Engem is eléggé fölbas*ott hogy külön eszét kellett olvasnom, hogy tisztuljon, és annyira engem sem döngölt a földbe, de az átlag horrortól tényleg eléggé elüt. Már a bonyolultsága miatt is. :)



6/10

Én is azokkal értek egyet, akiknek az amerikai verzió tetszett jobban. Ez nekem is unalmas volt, és vontatott. Nem szeretem ha egy film "megértéséhez" külön esszéket kell olvasni, mert annyira túl van játszva, komplikálva, hogy egyszeri nézés után, úgy állsz fel a film elõl, hogy most akkor mi is van? Nem értem a háromnegyedét. Szar volt. Az amerikai verzió sokkal izgalmasabb, pörgösebb, maradandóbb, érthetõbb.

2 óra filmnézés után ugyan miért is az utolsó 5 percbõl kell összeálljon az egész? Kár volt megnéznem, bár éreztem, hogy ugysem fog tetszeni, a hozzászólások után.

Köszönöm szépen így már nekem is letisztult a kép

KIM JI WOON MESTERMÛVE KÖTELEZÕ DARAB.

igazat adok neked!énis így vagyok vele

SPOILER

szerintem pedig az ázsiaiaknál általában mindenki elnyeri a méltó büntetését, szóval érte is eljött a szellem vagy az elmebaj

sajnos ez is szokványos, ha láttál már legalább 2 dél-koreai filmet. pont az említettek miatt -arang, a vörös cipõ, ill. még az oldboy (amire baromira hasonlít az építkezése és a zenéje is)- az ázsiaiak közül már csak nekik szavazok bizalmat és merek nekikezdeni egy "horrornak", de sajnos errõl is le fogok szokni, mert már fárasztanak az általuk is kihagyhatatlan klisék és a vontatottság. lehet primitívnek tartani, de én inkább csak az európában nevelkedésemnek tulajdonítom, hogy nem rémiszt a foszlófélben lévõ, csapzotthajú, csatornák környékén kúszó-mászó szellem, fõleg mivel rendszerint elõkészítik az érkezését egy bávatag, rettegõ arccal, ellenben untat a sok kivárás, rákészülés a következõ jelenetre. azt mondom, hogy ilyen kulturális különbségek mellett már érdemes remake-elni egy filmet, hogy megszabadítsák az olyan elemektõl, ami amerópai fejjel gyerekesnek hat. persze inkább európai kezekbe adtam volna, mint amerikaiba, ha lehet választani

Egész jó ez a film!
Sajnos csak kb a 75.percnél lett ismerõs a történet,és ott körül jöttem rá hogy ez valószínû az Uninvited címû film eredetije,amit már láttam úgy egy éve.

Ami a fõ problémám volt hogy nagy bajban vagyok az ázsia filmekkel,ugyanis se az arcokat,sem a neveket nem tudom megkülönböztetni.Itt a hajviselet némiképp segített(nem úgy mint pl. akár a Cselló,akár az Arang,akár a Vörös cipõ címû filmekben,ahol tényleg nem tudtam ki kicsoda,mert mindenkit ugyanúgy hívtak,és ugyanúgy néztek ki.)

Az itteni kommentek segítettek teljes mértékben megérteni a filmet,szóval ezúton is köszönöm a magyarázatot! :)
***spoiler***
Még annyit tennék hozzá hogy abban egyetértek hogy ami a végén a mostohával történt szerintem is csak a csajszi fejáben történt meg!
***vége***

Ha nem szokványos filmélményre vágytok nézzétek meg!

kedvenc skizó filmem, a perfect blue-val http://port.hu/perfect_blue/pls/fi/films.film_page?i_topic_id=2&i_film_id=75795&i_city_id=3372&i_county_id=1
egyetemben.

Minekután nálam kis fekete csíkszem 1-eske, valamint kis fekete csíkszem 2-eske néven futottak, így a névcsere nem zaklatta fel a lelkivilágom:) Az oroszokon kívül az ázsiai neveket vagyok képtelen megjegyezni egy írásban/filmben, szóval ez legyen a legnagyobb gond:)

Az kétségtelen, hogy oldalakon át lehetne elemezni a filmet, mivel nagyon érdekes a témája, amit igazán csak a végén ért meg az ember. Akit emiatt az elsõ fele mégis elrettentene, vegyen erõt magán és ülje végig, mert megéri!

Azért annyiban mellélõttem, hogy a két lány nevét folyamatosan felcseréltem :)
Az "õ karaktere mutatja a legtöbb szeretetet..." résszel pedig már magam sem értek egyet, mert amikor írtam nem volt a fejemben az a bevágás, ahogy a nõ ránéz Su-mira, amikor az megszorítja a kezét.

Sokkal többet is lehetne írni errõl a filmrõl, tényleg az a fajta amivel kapcsolatosan rengeteg gondolat megfogalmazódik az ember fejében, de hát azokat már a többi "értõ" nézõre bíznám, meg így is túl sokat szöszöltem az alábbi leírással :)

Alapos vagy nem mondom:) Szerintem nem lõttél nagyon mellé az elemzéseddel.

A film remek, mindenkinek ajánlom, aki bírja idegekkel és vágyik a különlegességekre. Minden bizonnyal maradandó élményt fog nyújtani látásmódjával.

Azok kedvéért akik nem értették meg a filmet, irtam egy rövidebb összefoglalót.

Elõször is elõre kell bocsájtanom, hogy a következõekben leírtak elolvasása a film megnézése elõtt alapvetõen tönkreteszi annak élvezetét, sõt a film összetettsége okán ajánlatos elolvasása elõtt legalább kétszeri megtekintése, hiszen az általa kiváltott hatás egyik legfõbb forrása a drámai vonal mellett az, hogy a nézõnek saját magának sikerül összeraknia mit is látott. Ez a film kiemelkedõ a horror mûfajában, de mivel ezt a mûvészfilmekhez hasonló – bár Kelet-Ázsiában talán megszokottabb - képi esztétizálásával, idõnként lassú építkezéssel, és a mûfajon belül bonyolultnak mondható történettel rendelkezik, ezért nem csoda hogy megosztó, és könnyen befogadható tömegfilmnek nem nevezhetõ alkotás (tehát nem várható az, hogy az egyszerûbb történetvezetésû amerikai filmeken felnövõ átlagnézõ 8-10 pontokkal szórja meg).

***Rohadt nagy SPOILER***

Alapszituáció és a múlt:
A látottak összerakásához elsõdleges fontosságú az, hogy megértsük a film mintegy 3 napot átölelõ „jelenidejében” a házban csak Su-yeon és az édesapja tartózkodik (kivéve az ebédlõs jelenet két vendégét) egészen addig a pontig, mikor Eun-joo (a „mostoha”) megérkezik azt követõen, hogy az apa felhívja õt a lány újbóli összeomlását érzékelve (a telefonálós jelenetekben is vele beszél). Su-yeon õrületének okát a film végi flashekbõl és a korábban elrejtett utalásokból ismerhetjük meg: édesanyja valamilyen betegségben szenved, esetleg súlyos depressziós ezért egy ápolónõre, Eun-joora van szükség a kezeléséhez. Õ a film leírásaiban szereplõ ”mostoha”, akivel az apának lehetséges hogy viszonya volt (és ez vezet az anya öngyilkosságához), de valószínû az a variáció is, hogy a nõnek valójában soha nem volt kapcsolata az apával, csupán Su-yeon megbomlott elméjébe ragadt bele ez a tévképzet (és teszi õt a képzeletében „mostohává”). Su-yeon és huga Su-mi között rendkívül erõs, szeretettel teli kapcsolat van, feltehetõleg ezt erõsíti az is, hogy mivel a dél-koreai hagyományos felfogásban a nõ feladata a gyerekek nevelése, és ezt az anya nem képes ellátni, Su-yeon ösztönösen védelmezi, óvja a kisebbet. Eu-jooval viszont rendkívül feszült a kapcsolata – ennek forrására nem tér ki a film, de ez nem is szükséges, mi is ismerjük azt a légkört, amikor két erõs, öntörvényû nõt összezárnak. Az ebbõl következõ tragédia viszont már koránt sem vidám, a film egyik legerõsebb, a nézõt leginkább gyomorbavágó jelenete az, amikor a lány eszét vesztve az anyja holttestét látva magára borítja a szekrényt, a bepánikoló Eu-joo pedig hagyja a lányt megfulladni, pusztán azért hogy kicsinyes, embertelen bosszúból megbüntesse Su-yeont egy összeszólalkozás után. Gonosz lenne, mint egy mesében? Nem, a film korántsem ilyen egyszerû, ha pszichológiai szempontból nézzük, márpedig a Két nõvér kikényszeríti ezt, ha rádöbbenünk, hogy nem is horrort láttunk.

Az összeroppanás:
Az ember sokféleképpen dolgozhat fel egy tragédiát, ennek pedig egy egész különleges és kevésbé ismert módját mutatja be a film. Egyes kritikákban, a fórumokon általában elintézik azzal, hogy Su-yeon pusztán hallucinál, vagy õrületét összekeverik a skizofréniával, a tudathasadással pedig egészen másról van itt szó, és az jelenetek megértése szempontjából ez nem mellékes. Vannak olyan emberek akik rendkívül erõs, képszerû képzelõerõvel rendelkeznek, szeretnek álmodozni, és hajlamosok az önhipnózisra – ha egy ilyen embert gyermekkorában rendkívül erõs trauma ér, elképzelhetõ, hogy azzal úgy küzd meg, hogy „leválasztja, disszociálja az emléket a tudatáról, és abból egy új személyiséget hoz létre”. Ilyenkor a „személyiség(ek) saját emlékanyaggal és rájuk jellemzõ viselkedésmóddal rendelkeznek… attitûdjeik, magatartásuk élesen eltér egymástól… és általában nem tudnak egymásról” (Attkinson: Pszichológia – disszocatív v. többszörös személyiség 164. o.) Su-yeon édesanyja, de elsõsorban húga halálát képtelen feldolgozni, elmenekül a valóság elõl, és lényegében létrehozza magában Su-mi személyiségét, majd pedig, mivel egyedül õ sejti Eu-joo bûnösségét a lány halálában, a nõ iránt érzett gyûlölete, az elmegyógyintézetben valószínûleg vele folytatott képzeletbeli monológok, illetve a nõ démonizálása végül az elõzõekben ismertetett módon életrekelti benne a harmadik személyiséget. A film elején látható kórházi jelenet lényegében bármikor megtörténhet, akár a fõidõben zajló események elõtt, akár jóval utána is, az orvos kulcsmondata a fent leírtakra utal („Megmondaná nekem, hogy kicsoda?” – értsd, most melyik személyiséggel beszélek a három közül). A film akkor kezdõdik, amikor Su-yeon úgy tûnik valamelyest felépült a traumából, és ideiglenesen hazaküldik az elmegyógyintézetbõl, de ez a mentális betegség az esetek többségében gyógyíthatatlan, a lány arra ítéltetett, hogy újra és újra, minden esetben egyre távolodva a valóságos eseményektõl végigjátsza magában a tragédiát– mert úgy érzi õ is felelõs a húga haláláéért (errõl majd késõbb).

Három nap
A fentiek már sokat segítenek a film jelenidejében zajló történések megértésében, ahol az események nagy része valójában csak Su-yeon tudatában, illetve a széttöredezett személyiségek közötti kommunikációban zajlik le (beleértve a szellemeket is). A külsõ szemlélõ – az apa – csupán értelmetlennek tûnõ monológjaiból, idõnkénti éles viselkedésváltozásaiból (amikor kirúzsozza a száját és befekszik az apa ágyába, vagy az ebédlõjelenet, ahol a „mostoha” személyiség a többiek számára nem valóságos történetet ad elõ) sejti, hogy a lány még nem épült fel, a végsõ jelenetekben mikor pedig a dolgok addig fajulnak, hogy Su-yaon önveszélyessé válik, felhívja az ápolónõt (a valódi Eu-joot) és visszaviteti õt az elmegyógyintézetbe. Su-yeon szenvedéssel teli, õrlõdõ belsõ világa elsõ látásra rendkívül zavaros, az õrület leginkább az álmokhoz hasonló asszociatív, képi nyelvezettel fejezi ki magát, az egyes jelenetek (az akasztott asszony szelleme, a hûtõben talált csirkefej, az azonos ruhasor a szekrényben stb…) megfejtése további gondolkodásra sarkall. Én ezeket most nem írnám le, ellenben itt egy link egy nálamnál jóval fanatikusabb kollégától, aki több mint 15X nézte meg a filmet, és vette a fáradságot, hogy ezeket is végiggondolja.
http://www.imdb.com/title/tt0365376/board/thread/69288079
Én csupán az ominózus szekrényt emelném ki, ami a tragédia után a pincébe kerül, a lány hallucinációiban viszont a múltnak megfelelõen a szobába van, jelezve hogy azok a jelenetek, amikben az is szerepel nem történnek meg a valóságban. Még két kulcsjelenetet emelnék ki, melyeket félre szoktak érteni. Az elsõ, amikor az apától megtudja, hogy a húga halott – a nézõ pedig esetleg arra a következtetésre jut, hogy akkor Su-mi egy szellem, de mint már fent leírtam nem az. Ugyanerre a tényre minden valószínûség szerint az elmegyógyintézetben is felhívták Su-yaon figyelmét az ápolás során (tehát nem elõször hallja, de újra és újra kitörli tudatából a valóságot). A második részlet, ahol megkéri a „mostohát”, hogy ölje meg, ez nem fizikai halált jelent: Su-yeon személyisége a szenvedés miatt lényegében lemondana az öntudatáról, ha nem érkezne meg a valódi Eun-joo, valószínûleg a „mostoha” személység válna hosszú idõre dominánsá a lány testében (a gyilkosság csak jelképes ebben az esetben).

Bûn és bûnhõdés
A film igazi drámája második megnézésre – mikor az ember már nagyjából sejti mire megy ki a játék – nem Su-mi vagy az édesanyjuk halála, sokkal inkább az, amit a tragédia Su-yaonnal tett. Önmagába zárva hordozza az áldozat, és a „bûnös” személyiségét, és mintegy emberi testbe zárt purgatóriumban egyedül szenvedi végig azt, ami miatt elsõdlegesen magát érzi bûnösnek (hiszen megakadályozhatta volna húga halálát, ha nem a „mostohával” folytatott kicsinyes vitával foglalkozik). A valódi Eun-joo a film jelenidejében már más személynek tûnik mint a múltban, valószínû, hogy õ is megjárta a lelkiismeret kálváriáját, az õ karaktere mutatja a legtöbb szeretetet a lány felé (hiszen õ tudja igazán min és miért is megy keresztül). Az õt a film vége felé érõ büntetés (a szekrénybõl kimászó lény) valóságosságáról lehetne vitatkozni, én részemrõl úgy gondolom az õrületbe ismét visszahulló Su-yaon tudatában zajlik le a jelenet, amit jól jelez az emeleten ismét feltûnõ szekrény (bár ez csak egy lehetséges értelmezés).
A film utolsó képkockái beleégnek az ember tudatába – a lány visszapillant a házra, de öntudatlanul nem csupán otthonától, édesanyjától, a szeretett húgtól búcsúzik – mi tudjuk már akkor – hogy az ép elméjétõl is.
Sorry, hogy hosszú voltam, de az egyik legnagyobb filmélményem, talán így röviden összefoglalva az értetlenkedõk is megértik miért is.

Azon példák egyike, amikor az usa remake a jobb.
Azt láttam elõször, úgyhogy pörgõsre számítottam.

Ez nagyon-nagyon unalmas volt.
Még azt nem szeretem az ázsiai horrorokban, hogy összekeverem az arcokat, és azt se tudom, ki-kicsoda.

Lehet, hogy van benne néhány nagyon mûvészies megoldás, de az utolsó negyedórát leszámítva iszonyúan vontatott és unalmas film. El kellene dönteni, hogy akkor most mûvészfilmet csinálunk vagy horrort, vagy családi drámát....Amúgy meg ki a franc volt az a mosogató alatt?

elõsször az amerikai(2009-es)verziót láttam,aztán az eredetit,ezt!És cáfolnom kell azt a hírt h az eredeti jobb,mert nekem nem tetszett!Számomra sokkal jobb,érthetõbb,izgalmasabb az amerikai feldolgozás-remake mint az eredeti!

Én angol felirattal néztem meg. ^^

Nekem az ázsiai horrorok közül ezt tetszett a legjobban!
Nagyon izgi volt és a vége hatalmasat ütött!Én errre tényleg nem számítottam.......Eredeti hanggal érdemes nézni és magyar felirat.

Azért örülök, hogy tetszett. Hozzá kell tenni, hogy régi film ez már, és a mai ázsiai horrorok, meg sok más országé merit ebbõl, tehát ez a lerágott csont elõdje, ezért is érdekesebb megnézni.

aham, azt láttam, vagy 10 éve talán az elsõ Titanicon...