû"

Hmm, érdekes. Akkor milyen lehet egy szép nõ, ha már a férfiak gyönyörûk?

Én azért is szeretem a Delon-filmeket, mert nem esetleges, hanem valódi mondanivalóval bírnak, ahogy ez a film is. A társadalom kritika pont jól van megfogalmazva, és az egész rendkívül érdekes és izgalmas, a színészek játéka zseniális, az már csak hab a tortán, hogy Delon és Girardot is fiatal, és gyönyörû.

Akkortájt (hölgy)tömegek töltötték meg a mozikat, ha feltûnt Alain Delon neve.
Hja, és nem az -esetleges- eszmei mondanivaló miatt voltak tele a mozik!!
Egyszerûen csak egy más világ volt.
Fiatal volt Delon...fiatal volt Girardot...
...és fiatalok voltunk még mi is.

Hasonlóan jártam én is ;((

hasonló mint a Kóma

Én ugyan nem vagyok mûsorszerkesztõ, ellenben szerelmes vagyok Alain Delonba, és rendkívül örülök, hogy sok filmjét adják a Filmmúzeumon!
Ez mindenesetre a szuperjók közül való (bár szerintem nincs is neki másmilyen).
Amellett, hogy õrülten jóképû benne, remekül játszik, és ráadásul mondanivalója is van a filmnek, ezenkívül a zenéje is csodálatos!
Aki teheti, mindenképpen nézze meg!
10/10

Valamelyik mûsorszerkesztõ a Filmmúzeumnál szerelmes lehet az Alain Delonba, mivel az utóbbi pár hónapban tucatszám ontja a csatorna az A.D.-filmeket, ami önmagában még nem baj, hiszen ezek vegyes színvonalúak - ezt a ma éccakait speciel még nem láttam, de a tartalomból arra következtetek, hogy a jobbak közül lehet való.

Azér' a hatvanas-hetvenes évek igen bõ és zömében nagyszerû francia, olasz és olasz-francia filmtermésébõl másokat is ki(avagy inkább be!)mazsolázhatna néhanapján a szerkesztõ...

Király, hogy 10 perccel a film elõtt elolvashattam a poént. Kösz, biztos így még jobb lesz.

Nekem bejön a film, csak mai szemmel már kicsit vontatott pedig elég rövid film. Gondolom 1973-ban sokkal izgalmasabbnak, rejtélyesebbnek tûnt, mára már annyi szörnyûséget készítettek, hogy az embert nem sokkolja.
Azért a végén Annie Girardot, amikor leszúrja Delont az viszont kegyetlen, hasonlóan a Rocco és fivéreihez, ahol Girardot volt az áldozat.

A harmincas évei végén járó párizsi üzletasszony, Heléne (Annie Girardot) fiatalító kúrára jelentkezik dr. Devilers (Alain Delon) tengerparti magánklinikájára. A klinika vendégei évente visszatérõ, zárt közösséget alkotó dúsgazdag, befolyásos emberek. Heléne egy idegen világba csöppen, ahol napról napra egyre “érdekesebb” dolgok történnek. Barátja Jerome, aki szintén a klinika vendége, anyagi gondjai miatt egyik reggelre öngyilkos lesz. Heléne-t az eset felkavarja, távozni szeretne, ám kiderül ez nem olyan egyszerû. Heléne folytatja a kezelést - miután dr. Devilers meggyõzi arról, hogy mekkora kockázattal jár azt abbahagyni. Heléne gyakran szóba elegyedik a személyzet tagjaival, akik furcsa módon mind külföldiek és elég gyorsan cserélõdnek, állítólag nem bírják az egészséges mikroklímát.
Mit tartalmaz tulajdonképpen a szérum, amit a kezelés során a páciensek injekció formájában kapnak? Miért váltják egymást állandóan az alkalmazottak? Miért nem nézik jó szemmel a páciensek Heléne kételkedését?
Fõszereplõnk nem adja fel, kutat, keresi a választ a kérdésekre. Lassan összeáll a kép. Kiderül, hogy a fiatalító szérum elõállításához nem csak állati, hanem emberi eredetû alapanyagok is szükségesek, ezt a nyersanyag igényt elégítik ki a személyzettel. Heléne megpróbálja leleplezni a bûnösöket, küzdelmében azonban magára marad. A társadalom felsõ rétegének érdekei mást kívánnak, így a játszmából csak vesztesként kerülhet ki.
A film rámutat, hogy a társadalom bizonyos rétegei olyan kicsinyes célok érdekében, mint a „fiatalság megõrzése” képesek feláldozni nemcsak az állatokat, de embertársaikat is. A történet valós tényeket vesz alapul, hiszen a kozmetikai termékek nagy része még ma is túlnyomórészt állati eredetû anyagokat tartalmaz (http://veg.hu).
Ezek a gazdag, befolyásos emberek azt hiszik, hogy mindent meg lehet vásárolni. Ahogy Remarque egyik regényében írja - „semmi sem drága, amit pénzért meg lehet venni”. Az örök fiatalság elérhetetlen a földi halandók számára. Ezek a dúsgazdag emberek ugyanúgy végzik majd, mint bármelyik élõlény.
Mindenki fel/kihasznál mindenkit a saját céljaira, egyedül a pénz dominál. Az örök élet után ácsingózó páciensek is csak áldozatai a gépezetnek, dr. Devilers rendesen megkopasztja õket. Azt mondhatnánk a doktor úr az egyetlen igazi profitáló ebbõl a cirkuszból, de a vég õt is utoléri, ráadásul hamarabb, mint sejtette.
A történet a zajos világtól távoli tengerparton játszódik, elszigetelt festõi környezetben. A klinika futurisztikus enteriõrje - hideg színek, anyagok, fehér csempe, fémes burkolatok - idegenséget, kiszolgáltatottságot áraszt. A rabság érzetét kelti a szobákban található hangosbemondó, amin keresztül a vendégek “utasításokat” kapnak, ezt fokozza még a szigorú napirend és étrend.
A fõszereplõt több ízben is megalázó szituációba kényszerítve látjuk - az orvos lelkileg próbálja levetkõztetni, míg másutt a terápia részeként egy szûk csempézett helyiségben slaggal mossák le, mint az állatokat a vágóhídon.
A vendégek egy összeszokott, zárt csoportot képeznek, viselkedésüket a közöny, környezetük iránti érdektelenség jellemzi, egy dolog fontos csak számukra - az örök fiatalság. A kezelés költsége már önmagában megnyugtatja õket, hiszen nem sokan engedhetik meg maguknak ezt a luxust.
Gyakran felcsendül a törzsi szertartást idézõ ritmus, mely arra utal, hogy a „törzs tagjai” áldozatot mutatnak be az örök fiatalságért cserébe (állat, ember). Ha bárki, vagy bármi veszélyezteti a törzs érdekeiket, összefognak és együttesen lépnek fel ellene.
A szexuális együttlét a páciens és az orvos közt szinte rutinszerûen zajlik, mellõzve bármilyen meghittséget, érzelmi kötõdést - „ez is a kezelés része, de ezért nem kell fizetni”. Dr. Devilers a férfiak mintapéldánya - jóképû, sikeres. De milyen bûnöket takar a csinos külsõ?
Az elkeseredett barát - öngyilkossága elõtti - kétségbeesése szemlélteti, hogy ezek az emberek mennyire szánalmasak. Ezt hangsúlyozza az orvos is monológjában, amikor a repülõn ülve, felülrõl tekintenek le a páciensek csoportjára, mely nem sokban különbözik a tõlük pár méterre legelészõ birkanyájtól.
A film végén beigazolódik az örök érvényû törvény - a korrupt világban csak egy módon élhetünk “szabadon”, ha betartjuk a szabályokat. Az ellenállás sehová sem vezet.
A filmben fokozatosan hullik le a fátyol a kezelés körülményeirõl, ahogy nõ a feszültség, úgy bontakozik ki az igazság. A jól felépített, fokozatosan növekvõ feszültség kidolgozottságához képest a film tetõpontja - a leleplezõ és a bûnös harca nem elég részletes, túlságosan gyors, kissé felszínes.
Miért nem aratott átütõ sikert 1973-ban a film? Talán, mert mondanivalójával megelõzte korát. Hasonló témájú filmként szerepel a kritikákban a Kóma címû amerikai film. Ez az összehasonlítás azonban nem eléggé megalapozott. A Sokk társadalmi problémákra utal, míg a Kóma egyetlen bûnügyi témát boncol fel, erõsen építve a közvetlen félelemkeltésre. Robin Cook alkotása hatásosabbnak mondható a nézõt érõ impulzusok szempontjából, az izgalom nagy mesterének Alfred Hitchcocknak a hatását mutatja. Ezzel szemben a Sokk - jóval gyengébb intenzitású, de hasonló hatás keltésével - próbál a társadalmi problémákra, emberi gyengeségekre rávilágítani.
Összegzésül megállapíthatjuk, hogy a filmben a társadalombírálat dominál. Sajnos a történetbõl nagyrészt a pucér fürdõzés jelenetei maradtak meg a nézõk emlékezetében. Angliában a film címét „Doctor in Nude” - ként fordították, utalva az említett jelenetre. Nem kétséges, hogy már a ‘60-as években virágzott a bulvárra éhes közízlés.